BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Budapest Airport tavalyi éve rekordoktól volt hangos

2019 repülőtéri újításai a digitális innovációkról és az utazási élmény növeléséről szóltak.

A Budapest Airport 2019-es éve újabb rekordot hozott a számok tekintetében.– Tavaly, a repülőtér történetében először,több mint 16 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az év során 33 új járatot köszöntött a Budapest Airport, a fel-és leszállások száma pedig meghaladta a 122 ezret.

A repülőtéren 135 ezer tonna légi teheráru fordult meg, a legnépszerűbb úti cél pedig továbbra is London.

A Budapest Airport 2019-ben összesen 16.173.489 induló és érkező utast kezelt, 8,8%-os forgalomnövekedést regisztrálva az előző évhez képest. A forgalomnövekedés mértéke így az elmúlt öt évben elérte a 64%-ot. Ezzel a budapesti repülőtér továbbra is Kelet-Közép Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötője; a fejlődés üteme több mint kétszerese az európai repülőterek évi 4%-os növekedési átlagának.

Célállomások

A Budapest Airport 2019-ben szinte minden hónapban több mint egymillió utast kezelt; az utasszám a legforgalmasabb időszakban – júliusban, augusztusban és szeptemberben – meghaladta a másfél milliót. A legnépszerűbb útvonalak listáját változatlanul toronymagasan London vezeti:

minden kilencedik ferihegyi utas Budapest és az angol főváros között utazott.

A budapesti légikikötőből 2019-ben 49 légitársaság segítségével 49 ország 135 városába, összesen 153 repülőtérre lehetett eljutni közvetlenül.

A tavalyi év a tengerentúli légiösszeköttetések terén az ázsiai desztinációkat erősítette, 50%-kal növelve a Budapest-Ázsia között elérhető ülőhelyek számát.

Új járat indult Sanghaj, Szöul, Csengtu, Csungking és Sanya irányába is. A tengerentúli, hosszú távú járatokon több mint egymillió ülőhely volt elérhető Budapestről 2019-ben.

Fejlesztések

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nemcsak az ország egyik legfontosabb stratégiai létesítménye, hanem egyben Magyarország légi kapuja is.

Az elmúlt két évben a Budapest Airport több mint 50 milliárd forintot fordított fejlesztésekre.

2019 repülőtéri újításai a digitális innovációkról és az utazási élmény növeléséről szóltak, minden utas számára. Jelentősen felgyorsult és kiszámíthatóbb lett a biztonsági ellenőrzés folyamata, az utasok pedig már az elektronikai eszközöket is a kézipoggyászban tarthatják az ellenőrzés alkalmával.

Fotó: Budapest Airport Zrt.

A várakozási idő a forgalmasabb időszakokban is 15 perc alá csökkent,

ami nemzetközi viszonylatban is rövidnek számít.

Fenntarthatóság

Tavaly az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátás közel 20%-kal csökkent az előző évhez képest. Ez részben a repülőtér-üzemeltető fenntarthatósági és energiaracionalizálási törekvéseinek köszönhető, részben pedig az egyre környezettudatosabb, modern repülőgépek elterjedésének.

2019-ben egészen pontosan 1.210.082 utas, vagyis a teljes forgalom mintegy 7,5 %-a Airbus A321neo típusú repülőgéppel utazott, amelyek

közel 50%-kal csendesebbek és nitrogén-oxid-kibocsátásuk is feleannyi, mint a korábbi típusoké.

A budapesti repülőtér más második éve, 2019-ben is megőrizte karbonsemleges minősítését; ezzel a régió első és egyetlen ilyen légikikötője.

Repülőgép-forgalom

Az utasforgalom szárnyalása mellett mérsékelten, de nőtt a fel- és leszállások száma is Budapesten. Ugyanakkor a 2006-ban beállított, közel 127 ezer repülési műveletet jelentő eddigi rekordot még idén sem éri el Ferihegy forgalma; 2019-ben összesen 122 814 fel-és leszállás történt.

Fotó: Budapest Airport Zrt.

Ennek oka a légi szállítás fejlődésében keresendő; ma már jóval nagyobb befogadóképességű és modernebb repülőgépekkel, valamint sokkal magasabb kihasználtsággal közlekednek a légitársaságok, mint 10-15 éve.

Cargo

2019 folyamán 135 521 tonna légi teherárut kezelt a Budapest Airport. A 16 milliárd forintból megépült BUD Cargo City idén januárban kezdte meg működését.

A Kelet-Közép Európa kereskedelmi kapujaként funkcionáló logisztikai központnak köszönhetően

évi 150 000 tonnáról akár 250 000 tonnára emelkedhet a repülőtér teljes cargo kapacitása.

A repülőtér Magyarország egyik legnagyobb és legvonzóbb munkahelye. Meghatározó munkaadóként nemcsak a BUD csoporthoz tartozó több mint 1400 munkavállalót foglalkoztatja, hanem további 220 szolgáltató és partnervállalat több mint 50 ezer dolgozójáért is felelős.

A Budapest Airport így közvetlenül 1400 család, közvetetten pedig további 50 000 háztartás megélhetéséhez járul hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.