BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jóval kevesebbet kell a húsért és a tojásért is fizetni

A friss csirkehúsok árának többsége legalább 5-10 százalékkal csökkent, míg a pulykahús feldolgozói értékesítési árai még nagyobb, akár 20 százalékot is meghaladó ütemben mérséklődtek. A ketreces tartásból származó étkezési tojás idén a június közepéig tartó időszakban 19,3 százalékkal, a mélyalmos 16,9 százalékkal lett olcsóbb.

A június eleji adatok szerint csökkent a tojás csomagolóhelyi ára, valamint a vágósertés és a vágócsirke termelői ára 2023 azonos időszakához képest – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb összefoglalóiban.

DSC_957520240322 B?ny
Húsvét tojás árak, 
Farm Tojás Kft, B?ny csomagoló üzem, 
Fotó: Rákóczy Ádám RÁ 
Kisalföld
 A ketreces tartásból származó tojás 19,3 százalékkal, a mélyalmos 16,9 százalékkal lett olcsóbb / Fotó: Rákóczy Ádám

Az AKI adatai szerint a ketreces tartásból származó étkezési tojás idén a június közepéig tartó időszakban 19,3 százalékkal, a mélyalmos 16,9 százalékkal lett olcsóbb éves összevetésben, az átlagos áruk 51,83 forint, illetve 59,8 forint volt darabonként. A vágócsirke termelői ára majdnem 18 százalékkal, kilogrammonként 411 forintra mérséklődött június elejére. 

A friss csirkehúsok árának többsége legalább 5-10 százalékkal csökkent 2023. június elejéhez képest. A vágópulyka és a friss pulykahús feldolgozói értékesítési árai még nagyobb, akár 20 százalékot is meghaladó ütemben mérséklődtek. A vágópulyka feldolgozói értékesítési ára júniusra átlagosan 586,6 forintra mérséklődött kilogrammonként.  

A belföldi termelésből származó vágósertés a hónap elején csaknem 7 százalékkal volt olcsóbb, mint egy éve, termelői ára 851 forint. A nyers sertéshúsok többségének szintén csökkent a feldolgozói értékesítési ára, bár csekélyebb mértékben, mint a csirkéé. A sertéshúsok kiskereskedelmi beszerzési árai többnyire ugyancsak visszaestek az éves összevetés szerint – olvasható az AKI jelentésében.

Vámot vet ki az EU az ukrán tojásra

Az Európai Bizottság a következő két hétben vámot vet ki az ukrán tojásra, mivel a kijevi export elérte a megszabott éves kvótát – közölte a testület egyik szóvivője. A héten hasonló döntést hoztak a zabimport ügyében. Kijev a cukorexportot már leállította május végén az unióba, mert abban is elérték az éves kvótát. Kedden hasonló döntést hoztak a zabimport ügyében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.