BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zelenszkij: Közelebb vagyunk a háború befejezéséhez, mint gondolnánk

Az ukrán elnök exkluzív interjút adott, ahol elmondta, hogy Putyin fél a kurszki hadművelettől.

Az ukrán elnök kijelentette, hogy szerinte az Oroszországgal folytatott háború közelebb van a végéhez, mint azt sokan hiszik, és felszólította szövetségeseit, hogy erősítsék meg Ukrajna hadseregét.

Zelenszkij
Fotó: AFP

„A győzelem terve Ukrajna megerősítése” – mondta Volodimir Zelenszkij a Good Morning America című műsorban. „Ezért kérjük barátainkat, szövetségeseinket, hogy erősítsenek meg bennünket. Ez nagyon fontos” – fogalmazott. Zelenszkij  a héten New Yorkba repült az Egyesült Nemzetek Közgyűlésére, ahol kijelentette, hogy 

bemutatja az általa „győzelminek” nevezett tervet Joe Biden elnöknek, valamint más kulcsfontosságú amerikai tisztségviselőknek

– számolt be az ABC.

Zelenszkij azt mondta a tévéműsorban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök fél a kurszki hadművelettől. „Ez igaz. Nagyon fél” – jelentette ki, és hozzátette: az oroszok már látják, hogy a Kreml nem tudja megvédeni az egész területet. Az ukrán hadsereg egy újabb szakaszon tört át a fronton, a határ menti kurszki régióban. A támadást légi rohamalakulatok hajtották végre, minderről az ukrán légierő számolt be hétfői közleményében, ez a kezdeti kurszki támadás óta már a második ukrán áttörés a térségben.

Az ukrán elnök azt is mondta, hogy 

Ukrajna „csak erős pozícióból” tudja „rákényszeríteni Putyint a háború leállítására”.

Zelenszkij felesége, Olena Zelenszka is ott volt az interjú alatt a férje mellett. A hét végén Zelenszkij várhatóan Washingtonba utazik, hogy találkozzon Bidennel, valamint Kamala Harris és Donald Trump elnökjelölttel is. Korábban Trump republikánus elnökjelölt közölte, hogy valószínűleg találkozik majd az ukrán elnökkel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. Zelenszkij még augusztusban arról beszélt, hogy be akarja mutatni a béketervét.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.