BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Orbán Viktoron Brüsszel szeme: a magyar miniszterelnök landolt Georgiában

Orbán Viktor megérkezett Georgiába, a kormányfővel tart Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett Nagy Márton nemzetgazdasági és Varga Mihály pénzügyminiszter.

„A hét végi választás után első kormányfőként látogatok Georgiába, egy konzervatív, keresztény és Európa-párti országba” – írta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Orbán Viktor tavaly is járt Georgiában / Fotó: AFP

Nagy vihart kavart, hogy Orbán Viktor Georgiába látogat, miután gratulált a szombati választáson győztes Georgiai Álom pártnak, miközben a választás tisztaságát az uniós tisztviselők megkérdőjelezték, bár bizonyítékot nem mutattak be.

A kormányfővel tart Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett Nagy Márton nemzetgazdasági és Varga Mihály pénzügyminiszter is, a diplomácia találkozót Tbiliszi kezdeményezte.

A látogatáson négyszemközti és nyitottabb megbeszélésekre is sor kerül, ezek után sajtótájékoztatót is tartanak. Mindeközben az Európai Unió vezetői nem győzik hangsúlyozni, hogy Orbán annak ellenére nem Brüsszel képviselőjeként érkezik Tbiliszibe, hogy jelenleg Magyarország az unió soros elnöke.

Ezt a magyar miniszterelnök bejegyzése is megerősíti, amelyben kiemelte, hogy kormányfőként utazott a kaukázusi országba.

Szijjártó hétfőn arról írt, hogy a választás tisztaságát csak azért kérdőjelezik meg, mert nem a liberális mainstream által kívánatosnak tartott jelölt nyert. Ugyanakkor hazánk továbbra is hajlandó a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre Georgiával.

Georgiai választások: gázos tétek a kelet–nyugati energiajátszmában

Georgia stratégiai helyzete, jó kikötői, kelet–nyugati kulcsszerepe az Azerbajdzsánból Törökországon keresztül Délkelet-Európába tartó TANAP-gázvezeték vonalvezetése komoly ütőkártyát ad a mindenkori tbiliszi vezetés kezébe. A georgiai választás kapcsán az elemzők óvnak attól, hogy az Ivanisvili-vonalat mechanikusan azonosítsák a totális Oroszország-kiszolgáltatottsággal.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.