BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
libanon izrael who

Járványveszély: futótűzként terjednek a betegségek Libanonban

Az északra kiterjedő izraeli háború máris pokollá tette a lakosság életét. A WHO és a WFP jelentése alapján a menekülttáborokban az élelmiszerhiány mellett a gyorsan terjedő járványok is halálos fenyegetést jelentenek.

A menekültszállások túlzsúfoltsága és a kialakult orvoshiány miatt járványveszélyre figyelmeztetett Libanonban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden.

libanon izrael who
A libanoni egészségügyi rendszer leállása és a túlzsúfolt menekülttáborok miatt a WHO súlyos járványveszélyre figyelmeztet / Fotó: AFP

Ian Clarke, a WHO libanoni irodájának egyik vezető tisztviselője az ENSZ-szervezet genfi székházában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a helyi egészségügyi infrastruktúra túlterhelődött, a kórházak sorra állnak le, a menekültek ellátására pedig nincs elég szakember.

Már most is azt látjuk, hogy az akut hasmenés, a hepatitisz és egy sor más halálos betegség terjed a lakosság körében, és külső támogatás nélkül brutális járványok törhetnek ki az országban 

– figyelmeztetett Clarke, aki szerint a legnagyobb veszélyt a már most is zsúfoltságig telt menekültszállások jelentik.

Az egészségügyi katasztrófát a WHO szerint egyszerre több tényező okozza:

  • a folyamatos rakétacsapások súlyos károkat okoztak a helyi infrastruktúrában, főleg a vízellátásban;
  • a támadások és a menekülő lakosság miatt egyre több út válik járhatatlanná, ami megnehezíti az orvosi felszerelések szállítását;
  • az országból elmenekülő egészségügyi szakemberek miatt pedig több kórházat is be kellett zárni.

Bejrút kilenc legnagyobb kórházából öt működése leállt, négy pedig csak részben üzemel – a hatóságok azonban várhatóan ezeket is be fogják zárni, mivel az orvoshiány mellett ezek bármikor csapás érheti, ami rengeteg halálos áldozathoz vezetne.

Ugyanezen a sajtótájékoztatón az ENSZ élelmezési segélyekkel foglalkozó szervezete, a Világélelmezési Program (WFP) egyik tisztviselője arra figyelmeztetett, hogy

Libanon rövid időn belül nem lesz képes biztosítani saját önellátását, mivel az ország déli részén több ezer hektárnyi termőföld égett le vagy vált elhagyatottá.

Matthew Hollingworth, WFP területi igazgatója szerint a betakarítás elmaradása és a termőföldeken elpusztuló termés miatt „élelmiszer-ellátási katasztrófa” fenyegeti a lakosságot, akik élelmezése már most is súlyos problémát jelent a kormány és a segélyszervezetek számára.

A WHO és a WFP ezért sürgősen egy nemzetközi mentőcsomag indítását követelik, hogy – elsősorban a környező országokból – a lehető leggyorsabban élelmiszereket, gyógyszereket és orvosi szakeszközöket lehessen eljuttatni a rászorulókhoz.

WHO: rohamosan romlik a helyzet Gázában

A WHO gázai képviselője szerint túl kevés a humanitárius segély, és a sűrűn lakott övezetekben egyre nehezebb az egészségügyi segélynyújtás.

 

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.