BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Élő közvetítés
folyamatosan frissül

Az izraeli háború 324. napja – Izrael megelőző csapást mért Libanonra

null
Összefoglaló:

Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap helyi idő szerint reggel 5 óra előtt megelőző támadást indított Dél-Libanonban, majd rövid időn belül 

a libanoni síita Hezbollah mozgalom több mint háromszázhúsz lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé, 

válaszul Fuad Sukr július 30-i célzott kivégzésére Bejrútban. 

Izrael megelőző csapást mért Libanonra, a Hezbollah rakétaesőt zúdított Észak-Izraelre / Fotó: AFP

A szervezet közölte, hogy bosszújának ez csak az első hulláma. Vasárnap reggelre összehívták Izraelben a biztonságpolitikai kabinetet. A hatóságok a következő két napra rendkívüli helyzetet hirdettek Izraelben Tel-Aviv környékétől északra, a hátországban – jelentette be a katonai szóvivő.  

 

Korlátozták a gyülekezést, zárt helyeken legfeljebb háromszázan lehetnek együtt. Galileában és a Golán-fennsíkon az óvóhelyek közelében kell tartózkodni. A katonai rádió jelentése szerint több mint száz katonai repülőgép akadályozta meg – fél órával kezdete előtt – a Hezbollah tervezett támadását, amely Izrael középső részében lévő katonai létesítmények ellen is irányult volna. 

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet jelentése szerint Tel-Aviv térségében stratégiai létesítményekre terveztek csapást mérni, köztük a Ben Gurion repülőtérre. Biztonsági forrás szerint a Hezbollah több ezer lövedékkel tervezte támadását végrehajtani több száz katonai és stratégiai célpont ellen. A hadsereg szerint a vadászgépek több ezer rakétaütegre mértek csapást Libanonban, és elfogták a Hezbollah Izrael felé irányuló lövedékeinek nagy részét.

 Vannak támadási terveink is, amelyeket teljes mértékben bemutatunk a politikai szintnek. Amit a politikai szint jóváhagy, azt végrehajtjuk

– nyilatkozták a hadsereg illetékesei. A hadsereg becslése szerint a Hezbollah jelenleg felméri a helyzetet, és megvizsgálja a vasárnap reggeli támadás eredményeit. 

Jiszráel Kac külügyminiszter számos ország külügyminiszteréhez címzett levelében Izrael támogatását kérte a Hezbollahhal, Iránnal és az általuk irányított milíciákkal szemben, egyben hangsúlyozta, 

az izraeli hadsereg csak azután mért csapást a libanoni Hezbollahra, miután azonosította az Izrael ellen tervezett nagyszabású rakéta- és dróntámadást. 

Galilea északi részén, Manot faluban eltaláltak egy lakóházat és egy baromfifarmot, amely lángra kapott és megsemmisült, a tüzet eloltották. Emberéletben nem esett kár. A Haifától északra fekvő Akkó városában repeszek könnyebben megsebesítettek egy nőt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.