BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Grandiózus gyermektámogatási rendszert vezet be Szerbia

A negyedik gyerek után 25 ezer euró jár majd.

Szerbiában az első gyermek után 500 ezer dinár (mintegy 1,5 millió forint), a második után 600 ezer dinár lesz októbertől a kifizetett egyszeri támogatás, a szülői pótlék összege. A harmadik gyermek után több mint 2 millió dinár jár majd, a negyedik után pedig több mint 3 millió, azaz mintegy 25 ezer eurót fizetnek.

Newborn,Baby,Boy,In,Bed,Sleeping,Under,Yellow,Soft,Blanket
Fotó: StoryTime Studio

Milica Durdevic Stamenkovski családügyi és demográfiai miniszter jelentette be, hogy a minisztérium most dolgozza ki a gyermekes családok anyagi támogatásáról szóló törvény módosítási javaslatait. Ezután a parlament elé kerül, ahol reményei szerint mindenki támogatni fogja, és várhatóan október elsejétől életbe lép. 

Azt egyelőre nem tudni, visszamenőleg melyik dátum után születettekre vonatkozik majd. A családügyi és demográfiai miniszter emlékeztetett, hogy 

most az első gyermek után 370 ezer dinár összegű szülői támogatás jár, 

a második után pedig a 24 egyenlő részletben folyósított támogatás összege 330 ezer dinár. A harmadik gyermek után 120 részletben több mint 2 millió, a negyedik után pedig szintén 120 részletben 3 millió dinár a támogatás. Milica Durdevic Stamenkovski rámutatott, hogy a Balkánon Szerbiában lesz a legmagasabb a támogatás a születendő gyermekek után.

Évente egy kisvárosnyi fogyás

Szerbia lakossága évente egy kisvárosnyival csökken. 

Tavaly mindössze 60 813 baba született, 1900 óta ez a legalacsonyabb születésszám. 

A Köztársasági Statisztikai Hivatal kimutatása szerint tavaly Szerbiában 97 098-an haltak meg. A lakosság fogyásához nemcsak az elhalálozás, hanem az elvándorlás is hozzájárul. A bejelentést csupa pozitív visszhang kíséri, azonban figyelmeztetnek, hogy a kedvezőtlen demográfiai mutatószámok nem orvosolhatók kizárólag anyagi eszközökkel.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.