BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Találat érte a békefenntartók főhadiszállását Dél-Libanonban

A békefenntartók közleménye szerint a nap folyamán intenzív tüzérségi párbajt figyeltek meg a két országot elválasztó demarkációs vonal, az úgynevezett kék vonal mentén.

Találat érte a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-békefenntartó erő (UNIFIL) főhadiszállását Dél-Libanonban – közölte vasárnap az UNIFIL. „Rakétával találták el főhadiszállásunkat Nakurában, és most próbáljuk kideríteni, hogy honnan. Békefenntartóink abban az időben nem voltak sátraikban. Szerencsére senki sem sérült meg” – áll az UNIFIL közleményében, amely szerint a nap folyamán intenzív tüzérségi párbajt figyeltek meg a két országot elválasztó demarkációs vonal, az úgynevezett kék vonal mentén.

Fotó: AFP

„Aktívan kapcsolatban állunk a kék vonal mindkét oldalának hatóságaival, hogy feszültségmentesítsük a helyzetet, de erőfeszítéseink dacára sajnálatosan a katonai eszkaláció folytatódik” – ismertette a békefenntartó misszió. Az UNIFIL a konfliktus szereplőit tűzszünetre szólította fel és békefenntartói közbenjárását ajánlotta fel, hogy kiutat találjanak a helyzetből.

„Senki sem akar még több halottat vagy sebesültet. Emlékeztetjük a feleket, hogy a civilek, illetve ENSZ-személyzet elleni támadások a nemzetközi jog megsértésének számítanak, amik akár háborús bűncselekménnyel is felérhetnek” – tették hozzá.

A Hezbollah libanoni síita milícia rakétatámadást intézett vasárnap Izrael ellen, a lövedékek a libanoni határhoz közeli izraeli Stúla településen csapódtak be, izraeli egészségügyi források szerint egy ember meghalt, többen megsebesültek. Izrael válaszul négy kilométer szélességben ütközőzónát hoz létre a libanoni határnál.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.