BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még jobb hellyé tenné a Balatont Navracsics Tibor

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter a térség képviselőivel és a balatoni megyék vezetőivel egyeztetett. A Balaton problémáit orvosolni hivatott cselekvés ideje pedig ősszel jön el.

Összefogás a Balatonért jelszóval egyeztetett a Balaton-parti térségek országgyűlési képviselőivel, a balatoni vármegyék megyei közgyűléseinek elnökeivel, valamint főispánjaival Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter annak érdekében, hogy átfogó cselekvési tervet dolgozzanak ki a fennálló problémák megoldására – közölte Facebook-oldalán kedden a tárcavezető.

NAVRACSICS Tibor, Balaton
Átfogó cselekvési tervet dolgoznak ki a Balaton problémáinak megoldására / Fotó: Katona Tibor

A miniszter szerint évszaktól függetlenül 

a közlekedési infrastruktúra vagy épp a demográfiai folyamatok terén is van számos olyan lépés, amit meg kell tenni 

annak érdekében, hogy a Balaton mind üdülőhelyként, mind lakóhelyként kellemesebb, élhetőbb és jobb térség legyen.

Navracsics elmondta azt is, hogy most a leltárt készítik el, és ősztől kezdődik a cselekvés ideje.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.