Mi az a kohabitáció és miért lesz nagyon rossz Franciaországnak?

Társbérlet – fordíthatnánk kissé profánan a francia cohabitation, kohabitáció kifejezést. Az Ötödik Köztársaság történetében három kohabitációra került sor, amely Franciaországban azt jelenti, hogy az elnök és a miniszterelnök ellentétes politikai táborokból érkezik. Emmanuel Macron előrehozott parlamenti választások kiírása egy negyedikhez vezethet – írja a Le Monde című francia lap.

Miután Emmanuel Macron francia elnök június 9-én, vasárnap feloszlatta Nemzetgyűlést, és kiírta az előrehozott választásokat, amelynek első fordulója a Marine Le Pen nevével fémjelzett szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés előretörését hozta. Így nagyon valószínűtlen, hogy a második forduló után az elnöki tábor és szövetségesei megtartják többségüket. 

Ha egy ellenzéki párt abszolút többséget szerez, az elnök kénytelen lesz a választásokon győztes pártból miniszterelnököt kinevezni. A francia politikában ezt kohabitációnak nevezik.

Történelmi példák

Az Ötödik Köztársaság alatt Franciaországban három ilyesfajta társbérlet történt, miután a parlamenti választásokat az ellenzék nyerte meg. Az első 1986 és 1988 között zajlott, amikor Francois Mitterrand szocialista elnök miniszterelnöke a konzervatív Jacques Chirac volt. A második Mitterrand-ciklus alatt, 1993 és 1995 között, a szintén konzervatív Edouard Balladur volt a miniszterelnök; és végül egy hosszabb kohabitációs ciklus is volt, 1997 és 2002 között, amikor Chirac volt az elnök és a szocialista Lionel Jospin a miniszterelnök.

Egy ilyen társbérlet meglehetősen szerencsétlen politikai kombináció, hiszen

A napi ügyeket ugyan a miniszterelnök, a kormány, illetve a törvényhozás intézi, az elnöknek ugyanakkor jelentős a befolyása és a tekintélye – különösen külpolitikai és védelmi, katonai kérdésekben, lévén ő a hadsereg főparancsnoka. 

A kohabitáció lehetőségének minimálisra való csökkentése érdekében 2000-ben egy népszavazás a korábbi hét évről ötre rövidítette az elnöki terminust. Az új szabály szerinti első választást 2002-ben tartották. Ekkor a korábban hét évig kormányzó Chiracot újraválasztották, de már csak öt évre. 

Ebben az időben még nem volt olyan korlátozás, hogy egy személy hányszor lehet elnök. Chirac harmadszor is indulhatott volna, de másképpen döntött. Utódja Nicolas Sarkozy lett 2007 májusában. Egy 2008-as alkotmánymódosítás újabb változást hozott, azóta egy személy nem tölthet be kettőnél több elnöki ciklust. Két teljes ciklust is csak két elnök töltött ki: Francois Mitterrand és Jacques Chirac. Az előbbi 14 évig volt elnök.

Kohabitáció és alkotmányos vita

Egyes megfigyelők a politikai bénulás kockázatát látják a kohabitációkban, de a közvélemény pozitívan ítéli meg őket. Mindenekelőtt egy esetleges együttélés aggályokat vet fel az elnök és a miniszterelnök közötti hatáskörmegosztással kapcsolatban.

A francia alkotmány szerint az ország belpolitikájáért egyértelműen a kormány a felelős. Ebben a hatalommegosztási konstrukcióban az elnök szerepe ugyan háttérbe szorul kissé, de hiba lenne azt gondolni, hogy jelentéktelen politikai szereplővé válik. Az alkotmány alapján: 

• kinevezi az általa kiválasztott miniszterelnököt (akinek azonban rendelkeznie kell a Nemzetgyűlés támogatásával),
• elnököl a miniszterek tanácsában (de nem rendelkezik felettük befolyással), 
• rendeleteket ír alá, és hatáskörébe tartozik a polgári és katonai állami tisztviselők kinevezése, 
• évente egyszer feloszlathatja a Nemzetgyűlést, 
• valamint „súlyos és közvetlen” fenyegetés esetén, amely az intézményeket, a nemzet függetlenségét, területi integritását vagy a nemzetközi kötelezettségek teljesítését fenyegeti, magához rendelheti a végrehajtó hatalmat.

