BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Parkside szaküzlet Biatorbágyon, nem osztatlan siker Von der Leyen bojkottfelhívása – heti összefoglaló

Parkside boltot nyitott a Lidl Biatorbágyon, másik hasonló üzletet viszont nem tervez. Nem aratott osztatlan sikert Von der Leyen bojkottfelhívása, már csak azért sem, mert demokráciában párbeszédre van szükség akkor is, ha nincs egyetértés. Horvátországban jelentősen lehűl az idő. Heti összefoglaló.

A múlt héten futott végig a magyar sajtóban, hogy eddig soha nem látott boltot nyit a Lidl Magyarországon. A szemfülesek július első hetében vették észre a legnagyobb magyarországi boltlánc aktuális akciós újságjában, hogy július 11-én megnyitja kapuit a Lidl Parkside üzlete a biatorbágyi Premier Outletben. Ez a hír pár nappal később a bolt közösségi médiás felületén is megjelent. Beszámolók szerint

százméteres sorok alakultak ki, és csak több óra várakozást követően lehetett bejutni az üzletbe.

A Lidl Magyarország lapunknak küldött válaszában közölte, hogy a biatorbágyi Premier Outlet területén nyílt Parkside szaküzlettel öt új munkahelyet teremtett. Az is kiderült, hogy a több mint száz négyzetméter alapterületű szaküzlet a Lidl által üzemeltetett kereskedelmi egység, és a vállalat saját márkás Parkside termékeire specializálódott. Az outletben kizárólag a már jól ismert otthoni szerszámok és asztalos, illetve más barkácsmunkákra is alkalmas termékek (fúrógépek, elektromos gyalupadok, sarokcsiszolók) mellett speciális gépek és árucikkek érhetők el. A szaküzletben a termékeket legalább 30 százalékkal (kivéve az akkumulátorokat) csökkentett áron lehet megvásárolni.

lidl, parkside
Kígyózó sorok várták a nyitást, a Lidl saját márkás barkácsgépei ennyire népszerűnek bizonyulnak, külön adásvételi csoportjaik is vannak
Fotó: Facebook

Elmeszelte az Európai Unió Bírósága Ursula von der Leyent

Ursula von der Leyent elmeszelte az Európai Unió Bírósága: saját korrupciós botrányába fulladhat bele egy nappal a sorsdöntő választás előtt – írta a Mandiner a Politico alapján. Úgy tudni, a hírhedt Covid–19-vakcina-szerződésekkel kapcsolatban találtak szabálytalanságokat. Az Európai Unió Bírósága szerdán úgy döntött, hogy az Európai Bizottság nem biztosított „kellően széles körű hozzáférést” a nyilvánosság számára a Covid–19-vakcina-szerződésekhez, és szabálytalanságokat talált a dokumentumok egyes részeinek szerkesztésére vonatkozó indoklásában. Szerdán az EU legfelsőbb közigazgatási bírósága úgy döntött, hogy a bizottság azon döntése, miszerint a szerződések egyes szakaszait nemes egyszerűséggel kivágják a publikált verzióból, szabálytalan. Megállapította, hogy a bizottság

nem bizonyította: az említett záradékokhoz való szélesebb körű hozzáférés ténylegesen aláásná az említett vállalkozások kereskedelmi érdekeit.

„Szánalmas, kisstílű látványosság” – Németországban is kiverte a biztosítékot Von der Leyen bojkottfelhívása

Németországban sem nézi mindenki jó szemmel Von der Leyen bojkottfelhívását a soros magyar elnökséggel kapcsolatban – számol be róla a Die Welt. Mivel Brüsszelnek nem tetszenek Orbán külföldi útjai, Magyarországot bojkottálják: micsoda szánalmas, kisstílű látványosság az EU részéről – Európa kárára!

– írja Gerhard Papke, a Németországi Német–Magyar Társaság elnöke, az FDP volt parlamenti frakcióvezetője és a tartományi parlament alelnöke Észak-Rajna–Vesztfáliában.

Két ország is beintett Von der Leyennek: elutasítják a magyar elnökség bojkottját

Túl azon, hogy Németországban is volt visszhangja, sem Hollandia, sem Luxemburg nem támogatta Ursula von der Leyennek a soros magyar elnökség bojkottálására irányuló hétfő esti felhívását.

Hétfőn este Von Der Leyen döntése alapján a bizottság bojkottfelhívást tett közé a soros magyar elnökség „közelmúltbeli fejleményeire” hivatkozva, így csak vezető köztisztviselői szinten képviselteti magát az uniós tanács informális ülésein. Közölte emellett azt is, hogy az Európai Bizottság tagjaiból álló biztosi kollégium nem látogat Magyarországra.

A holland kormányfő, akinek jobboldali kabinetje július 2-án lépett hivatalba, úgy nyilatkozott: véleménye szerint Orbán Viktor is világossá tette, hogy ezek a találkozók bilaterális tanácskozások voltak, útjain nem az EU-t képviselte.

Bilaterális alapon minden ország azt tesz, amit akar – szögezte le. Szerinte azt, hogy Hollandia kihagyja-e a magyar uniós elnökség által szervezett találkozókat, a többi uniós tagállammal együtt és eseti alapon fogják mérlegelni.

Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök a napokban találkozott holland kollégájával, és sajtónyilatkozatában határozottan ellenezte a magyar uniós elnökség találkozóinak bojkottálását. Egy demokráciában az emberek beszélnek egymással – jelentette ki a nagyhercegség kereszténydemokrata kormányfője. Szerinte a luxemburgi álláspontokat különböző ügyekben jobban lehet közvetíteni, ha képviseltetik magukat az üléseken, és világosan kommunikálnak a magyarokkal a saját értékeikről.

A bojkott soha nem jó. Sokkal jobb, ha beszélünk egymással, még akkor is, ha nem értünk egyet. A demokrácia akkor gazdag, ha a különböző gondolatokat ki lehet fejezni. Természetesen a többség akaratát tiszteletben kell tartani

– hangsúlyozta a luxemburgi miniszterelnök.

View of hotel and Aegean Sea near Opatija, Eastern Istria, Kvarner Bay, Eastern Istria, Croatia, Europe
Horvát
tengerpart
turista
Horvátország
Hamarosan jön a lehűlés Horvátországban
Fotó: robertharding via AFP

A Horvátországba utazók erre készüljenek – 15 fokos lehűlés jön

Miközben itthon tombol a hőség, sokan tervezik, hogy elinduljanak nyaralni az Adriára. A jövő héten akár 15 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet Horvátországban, a lehűlés pedig szombaton kezdődik.

Szombaton már enyhülni fog a hőség, valamint zápor és zivatar is előfordulhat – írja az N1. A DHMZ hétnapos előrejelzése szerint szombaton Zágrábban a legalacsonyabb hőmérséklet már 20 Celsius-fok, a legmagasabb pedig 28 Celsius-fok lesz. A jelenlegi hőmérsékletekhez képest hétfőn már jelentős lehűlés várható, akkor ugyanis Zágrábban a legmagasabb hőmérséklet 24 fok lesz, esővel.



 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.