Pákh elviszi a Golgotát

– Csalódott, haragszik, felháborodott?

– Csalódott vagyok. Nem gondoltam, hogy ha egy állami intézménnyel ülök le tárgyalni, akkor egy ilyen lépést is evidenciában kell tartani. Főleg azután, hogy két évvel ezelőtt már megegyeztem a Miniszterelnökséggel. Lázár János kezet adott arra, hogy megveszi az állam 9 millió dollárért a képet. Egy ilyen fiatal demokráciába úgy tűnik, még ez is belefér, de a harag távol áll tőlem és háborogni sincs értelme.

– Hogy fogalmazza meg, ami történt?

– Erőszakos államosításnak nevezem, és ha lenne kedvem viccelni, azt mondanám, már csak arra lennék kíváncsi, hogy mennyi kárpótlási jegyet kapok majd érte? A családom háború után államosított fuvarozási vállalatáért, édesapám 40 év múltán 170 ezer forint értékű jegyet kapott. Ez egy bunkósbot módszer, aminek azt hittem, hogy a Kádár-rezsimmel leáldozott Magyarországon.

– Lázár János úgy fogalmazott, hogy talán nem volt sportszerű, de ez volt a haza érdeke.

– Szerintem nincs olyan, amikor a lopást államérdeknek lehet minősíteni, és az eddigi tapasztalataim szerint az ilyen adásvételeket tárgyalóasztalnál szokás intézni.

– A 6 millió dollár, amit a tárgyalóasztalnál ajánlottak önnek, irreális?

– Teljesen. Többet fizettem érte 12 évvel ezelőtt. Mondjon egy okot, hogy miért adnám el a képet egymillió dollárral olcsóbban, mint vettem? Van több megkérdőjelezhetetlenül hiteles értékbecslés, ami azt tanúsítja, hogy 10 millió az értéke a képnek, én 9 milliót kérek érte, amire azt mondják, zsarolás. Ehhez képest az új tárgyalásokon az derült ki, hogy az MNB szerint egy kormányrendelet határozza meg, hogy mennyit tudnak fizetni, és az 6 millió dollár.

– A Magyar Nemzeti Bank is biztosan készíttetett értékbecslést. Ekkora a különbség?

– Valóban, például egy olyan kurátorral, akinek a főnöke Baán László (a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa – a szerk.), valamint egy olyan budapesti aukciós házzal, amellyel rendszeres üzleti kapcsolatban áll az MNB. Szóval nem elég, hogy nem független szakemberekkel, de olyanokkal, akiknek talán életükben nem volt még dolguk ilyen értékű műtárggyal. A piac határozza meg, hogy mennyit ér egy műkincs.

– A piacon mit ér?

– Tízmillió dollárra becsülte a Christie’s aukciós ház.

– Ön viszont velük áll rendszeres üzleti kapcsolatban, gondolom…

– Ugyan már! Ez a világ legnagyobb aukciós cége, a 18. században alapították, a világ legjelentősebb műkincsei fordulnak meg náluk, évente ezres nagyságrendben. Fel sem merülhet, hogy bárki befolyásolni tudná a szakértőiket. Ha csak a gyanúja is felmerülne ennek, nem működnének több mint kétszáz éve.

– A trilógia másik darabját 5,7 millió dollárért vette meg az MNB. Az miért került ennyivel kevesebbe?

– Azt a képet egy kanadai múzeumtól vette meg a bank, és a múzeumnak egy fillérjébe sem került, mivel ajándékba kapta egy műgyűjtőtől. Ilyen értelemben bármennyiért adták el, az talált pénz volt számukra.

– Arról kapott már hivatalos értesítést, hogy mit jelent az, hogy védetté nyilvánították ezt a képet?

– Az ügyvédeim szerint semmit sem jelent. Szerintük egy komolyabb pert nem bír ki ez az egész ügy. Az én értelmezésem szerint Magyarországon szabadon rendelkezem a képpel, de az országból nem vihetem ki.

– Mondjuk, hogy az ügyvédei tévednek. Akkor mennyivel csökkenti a Golgota piaci értékét az, hogy védett?

– Jelentősen. Nekem 10 millió dollárért volt egy vevőm, az államnak 6 milliót ér és elővásárlási joga van, szóval ha jól számolom, 4 millió dollárral csökkenhet a kép ára. Úgy, hogy nem lehet Magyarországról elvinni, gyakorlatilag eladni sem lehet.

– Magyarországon van olyan műgyűjtő, akit komolyan érdekelhet és tud is ennyit fizetni ezért a képért?

– Fogalmam sincs. Nekem ez az első képem, amit eladok a gyűjteményemből, eddig csak vásároltam, soha nem foglalkoztam ezzel.

– Munkácsy amúgy divatos most, ha például úgy döntene, hogy eladja az Ásító inast, gyorsan találna rá vevőt?

– Nagyon gyorsan, de nem áll ilyesmi a szándékomban.

– Azt tartják, öné a legnagyobb magángyűjtemény a világon, és a Munkácsy-életművet az ön tulajdonában lévő képek nélkül nem is lehet kiállítani. Ez így van?

– Igen. Mindkét állítás igaz. Éppen ezért az MNB-nek adott 9 millió dolláros ajánlatom egy csomagra vonatkozott, amelyben benne van a Golgota eladása, az 52 Munkácsy-festményem letétbe helyezése 12 évre az MNB vagy más állami intézmény számára, és elővételi jog erre a gyűjteményre.

– Azt olvastam, hogy bírósághoz fordul. Ez azt jelenti, hogy lezárultak a tárgyalások?

– Nem szívesen tenném, de ha nincs más lehetőségem, kénytelen leszek pereskedni. Rajtam továbbra sem múlik a megegyezés, nyitott vagyok. Tizenkét éve azért vásároltam meg a Golgotát, mert az volt a szándékom, hogy a kép kerüljön haza. Azóta folyamatosan kiállításokon szerepel a kép Magyarországon. Nem célom, hogy elvigyem, de ha 12 évig nem tudunk egy üzletet megkötni, az azt jelenti, hogy a képet nem akarják megvenni. Az egyetlen komoly lépés – és ez a derűs oldala az ügynek – az, hogy ha a miniszterelnökség elindított egy ilyen folyamatot, az azt sugallja, végre valóban komolyan kezdtek foglalkozni a Golgota sorsával.

– És ha mégsem sikerül megállapodni, fogja, leakasztja a falról, és elviszi Debrecenből a képet?

– Igen. Egészen biztos, hogy elviszem. Lopott képeket nem szokás múzeumokban bemutatni.