BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
árvíz
Honvédség

Árvíz: földön és levegőben is figyeli a gátakat a honvédség

A Magyar Honvédség nemcsak a földön, hanem a levegőben is ellenőrzi a gátakat. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy eddig a haderőfejlesztést tekintette elsődlegesnek, ám ezt a lakosságot fenyegető árvíz miatt most egy időre felfüggesztették.

A Magyar Honvédség alakulatai jelen vannak a gátakon, az árvíz elleni védekezés átgondolt, terv szerint végzi mindenki a feladatát – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1-en.

árvíz
Szalay-Bobrovnicky Kristóf
Honvédség
A honvédelmi miniszter az árvízzel veszélyeztetett területeken segít / Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf / Facebook

Elmondta, hogy a Magyar Honvédség az utóbbi két évben a kiképzési feladatokat, a haderőfejlesztést tekintette elsődlegesnek, ám ezt most egy időre felfüggesztették, az országot, a lakosságot fenyegető árvíz miatt a honvédségnek, a katonáknak a gátakon kell helytállni. A miniszter kiemelte, hogy ebben a helyzetben semmiképpen sem szabad kapkodni, a honvédség alakulatai mindig ott nyújtanak segítséget a védekezésben, ahol a vízügyes szakemberek tanácsai alapján szükség van a munkájukra. „Ott jelenünk meg, ahol szükséges, rugalmasan, az árvízhelyzet változásaihoz alkalmazkodva” – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint a 2013-as árvíz tapasztalatai alapján a rendelkezésre álló erők elegendők lesznek a védekezéshez, ugyanakkor bármikor van lehetőség a tartalék erők bevetésére is. Hozzátette, hogy

a Magyar Honvédség többek között légi felderítést is végez,

egy esetleges gátszakadásra is felkészültek, de remélik, hogy ekkora baj nem lesz és meg tudják fogni ezt az árvizet.

Szükség esetén árvízvédelem a levegőből is

A H145M és H225M típusú helikopterek kiemelkedő szerepet vállalnak a természeti katasztrófák idején is a mentési és védekezési munkálatokban. Legyen szó elszigetelt területekről, magaslatokról vagy nehezen megközelíthető helyekről, a Magyar Honvédség a levegőből csörléssel ment életet, szállít homokzsákokat és erősíti meg a töltéseket. Ezek a többcélú, modern helikopterek nappal és éjszaka egyaránt kulcsfontosságú információkkal látják el a katasztrófavédelem és vízügy szakembereit. 

árvíz
Honvédség
H225M típusú helikopter / Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf / Facebook

Az önként jelentkező területvédelmi tartalékosokról szólva a tárcavezető elmondta, hogy ők elsősorban a saját lakókörnyezetük, otthonuk megvédésében nyújtanak segítséget, ilyen alakulat többek között a Magyar Honvédség Reviczky László területvédelmi ezrede, amelynek a miniszter – mint elmondta – őrnagyi rangban maga is tagja. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy a Magyar Honvédség egy kicsit úgy fogja fel ezt az árvízvédelmi feladatot, mint egy hadműveletet.

Kiemelte, hogy most a védművek megerősítése a legfontosabb, és ebben a helyzetben a katonák a civilek, önkéntesek által elkészített homokzsákok szükséges helyekre történő elszállításában tudnak legtöbb segítséget nyújtani.

A munkát katonai hadműveleti szempontok alapján, az árvízvédelmi operatív törzs és a Pintér Sándor belügyminiszter által vezetett országos operatív törzs irányításával végzik – hangsúlyozta. A honvédelmi miniszter megerősítette, hogy a várható vízszint mintegy 30-40 centiméterrel a 2013-as nagy árvíz idején mért alatt lehet, de mindenre felkészültek, például egy esetleges gátszakadásra is, amelynek bekövetkezése esetén előkerülhetnek az úgynevezett speciális eszközök, szükség esetén például

  • kétéltű lánctalpas eszközök,
  • helikopterek

bevetésére is van lehetőség.

árvíz
Honvédség
Esztergom felett is ellenőrzi az árvíz által veszélyeztetett területeket a honvédség / Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf / Facebook

Elmondta, hogy az elmúlt éjszaka folyamán négy helyszínen, Mosonmagyaróváron, Pilismaróton, Vácott és Leányfalun voltak jelen a különböző alakulatokból összeállított 50 fős munkacsoportjaik, és a nap folyamán ez kiegészül Neszmély, Esztergom, Szob, Zebegény, Kismaros, Verőce, Dunabogdány, Szentendre, Budakalász helyszínekkel, és ezt szükség esetén bármikor lehet további településekkel bővíteni.

Jelenleg a Magyar Honvédség színe-java jelen van a gátakon

– fogalmazott. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a magyar fiatalok jól reagáltak a „Szeretem, megvédem” elnevezésű kampányra, és nagy számban jelentkeztek területvédelmi tartalékosnak. Ennek keretében már jóval több mint ezer fiatal szerződött a haza fegyveres védelmére – ismertette a honvédelmi miniszter.

Kedden a gátakon megjelent a Ludovika zászlóalj is, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai szakon végző diákjai – emlékeztetett a miniszter. A tárcavezető utasítást adott arra is, hogy csoportosítsák át a PTSZ-M lánctalpas kétéltű járműveket arra az esetre, ha valahol átszakad a gát, és szükség lesz ilyen járművek igénybevételére.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.