EU-csúcs – mikor száll fel a fehér füst?

Amikor a bíborosok a Vatikánban folytatott háttéralkuk után kiválasztják az új pápát, fehér füstfelhőt bocsátanak fel. Amikor az EU vezetői Brüsszelben találkoznak, hogy megállapodjanak a blokk vezetői posztjairól, sajtóközleményt adnak ki. Ettől eltekintve a két folyamat figyelemre méltóan hasonló. Csütörtökön sorsdöntő EU-csúcs kezdődik.

A tagállamok vezetői a tervek szerint megállapodnak a három csúcspozícióról. A legesélyesebb hármas: a német Ursula von der Leyen ismét az Európai Bizottság elnöke lehet, a portugál António Costa az Európai Tanács elnökévé válhat, és az észt Kaja Kallas irányíthatja a blokk külügyeit. A megállapodások háttéralkuk nyomán köttetnek meg, 

– kommentálta a helyzetet Alberto Alemanno, a HEC Paris uniós jogászprofesszora a Politico című brüsszeli lapnak.

Az új uniós vezetés megválasztásának szabályai nagyrészt íratlanok. Akárcsak a pápai konklávé, ezek is régóta fennálló hagyományokon és úri (az EU-ban hölgyek által is kötött) megállapodásokon alapulnak. Rómában néhányan bíborosként lépnek be, és püspökként távoznak. Brüsszelben néhányan korábbi nemzeti vezetőként lépnek be, és magas rangú uniós tisztviselőként távoznak.  

Amikor az uniós vezetők a csúcspozíciók rejtvényét igyekeznek megfejteni, elvben csak az európai választások eredményét kell „figyelembe venniük”, annak ellenére, hogy a világ egyik legnagyobb demokratikus szavazási procedúrájában 373 millió polgár szavazhatott. Az idei voksoláson előretörtek a konzervatív és a radikális erők, nagyot buktak a liberálisok, a zöldek és a szocialisták. 

Bár csütörtökön mind a 27 tagállam vezetője jelen lesz a teremben, a döntéseket meghozó csoport jóval kisebb, és a választások előtti erőviszonyokat reprezentálja. Három képviselőcsoport – a jobbközép, a szocialisták és a liberálisok – hat tárgyalója már megállapodott a vezetői trióról, és arra számítanak, hogy a többiek még a héten aláírják a megállapodást. 

– mondta Steven Van Hecke, a KU Leuven egyetem európaipolitika-professzora. A vezetők figyelembe veszik a jelöltek politikai, földrajzi és nemi sokszínűségét. A szabályok nincsenek leírva egyik szerződésben sem, így jócskán megbonyolítják a puzzle kirakását – tette hozzá Van Hecke.

Orbán Viktor miniszterelnök az X-en közzétett posztjában tiltakozását fejezte ki a metódus ellen. 

– írta a miniszterelnök. 

Alberto Alemanno, a HEC Paris uniós jogászprofesszora is erősen kritizálta ezt a gyakorlatot. Véleménye szerint az, hogy a magyar miniszterelnöktől és a brüsszeli hatalom más bírálóitól megtagadják a helyet a tárgyalóasztalnál – a júniusi választásokon elért győzelmek ellenére – az EU-párti frakciók „azon feltételezésén alapul, hogy a projekt egyedül az övék” – mondta Alemanno. A professzor szerint ez a nem demokratikus eljárásmód látványosan visszaüthet, mivel elidegenítheti az EU-tól a radikális pártokat, és egységesítheti őket. 

Háttéralkuk sorozata előzi meg az EU-csúcsot 

Az uniós választások után a legnagyobb képviselőcsoport – jelenleg az Európai Néppárt, Von der Leyen pártja – állíthat jelöltet az Európai Bizottság elnöki posztjára. A Spitzenkandidat, vagyis a csúcsjelölt elképzelése azt hivatott elősegíteni, hogy az európai választók közvetlenebbül befolyásolhassák, ki álljon a bizottság élén. A szocialisták, a második legnagyobb frakció, ezután Costát javasolta az Európai Tanács elnöki posztjára, míg a liberálisok Kallast az unió külpolitikai főképviselőjének. 

A forgatókönyveknek persze az a sorsuk, hogy nem mindig lesz belőlük film. Így történt ez például 2019-ben is, amikor az EPP csúcsjelöltjét, Manfred Webert elutasították az uniós vezetők (egyébként pont Macron fúrta meg, és támogatta helyette Von der Leyent), annak ellenére, hogy a választások után a legnagyobb frakció jelölte. Ezúttal Von der Leyen nem indult az Európai Parlamentben, így a németek sem szavazhattak közvetlenül az EPP csúcsjelöltjére. 

