BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

HPV: a törölközővel is átvihetjük, nem kell hozzá szex

A human papilloma vírus leginkább arról ismert, hogy 90 százalékban ez a vírus felel a méhnyakrák kialakulásáért, de sokkal több betegségben megjelenik. A férfiaknál a szájüregi daganatok és a tüdőrák hátterében is a vírust kell keresni. Nem csak szexuális úton, sima kontakttal is összeszedhető, akár egy kilincsről vagy a szaunában, ugyanis jól bírja a magas hőt.

A human papilloma vírus (HPV) elsősorban a fiatalokat, a 20–24 éves korosztályt érinti, ebben a korcsoportban a fiatalok harmadánál kialakulhat a fertőzés – közölte egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen a Synlab Hungary Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója, Póda Tamás. A nemzetközi hátterű, Európában piacvezető labordiagnosztikai szolgáltató tavaly 2,6 milliárd eurós árbevételt ért el. Évente 500 millió vizsgálatot végeznek, ennek a 10 százalékát Magyarországon. A Világgazdaság kérdésére, hogy a cégnél felgyülemlett hatalmas mennyiségű – és rendkívül értékes – egészségügyi adatnak a haszna eljut-e a magyar egészségügybe, azt mondta részben igen, részben nem. Az egyes vizsgált személyek adatait kötelesek feltölteni az EESZT-be, de az adataikat más módon hasznosítják. Viszont vannak stratégiai partneri megállapodásaik nagy magyar egyetemekkel, tehát a magyar tudomány hozzájuthat a Synlab adataihoz is – egészítette ki. 

HPV: a fiatalok szűrése és oltása kiemelt fontosságú a daganatos betegségek megelőzésének céljából / Fotó: AFP

 

A HPV otthoni teszttel is szűrhető

A sajtóbeszélgetés célja azt volt, hogy felhívják a figyelmet: a HPV szűrésével járó kellemetlenségeket – mint a sorban állás, a szégyellősség – ma már el lehet kerülni a cég által fejlesztett otthoni tesztekkel. A teszt az úgynevezett magas kockázatú HPV kimutatására alkalmas, ezek azok a vírusvariánsok, amelyek a súlyos daganatos megbetegedéseket okozhatják. A vizeletteszttel mindkét nemet és gyerekeket is lehet szűrni. A leletet jól zárható eszközben vissza kell küldeni a szettben biztosított csomagban, a leletet pedig e-mailben kapja meg a páciens. A másik teszttel a nők otthon elvégezhetik a hüvelykenet-mintavételt, majd hasonlóképpen visszaküldve ezt az eredményt is elektronikus úton kapják meg. A szakértők hangsúlyozták: akiknek pozitív lesz a leleük, azonnal forduljanak nőgyógyászhoz vagy a háziorvoshoz, hogy megkezdhessék a szükséges gyógyszeres terápiát. A Synlab szakemberei elmondták, a hüvely baktériumflórája kapcsolatban van a bél baktériumflórájával.Az utóbbit is tudják elemezni, és dietetikus-szakértőjük segítségével életmódváltással meg lehet tenni az első lépéseket a flóra helyreállítása felé, ami kulcsfontosságú a vírus elleni védekezésben és a gyógyulásban is.

A HPV-vakcinát be kell adni a fiataloknak

A Világgazdaság arról kérdezte Stefanovits Ágnes szülész-nőgyógyászt, hogyan lehet megküzdeni a vakcinaellenességgel, ugyanis a lányos szülők egy része elutasítja a HPV-oltást, mert nem bízik benne. A doktornő azzal kezdte, hogy nemcsak a lányokat, hanem a fiúkat is be kellene oltani időben, még a szexuális élet megkezdése előtt. A legjobb minőségű, 9 komponensű oltás van a hazai oltásprogramban – tette hozzá. Azt is mondta, a szülők attól szoktak félni, hogy „csak” kilenc törzs ellen véd a vakcina, de ez így nem állja meg a helyét. Ugyanis az a kilenc vírus lefedi a HPV vírusok összes családfáját. Azzal is szoktak érvelni, hogy sok ismerősük megkapta az oltást, utána mégis pozitív lett a teszt. Úgy fogalmazott: 

Az oltás nem pajzs, a vírus be fog jutni a szervezetbe, viszont nem tudja elindítani azt az onkológiai folyamatot, amely a rosszindulatú daganathoz vezet, illetve amely a fertőző nemi szemölcsökhöz vezet. Az oltás ezt is kivédi.

Azért lenne fontos a teljes átoltottság, hogy ne is fertőzzék egymást fiatalok. Megemlítette az ausztrál oltási programot, ahol az oltás következtében drasztikusan lecsökkent minden HPV által asszociált betegség. Mert nemcsak a méhnyakrákot okozza, hanem további női nemi szervi daganatokat is. A HPV-tesztről elmondta, jó lenne, ha a protokoll részéve válna, mint már sok más országban, mert a negatív leletek csökkenthetik a felesleges orvos-beteg találkozásokat, a pozitív tesztekkel pedig meg lehet kezdeni a kezelést.

HPV: kevesen ússzák meg

A lakosság 80 százaléka megfertőződik a vírussal élete során – hangzott el a sokkoló tény a beszélgetésen. A férfiaknál elsősorban szájüregi és garatdaganatot okoz. El kell felejteni azt a tévhitet, hogy csak szexuális úton terjed, ennél sokkal egyszerűbben: gyakorlatilag bárhol összeszedhetjük. Mivel sokszor tünetmentes a fertőzött személy, így teszt nélkül nem derül ki, hordozza-e a vírust, vagy nem. Viszont a pozitív teszt után az orvosi kezelés nagymértékben lecsökkenti annak kockázatát, hogy 5-10 éven belül daganatos elváltozás alakuljon ki a fertőzött szervezetében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.