BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A palesztin államiság elleni határozatot fogadott el a Kneszet

Izrael nem támogatja a kétállami megoldást. A javaslat mellett szavazott az ellenzék vezetőjének a pártja is.

Határozatot fogadott el az izraeli parlament, a Kneszet szerda este, mely kifejezi, hogy Izrael elviekben sem támogatja egy esetleges palesztin állam létrehozását a Jordán folyótól nyugatra.

Jeruzsálem, 2024. június 11.Az izraeli parlament ülése Jeruzsálemben 2024. június 10-én. A kneszet a nap folyamán megszavazta az ultraortodoxok katonai felmentését engedélyező javaslat elfogadási eljárásának folytatását.MTI/EPA/Abir Szultan, kneszet, palesztin, izrael
Az izraeli törvényhozás elvetette a kétállami megoldást / Fotó: Abir Szultan / EPA / MTI

Az Új Remény nevű párt által kezdeményezett határozat szerint egy palesztin állam létrehozása Izrael szívében egzisztenciális veszélyt jelent az országra és polgáraira és az izraeli–plaesztin konfliktus folytatódását eredményezné, valamint destabilizálná a régiót – írja a Haaretz.

A javaslat mellett 68-an szavaztak, míg azt kilencen ellenezték és tartózkodás nem volt. 

A javaslat mellett szavazott több képviselő az ellenzéki Nemzeti Egységből és Jiszráel Béitenuból.

A háborús egységkormányból korábban kilépő Bennyi Ganc pártja közleményben arról írt, hogy az október 7-i terrortámadás után a palesztin állam elismerése a terrorizmust jutalmazná.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.