BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Atomjégtörőből sose elég – utat kell csinálni az északi vizeken haladó teherhajóknak

Csak most indul a Leningrád építése, de a Roszatom vezére máris jelezte: Oroszországnak a közeljövőben nagyon sok olyan sarkvidéki hajóra lesz szüksége, amely nehéz jégviszonyok között is képes helytállni.

A szentpétervári baltikumi hajógyárban megkezdték az ötödik univerzális orosz atomjégtörő hajó gyártását – tette közzé a Roszatom. A 22 220-as projektszámú, Leningrád nevű vízjármű az eddigi, hasonló jégtörőkhöz hasonlóan fontos szerepet tölt majd be az északi hajózási útvonalon a szállítmányozásban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a gyártás kezdete alkalmából rendezett ünnepségen.
Fotó: AFP

 

Az építése alkalmából tartott ünnepségen Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke elmondta, hogy a világon Oroszországnak van a legnagyobb jégtörő flottája, ami versenyelőnyt és hatalmas lehetőséget biztosít az országnak a logisztika és az ipar fejlesztése terén. Ennek köszönhetően új munkahelyek jönnek létre és komplexen fejleszthetők az orosz Északi-sarkvidék települései. 

„Az atomjégtörőknek köszönhetően egy valóban globális projekt valósul meg Oroszország partnerei, a baráti országok és mindazok számára, akik készek együttműködni Oroszországgal” – hangsúlyozta.

Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója jelezte, hogy a közeljövőben nagyon sok olyan sarkvidéki hajóra lesz szükség, amelyek nehéz jégviszonyok között is képesek helytállni. Építésük stratégiai szempontból fontos irány Oroszország számára. A Roszatom ebben a relációban nemcsak megrendelő, hanem az egész folyamat tevékeny részvevője.

Jelenleg három 22 220-as projektszámú univerzális atomjégtörő hajó szolgál az Északi-sarkvidéken.

  • Az Arktyika volt az első, ez 2020 óta szolgál.
  • A következő a Szibir 2021-ben,
  • majd rá egy évre 2022-ben az Ural is megkezdte a munkát.
  • Már épül a Jakutia és Csukotka, előbbi várhatóan még az idén, utóbbi pedig 2026-ban készül el.

A 22 220-es projektszámú, sorozatban készülő atomjégtörők gyártása során innovatív megoldásokat alkalmaznak. A hajók meghajtását a RITM-200-as új generációs atomreaktorok biztosítják. Teljes egészében orosz fejlesztésről van szó, amely a közlemény szerint megfelel a jelenlegi atomenergetikai trendeknek. Az atomjégtörő hajók kettős merülésűek, ami lehetővé teszi használatukat a jéggel borított sarkvidéki tengeren éppúgy, mint a szibériai folyók torkolatában, például a Jenyiszej sekélyebb vizű ágaiban Dugyinka térségében, illetve az Ob torkolatában. Az északi hajózási útvonal elősegíti a globális ellátási láncok fenntartható működtetését.

Konténerszállító hajókat is épít sorozatban a Roszatom 

Az északi hajózási útvonal a legrövidebb összeköttetést kínálja Európa és az ázsiai–csendes-óceáni térség között. A Roszatom a növekvő áruforgalom miatt megújítja az atomjégtörő flottáját. Az elkövetkező években az atomjégtörők hivatottak biztosítani a Roszatom és DP World közös vállalata által működtetett hajók biztonságos átjutását az év nagy részében jéggel borított északi-sarkvidéki vizeken. A tervek szerint az éves forgalom eléri majd a 800 ezer húszlábas egységkonténer (TEU) mennyiséget. Ennek érdekében a Roszatom sorozatgyártású sarkvidéki konténerszállító hajókat is épít. 

A hajók paraméterezése már megtörtént, jelenleg a tervezés tendereztetése zajlik.

Tavaly az északi hajózási útvonalon az áruforgalom elérte a 2,1 millió tonnát, ami történelmi rekord. A mennyiség várhatóan nőni fog a hajóépítési programnak köszönhetően.

Process,Of,Building,And,Construction,A,Massive,Russian,Nuclear-powered,Icebreaker
Folyamatban az egyik orosz atomjégtörő építése.
Fotó: Shutterstock

A 2022-es projektszámú univerzális atomjégtörő hajók főbb paraméterei:

  • Hossz: 173,3 méter (a vízvonalnál mérve 160 méter)
  • Szélesség: 34 méter (a vízvonalnál mérve 33 méter)
  • Fedélzet magassága: 15,2 méter
  • Teljesítmény: 60 megawatt (a hajócsavarok tengelyein mérve)
  • Sebesség: 22 csomó (jégmentes vízen)
  • Merülés: 10,5, illetve 9,03 méter)
  • Maximális leküzdhető jégtorlasz vastagsága: 2,9 méter
  • Vízkiszorítás: 33 540 tonna
  • Tervezett üzemidő: 40 év
  • Személyzet: 54 fő

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.