BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kettős mérce világos jele az Európai Bizottság szereptévesztésének

A soros elnök Magyarország, de miről szól majd a brüsszeli ősz?

„Arra számítok, hogy a júliusi kezdéskor kijelölt prioritások maradnak a fókuszban” – nyilatkozta Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője, akit arról kérdeztünk, hogy az EU soros elnöksége kapcsán milyen prioritásokra számít a kormány által megfogalmazott témák közül, azaz előreláthatóan mely témák lehetnek a fókuszban.

Európai Bizottság
Szikra Levente: „A kettős mérce világos jele az Európai Bizottság szereptévesztésének” / Fotó: Frederick Florin / AFP

„Ezek közül is az európai versenyképességet várom a legjelentősebb témák közé, hiszen ez egy olyan ügy, amely minden tagállam számára egyaránt fontos és aktuális” – tette hozzá a vezető elemző. Szikra Levente hangsúlyozta: Európa jelenleg veszít relatív előnyéből a világ más térségeivel szemben, gazdasági súlya csökkenőben van, míg politikailag már jó ideje megkerülhető. „Ezen változtatni kell, és ennek egyik kulcseleme a gazdasági erő és versenyképesség kérdése. Emellett persze a migráció és a háború kihívásai is napirenden lesznek majd várhatóan” – hangsúlyozta.

Kérdés, hogy mi határozhatja meg a prioritásokat, előreláthatóan mennyire lesz a kormánynak mozgástere, változhat-e ez a soros elnökség időszaka alatt.

„A soros elnökség elsősorban arra alkalmas, hogy az érintett tagállam meghatározza a miniszteri tanácsülések napirendjét, valamint informális befolyást gyakoroljon a döntésekre az előkészítés során” – mutatott rá Szikra Levente. Mint kifejtette, a prioritások meghatározása ezért szinte teljes egészében a soros elnökséget betöltő állam kormányának joga, ebben a tekintetben széles a mozgástér.

„A korlátot a többségi szavazások jelentik, hiszen ott már nincs jelentősége, hogy ki ül az elnöki pulpituson. Itt tehát nagy jelentősége van az informális tárgyalásokon történő érdekérvényesítésnek” – emelte ki.

A soros elnökség nem egy bizottsági hely, hanem egy egészen más pozíció és helyzet, kérdés tehát az is, mennyire működhet a sokat emlegetett bojkott a soros elnökség alatt Magyarországgal szemben, illetve hogyan lehet felkészülni az ezzel kapcsolatos lépésekre. A bojkott egyrészről felháborító – mondta a vezető elemző –, hiszen az Európai Bizottság kötelessége az, hogy az uniós jog talaján állva együttműködjön minden tagállammal.

„Az, hogy ennek ellenére ilyen kettős mércét láthatunk, világos jele a brüsszeli testület szereptévesztésének” – hangsúlyozta. Ugyanakkor másrészről túlértékelni sem érdemes ezt, hiszen az Európai Bizottság más módon – biztosok helyett középvezetőkkel – részt vesz a munkában, így amit látunk, az inkább egy médiahack – jegyezte meg. „Ettől még kárt okoz az unió számára, hiszen aláássa az intézményeinek komolyan vehetőségét, de ezzel együtt is a munka rendben folyik, az elnökség sikere nem ezen fog múlni” – vélekedett Szikra Levente.

Bóka János: a jelenlegi uniós kohéziós politika átfogó támadás alatt áll

Az Európai Bizottság egységes tagállami kifizetési csomagokat akar létrehozni, amelyeket a tagállamok elvileg szabadabban felhasználhatnak. Az Európai Bizottság nem ért egyet Magyarország Európa-politikájával, ezért is tartja vissza a nekünk járó forrásokat − többek között ezekről beszélt Bóka János Esztergomban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.