BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter: sikerült elkerülni az ukrajnai háború eszkalációjának veszélyét

Ukrajna akkor kaphat meghívást a NATO-ba, hogyha az ország minden feltételt teljesít, és hogyha majd a szövetségesek egyszer egyhangúlag ezt így gondolják – mondta Szijjártó Péter Vilniusban.

Győzött a felelősségtudat, sikerül elkerülni a háborús eszkaláció veszélyét azzal, hogy Ukrajna a NATO csúcstalálkozóján nem kapott sem meghívást, sem konkrét menetrendet a későbbi csatlakozásra, erre kizárólag minden feltétel teljesülése esetén kerülhet sor egyszer –  közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vilniusban.

Szíjjártó Péter
NATO
Fotó: Szijjártó Péter / Facebok

A tárcavezető arról számolt be a NATO-csúcs zárónapján, hogy Ukrajnának, bizonyos várakozásokhoz képest, végül is szerény eredménnyel kell beérnie.

Sikerült olyan döntést hozni, amely nem jár a háború eszkalációjának veszélyével, s világossá tették a tagállamok, hogy majd akkor kaphat Ukrajna meghívást a NATO-ba, hogyha az ország minden feltételt teljesít, és hogyha majd a szövetségesek egyszer egyhangúlag ezt így gondolják

– mondta. Hangsúlyozta: 

egy háborúban álló ország nem válhat NATO-taggá, ugyanis a katonai szervezet bővítésének a közösség biztonságának erősítésével kell járnia, nem pedig a romlásával, 

márpedig Ukrajna felvétele ma a fegyveres konfliktusba való belesodródás veszélyével fenyegetne, amit el kell kerülni. 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy mivel sem meghívás nem történt, sem menetrend nem született,

nem lehet semmiféle kerülő útról vagy gyorsítósávról beszélni az ukrán csatlakozást illetően.

Sőt a kijevi kormánynak továbbra is éves nemzeti terveket kell készítenie, és ezek keretében politikai reformokra is szükség van, például a kisebbségi jogok területén, hiszen a NATO egyben értékalapú közösség is – mutatott rá.

Ezeket az éves nemzeti terveket majd a külügyminiszterek fogják folyamatosan értékelni, tehát mi is ott leszünk, és nyilván kiemelten figyelünk majd a kisebbségi jogok tiszteletben tartására

– tudatta.

A miniszter arról tájékoztatott, hogy a NATO-országok vezetői ausztrál, dél-koreai, japán és új-zélandi kollégáikkal is egyeztetni fognak.

Mi ezt abszolút mértékben támogatjuk, hiszen Japán és Dél-Korea is stratégiai partnerünk, szorosak a politikai kapcsolataink, sok beruházás érkezik a két országból Magyarországra

– mutatott rá.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a határidő előtt teljesítette a NATO célkitűzését, és a bruttó hazai termék 2 százaléka fölé emelte a védelmi kiadásait.

Mi teljesítettük, amit vállaltunk a NATO-ban, a 2 százalékos küszöböt már bőven, és már jóval korábban azt a kötelezettségünket is teljesítettük, hogy a védelmi kiadások több mint egyötödét, több mint 20 százalékát fejlesztésekre költöttük. Ebből a szempontból ismét a megbízható szövetségesek kategóriájában vagyunk

– összegzett. 

Nem csak üres beszéd a haderőfejlesztés: már Magyarország vásárolja a legtöbb német fegyvert a világon

Kiadta a német gazdasági minisztérium a friss fegyverexportadatokat. Magyarország majdnem megelőzte Ukrajnát is a listán. Van honnan visszaépíteni a magyar honvédséget.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.