BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemondás várhat Kiss Lászlóra

Úgy tűnik, nincs olyan jogi kiskapu, amely lehetővé tenné, hogy a letartóztatásban lévő Kiss László a börtönből vezesse a III. kerületet, illetve onnan tegye le októberben a polgármesteri esküjét – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Ha a kerület új képviselő-testülete október 15-ig nem alakul meg, akkor a testületet az Országgyűlés feloszlatja, s ezzel a polgármesteri tisztség is megszűnik.

Nagyon úgy tűnik, nincs más út a korrupciós botrányban nyakig elmerülő Kiss László óbudai polgármester előtt, csak a lemondás – írta a Magyar Nemzet.

KISS László
Kiss Lászlóra lemondás várhat / Fotó: Lakatos Péter

A DK politikusának letartóztatását szeptember 16-ig rendelték el, s nagy esély mutatkozik arra, hogy a határidőt a bíróság meghosszabbítja. A szerteágazó ügy ugyanis a nyomozati szakaszánál tart, Kiss helyettese, Czeglédy Gergő alpolgármester pedig már több hónapja letartóztatásban van.

Ha a III. kerület új képviselő-testülete október 15-ig nem alakul meg, akkor adott esetben a grémiumot az alaptörvényellenes működés okán az Országgyűlés feloszlatja, s e határozattal a polgármesteri tisztség is a törvény alapján megszűnik – jelentette ki a lapnak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Kiss Lászlóék persze megpróbálkozhatnak különböző fogásokkal, amilyen például a letartóztatásban tett eskütétel, ám ennek jogszerűsége kétséges.

Szakértők szerint kérdések merülnek fel az eskütétellel kapcsolatos személyes polgármesteri jelenlét kötelezettsége kapcsán, valamint arról, hogy letartóztatásban lévő megválasztott polgármester tehet-e írásban javaslatot az alpolgármesterek személyére, illetve ezt elfogadhatja-e a képviselő-testület – fejtette ki az alkotmányjogász, hozzátéve, hogy a szakmai döntés a kormányhivatal kompetenciája e körben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.