BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A templomokban és a közösségi médiában is sokan imádkoznak Benedek pápáért

A 95 éves nyugalmazott pápa egészségi állapota megromlott, világszerte aggódnak és imádkoznak érte.

Az olasz püspöki kar (Cei) imára szólított fel XVI. Benedekért, miután a Vatikán megerősítette a nyugalmazott pápa egészségi állapotának romlását. A 2013-ban lemondott egyházfő saját temetéséről is rendelkezett.

XVI. Benedek
Fotó: AFP

Matteo Zuppi bíboros, Bologna érseke, a püspöki kar elnöke hangoztatta, hogy a testület tagjai csatlakoznak Ferenc pápa felhívásához, aki azt kérte, imádkozzanak XVI. Benedekért.

Közel vagyunk hozzá a szenvedés és a próba pillanataiban

– jelentette ki Matteo Zuppi.

Szintén imára szólított fel a római egyházmegye is, a város templomaiban már szerda este megkezdődött az imával egybekötött virrasztás.

A világ számos részéből csatlakoztak Ferenc pápa felhívásához: Charles Jude Scicluna máltai érsek, aki korában Joseph Ratzinger közeli munkatársa volt a Hittani Kongregációban, közösségi oldalán csatlakozott az imához.

Hasonlóképpen csatlakozott Szvjatoszlav Sevcsuk görög katolikus ukrán nagyérsek, aki novemberben találkozott az emeritus pápával.

Aggodalmát fejezte ki, és imáját biztosította XVI. Benedek javulása érdekében a római zsidó közösséget vezető Riccardo Di Segni főrabbi.

A Vatikánnal foglalkozó olasz újságírók értesülései szerint XVI. Benedek állapota már karácsony előtt rosszabbodott, a december 24-i esti misén sem tudott részt venni a legközelebbi kápolnában, ezért otthonában mutattak be neki misét.

A 95 éves nyugalmazott pápa esetleges temetése számos kérdést vet fel Claudio Magnoli atya szerint, aki az AdnKronos hírügynökségnek nyilatkozott. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció liturgiai szakértője hangsúlyozta, hogy

amiként lemondása és az azt követő egyházi szolgálata, XVI. Benedek búcsúztatása is egyedi lesz, mivel nyugalmazott pápa temetésére nincsen korábbi példa.

Hozzátette, hogy XVI. Benedek nem számít sem bíborosnak, sem pápának, ezért ki kell majd találni, hogy ki temeti el, milyen egyházi ruhában búcsúztatják, és hol lesz a sírhelye.

A temetés helyszínéről, időpontjáról a bíborosi testület határoz. XVI. Benedek temetését nagy valószínűséggel a Szent Péter-bazilikában vagy a Szent Péter téren tartják. Pápa temetési szertartását a hagyomány szerint a legidősebb bíboros vezeti, de ebben az esetben Ferenc pápa celebrálhatja.

Magnoli atya úgy vélte, XVI. Benedek szokása szerint már korábban rendelkezhetett temetése részleteiről, miként lemondása forgatókönyvét is maga dolgozta ki. Egyedül döntött arról, hogy a nyugalmazott pápa címet viseli, megtartja fehér színű pápai ruháját, és utódja megválasztása után visszaköltözik a Vatikánba.

Köztudott, hogy Joseph Ratzinger bíborosként még szülőföldjén, Bajorországban tervezte temetését. 2020-ban viszont II. János Pál pápa korábbi sírhelyét jelölte meg a Szent Péter-bazilika altemplomában, miután a szentté avatott lengyel pápa földi maradványait a bazilikába helyezték át.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.