Az Európai Parlament elnökét a 720 európai törvényhozó választja. Az uniós vezetők ezt figyelembe is veszik, amikor felezik az ötéves mandátumot. Így a néppárti–szocialista–liberális alku szerint a jelenlegi elnök, Roberta Metsola (Néppárt) 2,5 évig folytatja, majd átadja a helyét egy szocialistának. 

hisz az ET-elnök Costa is szocialista, vagyis a három csúcspozícióból kettő az övék lenne.

– mondta Ken Godfrey, az Európai Partnerség a Demokráciáért (European Partnership for Democracy), a demokratikus értékek mellett kiálló civil társadalmi hálózat ügyvezető igazgatója. Ez különösen akkor igaz, ha a szocialisták rosszul szerepelnek a közelgő országos választásokon. A politika így elszakad a demokrácia realitásaitól. 

Földrajzi helyzet

A csúcspozíciókat elvben egyenlően kellene elosztani a blokk különböző régiói között. A jelenlegi elképzelések szerint 

• a portugál Costa és a máltai származású Metsola is a déli országokat képviseli. 
• Von der Leyen az északi Németországból származik, 
• míg az észt Kallas elvben Kelet-Európát képviselné. 

Ez a csomag egyensúlyt teremt a kisebb és nagyobb uniós tagállamok, valamint a régebbi és újabb tagállamok között is. Ezek a kritériumok ugyan kevésbé fontosak, mint az általános földrajzi egyensúly, de mégis figyelembe veszik őket.

Elméletileg minden egyes csúcspozíció a nulláról indul. A történelmet azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. Most például

(Belgiumnak két Európai Tanács-elnöke is volt Herman Van Rompuy és Charles Michel személyében, a luxemburgi Jean-Claude Juncker pedig a bizottság elnöke volt, ráadásul Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök pedig épp most szerezte meg a NATO csúcspozícióját). A harmadik íratlan szabály a nemek közötti egyensúly. A múltban ez gyakran úgy valósult meg, hogy a vezetői posztok között legalább egy nő is helyet kap – a jelenlegi tervek szerint most kettő is. 

Személyes ellentétek

A csúcspozíciók kiválasztásánál figyelembe kell venni ezt a szempontot is. Von der Leyen és Charles Michel közismerten rossz viszonyban van egymással, érthető, ha a tagállamok vezetői nem szeretnék, ha ez megismétlődne. A Von der Leyen és az EU külpolitikai vezetője, Josep Borrell közötti feszültségek kevésbé voltak kirívóak – viszont villámgyorsan nyilvánvalóvá váltak, amikor nem értettek egyet az izraeli háború uniós kezelésével kapcsolatban. 

Costa a hírek szerint jó munkakapcsolatot ápol szinte valamennyi uniós vezetővel, köztük Von der Leyennel is. Ennek ellenére az EPP és a szocialisták nem értettek egyet abban, hogy Costa mennyi ideig töltse be ezt a tisztséget. A tanács elnökének mandátuma hivatalosan 2,5 évre szól, majd az uniós vezetőknek meg kell hosszabbítaniuk – ez eddig minden esetben meg is történt. 

(Costa szocialista), így felvetették, hogy a mandátum második felére esetleg egy néppárti vezető kerüljön a testület élére. Ebben a kérdésben, úgy látszik, a szocialisták zsarolása sikeres volt, ugyanis a hat tárgyaló fél most megállapodott abban, hogy az Európai Tanács elnökének második ciklusát illetően a jól bevált gyakorlatot kívánják követni – mondta egy uniós diplomata, megerősítve, hogy Costa megkapja a második 2,5 évet is. 

Ki legyen a bíró?

Az utolsó íratlan szabály az, hogy ki legyen a bíró a meccsen. Elméletileg Michel feladata a tárgyalások vezetése, azonban olyan erőssé vált bosszúszomja Von der Leyennel szemben, hogy nyilvánvaló volt: háttérbe szorítják. Így is történt, a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok államfői – a hat vezető tárgyaló – közül Emmanuel Macron tájékoztatta a Michelt a megállapodásról. 

A helyzet viszonylag egyértelmű: ki akarják használni – Michelt megkerülve – a Von der Leyenre gyakorolt befolyásukat, hogy jó bizottsági pozíciókat szerezzenek és nagyobb legyen a befolyásuk a brüsszeli politikára. 

Mindez a hatalmi logika mentén lehet, hogy működik, viszont újabb törésvonalakat nyit az EU-n belül. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök teljes joggal dühöng, hogy háttérbe szorult, és kizárták az előzetes tárgyalásokból. A szocialisták, de különösen Olaf Scholz német kancellár nem akarták bevonni a Melonihoz köthető Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakcióját a tárgyalásokba. Annak ellenére, hogy az ECR a harmadik legnagyobb frakció lett az Európai Parlamentben, megelőzve a liberálisokat.

Scholz számára ez kulcskérdés volt, hiszen pártja csúfosan kikapott az uniós választásokon, így számára politikai létkérdés maradék szavazói bázisa megtartása szempontjából, hogy teljesítse ígéretét: nem fognak együttműködni jobboldali pártokkal.