BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kijevbe vezetett az új NATO-főtitkár első útja

Mark Rutte csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozott. Az orosz–ukrán háború fényében szimbolikus jelentőségű, hogy az új NATO-főtitkár beiktatása után egyből Kijevbe látogat.

Ukrajnába érkezett első hivatalos látogatására NATO-főtitkárként Mark Rutte. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtöki X-bejegyzésében arról számolt be kijvei találkozójuk után, hogy a holland politikus ezzel azonnal és világosan felvázolta az észak-atlanti szövetség következő időszakának prioritásait.

Mark Rutte NATO-főtitkár
Kijev, Ukrajna
Kijevbe látogatott Mark Rutte NATO-főtitkár / Fotó:  Anatolii Stepanov / AFP

„Ukrajnában bizakodóan tekintünk az együttműködésre, és úgy tűnik, hogy számíthatunk Mark Ruttére és az általa vezetett vezetett szervezetre” – írta posztjában Zelenszkij.

Az államfő kifejtette, hogy Kijev legfontosabb célja továbbra is az, hogy a katonai szövetség teljes jogú tagjává váljon. Zelenszkij elmondta, hogy az egyeztetésen megvitatták Ukrajna győzelmi terveit, ismertették a jelenlegi harctéri helyzetet, és elmondták, hogy a hadseregnek mire van szükségre a győzelemhez, és légterének megerősítéséhez.

„A tél közeledtével kulcsfontosságú a légvédelemmel kapcsolatos minden korábban megkötött megállapodás végrehajtása, különösen azoké, melyeket a múlt heti NATO-csúcstalálkozón vitattak meg” – zárta sorait az ukrán elnök.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.