A közvélekedés úgy tartja, hogy az elnöknek különleges jogosítványai vannak a nemzetvédelem és a külügyek terén. 

A francia lap szerint 20. és 21. cikkely szerint a kormány „rendelkezik a közigazgatással és a fegyveres erőkkel”, és „a miniszterelnök felelős a nemzetvédelemért”.

Ugyanakkor az alkotmány az elnököt „a nemzeti függetlenség és a nemzeti terület sérthetetlenségének garantálójává” (5. cikk), „a fegyveres erők vezetőjévé” teszi, és kimondja, hogy „elnököl a nemzetvédelmi tanácsokban és a magasabb szintű bizottságokban” (15. cikk). 

Ő rendelkezik a nukleáris kódokkal, és egyedül ő dönt ennek az erőnek a felhasználásáról. Külpolitikai kérdésekben az alkotmány előírja, hogy az elnök tárgyalja és ratifikálja a nemzetközi szerződéseket (52. cikk), és akkreditálja a nagyköveteket (14. cikk).

„Tiszteletbeli cím”

Nem véletlen tehát, hogy még a választások előtt Marine Le Pen „tiszteletbeli címnek” minősítette a francia elnök főparancsnoki címét, és úgy vélte, hogy a valódi hatalom – különösen a költségvetés felett – a miniszterelnök kormányáé. 

– mondta Le Pen a Le Télégramme című napilapnak adott interjújában.

A kohabitációs rendszer külpolitikára és védelemre vonatkozó kérdései eddig nem okoztak jelentős belpolitikai feszültségeket. A rendszer gyökere az 1958-as alkotmányban keresendő. Michel Debré az V. Köztársaság első miniszterelnöke erős miniszterelnököt akart a brit parlamenti modell alapján. Charles de Gaulle köztársasági elnök viszont az elnöki hatalmat akarta erősíteni. Az előző három kohabitációs időszakban az alkotmányos feszültséget úgy oldották fel, hogy olyan védelmi és külügyminisztereket választottak, akik mindkét hatalmon lévő államférfi bizalmával rendelkeztek. 

Ha Le Penék többséget szereznek és Bardellából miniszterelnök lesz –  amire jelenleg elég nagy az esély –, ilyesfajta konszenzusra vajmi kevés az esély a polarizálódott francia belpolitikában. 

A francia politikai hagyományban van példa arra, hogy az elnök keményen keresztbe tesz a miniszterelnöknek.  Az első együttélés során Mitterrand sajtótájékoztatókat tartott, amelyeken bírálta a Chirac-kormány politikáját. Alig egy hónappal a harmadik együttélés kezdete után, 1997-ben Chirac elnök a szokásos július 14-i televíziós interjút kihasználva bírálta Jospin kormányának első döntéseit. Ezt követően sem fogta vissza magát, számos rendeletet egész egyszerűen nem volt hajlandó aláírni. 

Paralizált törvényhozás

Vagy nézzünk egy másik példát: 1986 júliusában Mitterrand megtagadta a Chirac-kormány által előterjesztett privatizációs programot, amely több mint 60 ipari csoport eladását írta elő, gyakorlatilag visszacsinálva a szocialisták korábbi intézkedéseit. Az elnök elutasításával szembesülve Chirac kénytelen volt a rendelettervezeteket törvényjavaslattá alakítani, amelyet aztán a Nemzetgyűlés elfogadott.

Ritkán használt, de fontos elnöki jogkör a Nemzetgyűlés feloszlatásának joga – ezzel élt nemrég Macron is, és benne van a pakliban, hogy hátralévő hivatali ciklusa alatt – ha úgy látja a politikai széljárást –, ismét él ezzel az eszközzel, vagy legalábbis felhasználja jogkörét Le Pen és pártja paralizálására.