Tízmilliós kortárs műtárgyak a Bálnában – befektetésnek is jók?

Milyen művészeti vásár hiányzott a magyar műtárgypiacról?

Tausz Ádám: A galeristák és a gyűjtők között már régóta folyt az eszmecsere arról, hogy szükség lenne egy olyan kortárs vásárra, amely kizárólag szakmai alapokra épül, és megfelel a nyugat-európai sztenderdeknek. Ennek megvalósítására első lépésként felállítottunk egy advisory boardot, azaz egy négytagú bizottságot, amely elbírálja, hogy a jelentkezők közül mely galériák jelenhetnek meg kiállítóként a Budapest Contemporaryn. A szakmai együttműködő partnerünk, a Magyar Kortárs Galériák Egyesülete három tagot, Deák Erikát, Dián Krisztinát és Molnár Anit delegálta, én pedig Rechnitzer Zsófia művészettörténész-kurátort kértem fel a board negyedik tagjának. A legfőbb kritériumként azt határoztuk meg, hogy progresszív művészeket képviselő galériák jelentkezhetnek, amelyek a hatvanas, hetvenes évektől hozhatnak műalkotásokat. Fontos, hogy legyen állandó helyen működő egységük, tehát a csak online kereskedő galériákat kizártuk, és azt is elengedhetetlennek tartottuk, hogy képviseljenek művészeket, akiknek rendszeres kiállításokat rendeznek. 

Melyik az a nemzetközi vásár, amely a szemük előtt lebegett a tervezéskor? 

Tausz Katalin: A madridi vásár és az Art Brussels. Főleg a hangulat miatt, mert az az egész sava-borsa, a legfontosabb mind a kiállítói, mind a látogatói oldalról. 

A Bálna szerintem nagyon jó helyszín, autóval és tömegközlekedéssel is elérhető, különleges az épület, és gyönyörű a kilátás a Duna közelsége, a budai látkép miatt. 

Közel harminc kiállító szerepel a vásáron – látogatóként hogy lehet befogadni ezt a műtárgymennyiséget? Milyen módszert javasolnak a körbejáráshoz? 

T. Á.: Ez nem olyan extra mennyiség, abszolút átlagos és befogadható. Szerintem annak, aki most ismerkedik a kortárs művészettel, sokkal kellemesebb élmény egy vásáron részt venni, mint magányosan betérni egy galériába, ahol elsőre talán idegenül érezheti magát. 

Majd a látogató később célzottan, már ismerősként felkeresheti azt a galériát, amelynek a kínálatából esetleg vásárolna is.

T. K.: Egy vásáron bárki bármeddig bolyonghat: van idő megtalálni azt, ami tetszik, ami arra készteti az embert, hogy ahhoz a műhöz vissza-visszakanyarodjon. A könnyebb eligazodás, értelmezés végett egy-másfél órás tárlatvezetéseket is szervezünk a látogatóknak, ezeken a jegy megvásárlása után ingyenesen lehet részt venni. Antalffy Péter történész, mint egy showman, szórakoztató és informatív történetekkel viszi körbe a műalkotások között az érdeklődőket. 

A magyar galeristák között milyen a viszony?

T. Á.: Ahogy mi látjuk, teljesen normális, egészséges versenyhelyzet. Elő-előfordul, hogy a művészek jönnek-mennek galériától galériáig, de ez természetes, emiatt nincs harc köztük. Számukra egy vásár szintén remek terepet ad a találkozásokhoz, itt biztosan tudnak kicsit beszélgetni, kapcsolódni. Ha egymást túllicitálva próbálnak jobbnál jobb művekkel megjelenni, az pedig kifejezetten jót tesz a piacnak. 

Minden évben felajánlják egy hazai múzeum vagy közgyűjtemény számára az ingyenes megjelenési lehetőséget, ezt miért érezték fontosnak? 

T. Á.: Ez a vásár abban is különbözik más eseményektől, hogy itt nem szerepelnek egyéni művészek, sem intézmények. Viszont azt szükségesnek tartottuk, hogy egy múzeum be tudja mutatni a gyűjteményét, a működését, a területét. Idén a debreceni MODEM válogatását ismerheti meg a közönség, ezzel is bekapcsolva a kelet-magyarországi régiót a kortárs magyar művészeti vérkeringésbe. Ismerjük a kínálatukat, jó művészek vannak náluk: a standnál a MODEM-díj négy pályakezdő nyertesének – Bíró Dávid, Dobokay Máté, Koltay Dorottya Szonja és Schuller Judit Flóra – alkotásait láthatják a látogatók.

T. K.: A másik különlegessége a vásárnak, ami már az Art and Antique-on a védjegyünkké vált, hogy rendezünk egy jótékonysági online aukciót is az eseményhez kapcsolva. Az aukció tárgyait a kiállító galériák ajánlják fel, ezekre az Axioart felületén lehet licitálni, a befolyt összeget pedig az autizmussal élőket támogató Autistic Art Alapítványhoz juttatjuk el. 

Van olyan vásárlói réteg, amelyet kifejezetten szeretnének megszólítani és behúzni? 

