BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
f-35

Évek óta nem harcképes a világ legdrágább fegyverprogramja

Milliárdokba kerülnek az amerikai vadászgépek, de a minimális harckészültséget sem érik el. Tehát az F-35-ösök a légierő kiadásainak 21 százalékát emésztették fel.

A világ legköltségesebb fegyverprogramjának, az F-35-ösnek valamennyi változata hat éve nem teljesíti a minimális harckészültségi szintet – állapította meg a kongresszus megfigyelőszerve.

f-35
A GAO vizsgálata szerint az amerikai F-35-ösök jelentős része nem éri el a megfelelő készültségi szintet / Fotó: AFP

Ez annak ellenére van így, hogy az amerikai hadsereg, a haditengerészet és a tengerészgyalogság ebben az időszakban mintegy 12 milliárd dollárt költött erre a projektre – derült ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO) hétfőn közzétett összesítéséből.

Ez azt jelenti, hogy kongresszus által a légierő üzemeltetésére és karbantartására elkülönített 57,2 milliárdnak a 21 százalékát csak a Lockheed Martin „szupervadászaira” szórták el.

A kongresszus által megbízott értékelés szerint a három szolgálat F-35-ösei nem érték el a „misszióra alkalmas arányokat az általunk vizsgált évek egyikében sem”, a 2017. október 1. és 2023. szeptember 30. közötti időszakban.

A GAO a vizsgálata során az Egyesült Államok teljes légierejét ellenőrizte, ennek eredményeként pedig kiderült, hogy a vadászképek messze a legköltségesebb és egyben legkevésbé kihasznált eszközök az ország haderejében.

Pénznyelővé vált az F-35-ös

A harckészültségi szint, amely azt jelöli meg, hogy egy hadigépezet mennyire „bevethető”, például

  • képes-e lépést tartani egy századdal,
  • hány feladatot képes végrehajtani,
  • vagy milyen sikeraránnyal rendelkezik az átlagos küldetésen.

A most kiadott értékelés nem ad meg konkrét számokat, azonban a Bloomberg értesülései szerint a hadsereg vadászgépeinek 90 százaléka, míg a tengerészgyalogság és a haditengerészet esetében a gépek 85 százaléka nem éri el az elvárt harckészültségi szintet.

Az F-35-ösök gyenge bevetésre képes aránya részben a raktár- és szervezeti karbantartással kapcsolatos kihívásoknak tudható be 

– állapította meg a vizsgálóbizottság, amely kiemelt célnak nevezte meg az ellátási láncok megerősítését, valamint a gyakoribb és szigorúbb ellenőrzéseket.

Engedélyezték az F-35-ös lopakodó vadászrepülőgépek eladását Romániának

Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön találkozott román kollégájával, Luminita Odobescuval, és megköszönte Bukarestnek, hogy Patriot rakétavédelmi rendszert adott át Ukrajnának.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.