BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra Magyarországra látogat Ferenc pápa

Novák Katalin elmondta, hogy átadott egy hivatalos meghívólevelet Ferenc pápának, és kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra.

Elkezdődhet a jövőre esedékes magyarországi pápalátogatás előkészítése, miután a katolikus egyházfő magánaudienciáján megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás

 – mondta Novák Katalin csütörtökön Rómában. 

Rome,,Italy,-,April,04:,His,Holiness,Pope,Francis,I
Fotó: Shutterstock

A Hírt TV beszámolója szerint az államfő közölte, hogy 40 perces magánaudiencián járt a pápánál. A találkozónak három fő témája volt: a jövő évben esedékes magyarországi pápalátogatás, az ukrajnai háború és a családok támogatása.

A köztársasági elnök elmondta, hogy a találkozón átadott egy hivatalos meghívólevelet Ferenc pápának, és kérte, hogy jövőre látogasson el Magyarországra. 

A főpásztor megerősítette, hogy szándékában áll Magyarországra látogatni, így elkezdődhet a pápalátogatás előkészítése

 – tette hozzá. 

Novák Katalin nem érkezik üres kézzel Ferenc pápához

A köztársasági elnök csütörtök reggel útra kelt a Vatikánba Ferenc pápához. Az államfő a közösségi oldalán ismertette, hogy a látogatása alkalmából egy olyan ajándékkal készül, amely megmutatja a magyar kultúra gazdagságát.

Ferenc pápa még április 21-én fogadta magánkihallgatáson Orbán Viktor miniszterelnököt a Vatikánban. Az országgyűlési választást követően a vatikáni látogatás volt a magyar kormányfő első hivatalos útja. A miniszterelnök a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy jövő évi magyarországi látogatásra. A pápa legutóbb tavaly szeptemberben járt Budapesten, az 52. Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tartott beszédet. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.