BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump a második születésnapját ünnepelheti: megszólaltak a szakértők a merényletről

Rálőttek Donald Trumpra egy kampányrendezvényen. A volt elnök a fülén sérült meg. A megkérdezett szakértők szerint a republikánus jelölt a második születésnapját ünnepelheti, hiszen hatalmas szerencséje volt, hogy a lövész elvétette a célt. A támadás egyértelműen emberölésre irányult. A szakértők szerint a helyszínt biztosító biztonságiak hatalmasat hibáztak.

Pennsylvaniában tartott kampánybeszéde közben lőttek rá Donald Trumpra. Az elnökjelölt éppen szónokolt a pódiumon, mikor egyszer csak az arcához kapott, majd a földre rogyott. Saját biztonsági emberei azonnal rávetették magukat, hogy testükkel óvják a republikánus jelöltet, ami ilyenkor a bevett eljárás. Egy szakértő viszont hozzátette, hogy az eseményt biztosító titkosszolgálat nem volt a helyzet magaslatán.

Donald Trump
merénylet
kampány
szakértők
Több szemtanú is látta a háztetőn lévő fegyverest, a rendőrségnek is jelentették, a biztonságiak mégsem tettek semmit / Fotó: AFP

Donald Trumpra egy 20 éves férfi lőtt rá egy épület tetejéről, a jelölttől körülbelül 130 méterről. A férfi egy AR-15 típusú automata fegyvert használt, amit a hadseregnél is használnak, de egyébként az USA-ban könnyen beszerezhető bármelyik fegyverboltban.

Tóth István igazságügyi fegyverszakértő a Tényeknek nyilatkozott a Trump elleni merényletkísérletről. Szerinte a volt elnöknek hatalmas szerencséje volt, hogy a lövész elvétette a célt. A pontos találat egyértelműen halálos lett volna.

A lövés ugyanis egyértelműen fejre célzott volt. Ez érthető, mert az nincs takarásban, mint adott esetben a felső test, ahol azért természetes dolog, hogy ilyen tömeg rendezvényen egy politikus a ruhája alatt ilyen-olyan védőeszközöket visel

– mondta Tóth István.

A Tények megkérdezte Hajós István, biztonságtechnikai szakértőt is az esetről. Szerinte a helyszínt biztosító titkosszolgálat hatalmasat hibázott, mivel tudni lehet, hogy több bejelentés is érkezett hozzájuk a háztetőn lévő fegyveres férfiről. A szakértő azt mondta, hogy a magányos merénylőket nagyon nehéz kiszűrni, hiszen elvegyülnek a tömegben és nem adják jelét annak, hogy mire is készülnek. Ennek ellenére egy ilyen rendezvényen az elvárás, hogy egy háztetőn lévő fegyvereset észrevegyenek és lekapcsoljanak.

A merényletkísérlet ellenére Donald Trump megérkezett Milwaukee-ba a republikánus kongresszusra

Folytatja a kampányát Donald Trump, és már meg is érkezett Milwaukee-ba a republikánus kongresszusra. A volt elnök ellen szombaton kíséreltek meg merényletet, rálőttek, de csak a fülét találták el. Trump azt írta, elgondolkozott rajta, hogy elhalasztja a kampány folytatását, de végül arra jutott, hogy ezt nem engedheti meg magának.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.