T. Á.: Az egyik a vidéki célcsoport, de a bécsi és a pozsonyi vásárlókat is szeretnénk idevonzani. A közösségimédia-elérések nagyon jó számokat hoznak, elvileg sokan fognak ezekből a városokból is idelátogatni. Nagy hangsúlyt fektetünk a fiatalokra, akikhez közelebb szeretnénk hozni a kortárs művészetet. Kifejezetten nekik szervezzük szeptember 23-án, szombat este a Budapest Contemporary Afterpartyt, amelynek keretében 19 órától kötetlen tárlatvezetések, majd 21 órától hajnali 1 óráig sztár lemezlovasok pezsdítik fel a hangulatot a kiállítás területén.

T. K.: Az Art and Antique-on ez szintén egy bevezetett, nagy sikerű program, ahol üzletek is jócskán köttetnek. 

Hogy lehet jól együtt dolgozni férjként és feleségként?

T. Á.: Nem tudjuk, de nálunk működik. Így akár éjfélkor is egyeztethetünk, vagy hétvégén a Balatonnál. Mivel ez a saját projektünk, olyan, mintha a gyerekünk lenne, szeretünk vele foglalkozni. Ha nem szeretnénk, nem is lennének ennyire sikeresek a vásáraink. Persze, itt is vannak falak, amelyeket vagy diplomatikusan ki kell kerülni, vagy át kell törni – attól függ, mi visz előre.

T. K.: Megosztjuk a feladatokat: én intézem a social media felületeket, a weboldal szerkesztésében, a nyitórendezvény szervezésében segítek. Ádám pedig a helyszín kialakítását intézi, és a kiállítókkal tartja a kapcsolatot, hiszen esetében ezek sokszor harmincéves barátságok.

Ádám, úgy tűnik, tízévente munkát vált, merthogy művészeti területen is kezdte a karrierjét.

T. Á.: 1994-ben rendeztem az első művészeti vásáromat, az Antik Enteriőrt, amelynek helyszíne még az egykori Néprajzi Múzeum volt, az Országházzal szemben. 1996-tól a Műcsarnok adott otthont a vásárnak, amelyen napi húszezren is megfordultak, tehát abszolút sikersztorinak számított. Az akkori kiállítóim közül négy-öt most is ott lesz a Budapest Contemporaryn. Régi, szoros, korrekt üzleti, már-már baráti kapcsolatok ezek. 2004-ben kiszálltam az Antik Enteriőrből, és elmentem a reklámipar felé. A 2000-es években az ACG Magyarország legnagyobb reklámügynökségének számított, tíz évig vezettem a tulajdonostársaimmal együtt, majd attól a tulajdonrészemtől is megváltam. Utána rossz állapotban lévő cégek feljavításával, értékesítésével foglalkoztam, jelenleg egy exportra dolgozó, vidéki fémgyártó céget terelgetek egy kockázati tőkealap támogatásával. 

Hogy került vissza a művészeti vonal az életükbe? 

T. Á.: A galeristákkal való kapcsolódás megmaradt, a közös beszélgetések alkalmával sokszor volt arról szól, hogy akkoriban épp csak kortárs vásár működött Magyarországon, és óriási igény lett volna egy vegyes tematikájúra. Az Art and Antique-ot 2019-ben rendeztük meg először, ez 150 évet ölel fel: jelen van a Virág Judit, az Einspach vagy a Deák Erika Galéria is, de ott szőnyegtől kezdve az ékszerig, kortárs és klasszikus festmények, műtárgyak találnak gazdára. A látogatók imádják. Épp a napokban is jártam egy galériában, ahol a tulajdonos mesélte, hogy márciusban a vásáron ismerte meg őket egy komoly vevő, aki ugyan hónapokkal később, de bement, és vásárolt is náluk. Egy vásáron részt venni hosszú távú befektetés. Nem biztos, hogy azonnali vevőt hoz, de mindenképp brandet és kapcsolatot épít vele a galerista. 

Hogy áll a műtárgy mint befektetés? Nemzetközi szinten visszaesésről is hallhattunk a nagy aukciós házaknál.

T. Á.: Hullámvölgyek mindenhol vannak, de ez hosszútávfutás. 

Szerintem nagyon jó befektetés a műtárgy, mert nemcsak egy monitoron látjuk, hogy éppen mennyit ér, mint egy részvény esetében, hanem mindennap élvezhetjük, ha kitesszük a nappaliban.

Az önök nappalijában mi lóg?

T. K.: Müller Árpád, Gyarmathy Tihamér és Gross Arnold művei, illetve a hatvanas-hetvenes évek művészeit, az Iparterv-generáció alkotóit kedveljük, tőlük nyomataink vannak. Bútorban az art deco stílus áll hozzánk közel, szeretjük keverni az újat a régivel. De nem vagyunk hard core gyűjtők.

„Számomra a kézfogás erősebb megállapodást jelent, mint az aláírt szerződés” – mondta Ádám egy interjúban. Működhet így ez üzletember 2023-ban?

T. Á.: Egy szerződésben szerintem mindig lehet találni kibúvót, ha viszont kezet fogunk, akkor az egyértelmű, ahhoz tartanunk kell magunkat. 

Aláírják, és kész, várják a szállítást. A magyar jogszabályok miatt szükséges ragaszkodnunk a szerződésekhez, de nem emiatt tartjuk magunkat egy megállapodáshoz.

Cégvezetőként mi az a probléma, ami mostanában a leginkább foglalkoztatja? 

T. Á.: Hogy az elmúlt három év után, milyen fordulatot hozhat még a jövő. És nagyon reménykedem a pozitív változásban.