Hol a legnagyobb a szegénységi kockázat az EU-ban, és hol állunk mi?

Először is nézzük meg, mit értünk ezen a „rosszléti” mutatón. A KSH és az Eurostat meghatározása szerint a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata azokat érinti, akik a relatív jövedelmi szegénység, a súlyos anyagi és szociális nélkülözés, valamint a nagyon alacsony munkaintenzitás mutatói közül legalább egyben érintettek. Magyarországon ennek aránya 2023-ban a jelentés szerint a 18 évnél idősebb lakossághoz képest 18,5 százalék, ami elsőre soknak tűnhet, de tegyük hozzá: ez jobb eredmény, mint az EU 18,9 százalékos átlaga, és éppen csak elmaradunk Németországétól. Megelőzzük a mediterrán országokat (Portugália, Olaszország, Spanyolország, Görögország), a balti államokat (Észtország, Litvánia, Lettország), valamint a két sereghajtót, Bulgáriát és Romániát, amelyek mutatója 29,1, illetve 30,4 százalék. Igen, az EU-n belül a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata „bezzeg-Romániában” a legnagyobb, a magyar értéket 64 százalékkal (közel kétharmadával) haladva meg.

A szegénységi kockázatok földrajzi mintázatát az alábbi térkép is szépen szemlélteti.

Még egyet tegyünk hozzá: ez a mutató 2010-ben Magyarországon még 31,5 százalék volt, vagyis azóta 41 százalékkal csökkent.

A jelentésben persze azok is találnak muníciót, akik szerint „minden rossz” hazánkban. A háztartások rendelkezésre álló, vásárlóerő-paritáson (PPS) vett nettó medián jövedelem terén (mediánon azt az értéket nézzük, amely felett pontosan annyi háztartásnak van több, mint amennyinek kevesebb jövedelme) csak Szlovákiát előzzük meg. Mi lehet az ellenmondásnak az oka? Az egyik maga a vásárlóerő-paritás, amelynek használata ugyan indokolt az árszínvonal-különbségek miatt (ahol alacsonyabbak az árak, ott ugyanaz a pénz többet ér), de alkalmazott módszertana visszatérően vitatott. (Az „előzés” csak ennek a PPS-nek köszönhető, enélkül továbbra is előzzük Bulgáriát és Romániát). A másik ok az, hogy ezek a jövedelmek rendkívül egyenlőtlenül oszlanak el ebben a szegénység szempontjából sereghajtó két országban. Az egyenlőtlenség legismertebb mutatója a Gini-együttható, az e szerinti értékelés szintén a jelentés része. A mutató értéke 1-től 100-ig terjedhet, ahol az 1 jelentené a legegyenlőbb, a 100 a legegyenlőtlenebb állapotot. A rendelkezésre álló jövedelmeket tekintve a rangsor a következő.

Az Európai Unión belül tehát a legkisebb jövedelemegyenlőtlenség Szlovákiában, a legnagyobb Bulgáriában mutatható ki. Magyarország mutatója alacsonyabb, mint az EU átlaga, és megelőzünk olyan klasszikus jóléti államokat is, mint Németország, Svédország vagy Franciaország (vagyis hozzájuk képest nálunk nagyobb az egyenlőség). Mindez érdekes kontrasztban áll azzal a sokszor hangoztatott politikai véleménnyel, mely szerint Magyarországot „szétfeszítik” az egyenlőtlenségek. Az egyenlőségi listán hazánk a 27 ország közül a tizenegyedik helyen áll, míg „bezzeg-Románia” a tizennyolcadikon. 

• A reálértékben vett egy főre jutó GDP mutatója esetében Magyarország továbbra is Románia, Lettország és Bulgária előtt van, közel a rendkívül dinamikus fejlődési pályán lévő Lengyelországéhoz, amelyet Horvátország és Szlovákia is előz.
• A vásárlóerő-paritáson (PPS) vett GDP/fő mutatóban módosul a sorrend: Románia itt valóban előttünk áll, mi viszont előzzük Horvátországot és Szlovákiát. A PPS szerinti érték eltérése a reálértéktől az árszínvonal-különbségből fakad, módszertanával kapcsolatban sok a vita. Szlovákia például e mutató szerint 2015 után nagyot zuhant, holott csak módszertani váltás történt a mérésben és számításban, Románia esetében pedig több szakértő szerint is alulbecsült az árszínvonal. Szlovákia esetében valószínűsíthetően lefelé, Románia esetében felfelé torzulhat a kép.
• A háztartások rendelkezésre álló jövedelmét tekintve hasonló a mintázat: reálértékben előzzük Romániát és Bulgáriát, Szlovákia pedig előttünk áll. Vásárlóerő-paritáson éppen fordítva: Romániának és Bulgáriának van magasabb mutatója, míg Szlovákia mögénk kerül. (Itt utalnék vissza a PPS-számítással kapcsolatos vitákra.)
• A fent említett jelentés nem tárgyalja, de más alkalmakkal nagy visszhangot kapott egy még meglepőbb adat, mely szerint a háztartások vásárlóerő-paritáson számolt fogyasztásában Románia nemcsak Szlovákiát és Magyarországot előzi, hanem Csehországot is. Bulgáriának szintén meglepően magas mutatója van. Itt azonban a PPS vitatottsága mellett egy másik tényezőre is rá kell mutatnunk. Ha megvizsgáljuk, hogy adott országban az egy főre jutó jövedelemből mekkora rész megy fogyasztásra és mekkora megtakarításra, azt láthatjuk, hogy Románia és Bulgária (a nyugat-balkáni országokhoz hasonlóan) extrém nagy arányban költ fogyasztásra a jövedelemhez képest, minimális megtakarítás mellett, míg Magyarországon lényegesen magasabb a megtakarítási arány. Vagyis a fogyasztás szintjét csak erős megkötésekkel lehet fejlettségi mutatónak tekinteni.

Mindezzel együtt vitathatatlan, hogy Románia rendkívül gyors fejlődésen ment át az ezredforduló óta. A térségre összességében pedig elmondható, hogy egyfajta konvergencia történt, és a főbb mutatók szerinti összképben Magyarország, Szlovákia, Horvátország és Románia közel hasonló szintre került. A különbség az, hogy aki lentebbről indult, az nagyobbakat lépve került erre a szintre, de innentől kezdve hasonló dinamikára lehet számítani, ami megfelel a régió jövedelemtermelő-képességének – elvégre ugyanazon a térségen osztozunk, hasonló adottságokkal.

Ennek ellenére jogosan merül fel a kérdés, hogy ha a rendszerváltás kezdetén a régió élvonalában voltunk, és csak Csehország és Szlovénia állt előttünk, akkor mi az oka a relatív pozícióromlásnak? (Miközben ne feledjük, hogy az ezredforduló óta a régió egésze dinamikusan fejlődik.) Ehhez nézzük meg az alábbi ábrát, amely a háztartások egy főre jutó bruttó elkölthető jövedelmét jelző mutató időbeli alakulását mutatja reálértékben, a 2005-ös értékhez viszonyítva.

A mintázat hasonló ahhoz, mint amit egy korábbi írásomban az egy főre jutó GDP alakulásával kapcsolatban írtam: a leszakadás 2006 után történt, drámai mértékben, és csak 2012 után tudtunk visszatérni a dinamikus növekedési pályára, akkor viszont – mutatóban – a térség átlagának közel kétszeres bővülésével. Aki tehát a valódi okot keresi, az ez alapján könnyen megtalálja.