A szlovák hatóságok tétlenségére világított rá a Sajó-katasztrófa

Alsósajó egy 1200 lelkes község Rozsnyó közelében, a Sajó nagyrészt jobb partján. A helyi vasércbánya és a bejáratához települt „pörkölőüzem”, a Siderit vasércdúsító 2008-ban zárta be a kapuit (az üzem a nevét a vas-karbonátról, azaz a sziderit ásványról kapta). A munkafolyamatban kulcsfontosságú gáz drágulása miatt az ukrajnai Krivij Rihből (Krivoj Rog) származó vasérc beszállítása jóval olcsóbbnak bizonyult.

Időzített bomba

Orosz Örs kifejtette: az állam már az üzem bezárásakor felelőtlennek mutatkozott, hiszen a helyiek elveszítették a megélhetésüket, s a régióban alig jöttek létre új munkahelyek. Ez volt az első mulasztás, de miután lakat került a bányára és a feldolgozóra, ketyegni kezdett egy időzített bomba: 2008 óta az elhagyott vágatokban folyamatosan gyülemlik a felszínről befolyó víz, és mostanra telítődtek.

A felelőtlenség az, hogy erre előre számítani lehetett: a becsődölt cég nem végezte el a természeti értékek megóvására szolgáló összes műszaki-biztonsági intézkedést, majd 2017-ben, amikor a bányafelügyelet utasította a bezárt létesítményt birtokló állami (Vasércbányák) vállalatot egy túlfolyó-berendezés megépítésére, mulasztás történt. A jelenlegi szennyezés tulajdonképpen közvetlenül ennek a beruházásnak az eredménye. Elvezették ugyan egy alsó szintű táróba a vizet, de nem iktattak be egy szűrőberendezést a túlfolyó torkolatához, így a bányavíz a veszélyes vegyületekkel ömlött a Sajóba a megtelt vágatból.

A szúrós szagú, meleg és áttetsző ásványi oldat színezi vörösre a folyó vizét, mert reakcióba lép vele. A keletkező kolloid leülepszik a mederfenékre, tartós környezeti károkat, az érintett szakaszon a Sajó élővilágának a kipusztulását okozva

– tette hozzá Orosz.

Eddigi ismereteink szerint a szennyezés valamikor február második felében kezdődött. Az első bejelentés február 24-én érkezett az illetékes állami szervekhez, a járási közegészségügyi hivatalhoz és a környezetvédelmi főosztályhoz. Még aznap elvégezték a mintavételt, de március 11-ig további lépés nem történt. Egyrészt a szennyezés hírét elsodorta az éppen akkor kirobbant ukrajnai háború, másrészt a hivatal nem adta ki a vízvizsgálat eredményét a sajtó munkatársainak.

A gerillaakció és előzménye

„Március 12-én készítettem az első fotóimat. Akkor már hetek óta láttuk, mi történik, csak az ember elsőre azt gondolta, biztos valamilyen lokális esőzés okozhatta a problémát, elmúlik a szennyezés. De nem így lett, s mivel senki sem foglalkozott az üggyel, megkongattuk a vészharangot. A fenti napon jeleztem a szennyezést a magyar hatóságoknak is, de akkor a folyó magyarországi szakaszára még nem ért el. A határszakaszon még aznap elvégezték a mintavételt, és onnantól kezdve a katasztrófavédelem is figyelemmel követte az eseményeket” – emlékezett vissza a politikus.

A széles nyilvánosság a helyszínen készült fényképek közzétételével ekkor már tudomást szerzett a történtekről, de a szlovák hatóságok továbbra is hetekig elbagatellizálták az ügyet.

„Mikor már nyolcvan nap eltelt az első észlelés óta, de még mindig nem léptek az illetékesek, a Szövetség csapatával elhatároztuk: ha a szennyezett folyó bűze nem jut el a fővárosig, akkor vizet szivattyúzunk a Sajóból, és kiöntjük a környezetvédelmi tárca épülete előtt. Persze márciusban levéllel fordultam Ján Budaj miniszterhez, de válaszra sem méltattak. A szennyezett víz kiöntése (május 6.) után három nappal érkezett meg a válasz, jóval határidőn túl. Mivel érdemi lépés továbbra sem történt, elindítottuk a petíciót, illetőleg többen nyújtottunk be panaszt az Európai Bizottsághoz, lévén a szlovák kormány mulasztásai a kibontakozó környezeti katasztrófa kapcsán uniós jogelveket is sértenek” – hangsúlyozta az aktivista.

Több tonna fém a vízben

Az északi szomszédunkban hatályos szabályozás szerint tízezer aláírás összegyűjtésére van szükség ahhoz, hogy a kormány kötelezően foglalkozzon a folyamodvány tartalmával. A kellő számú szignó néhány nap alatt, már május végéig összegyűlt.

„A petícióban kérjük a rendkívüli (vis maior) helyzet kihirdetését, hogy gyors és zökkenőmentes legyen a hatóságok beavatkozása. Azt látjuk, hogy az illetékesek még mindig nem kellő hangsúllyal kezelik a problémát. Május 28-án kezdték meg a felszíni vizek elterelését, de ők maguk állítják, hogy ez csak részben fogja megoldani a problémát, hiszen csupán mérsékli a bányavíz kifolyását. Már telepíteni kellene a szűrőberendezést a visszamaradó víz tisztítására. Az elmúlt több mint száz napban ráadásul egyes vegyületekből esetenként több száz tonna került a folyóba, s leülepedett a Rozsnyó alatti szakaszon. Ennek szanálása további komoly erőfeszítéseket igényel” – tette hozzá Orosz Örs.

Precedens

Május végén, június első napjaiban már a szlovákiai nyilvánosság számára is világossá válhatott, hogy a kormányzati tisztviselők a környezeti katasztrófa felszámolása helyett egymásra mutogatnak. Ján Budaj május 30-án, miután telefonon egyeztetett Nagy István magyar agrárminiszterrel, egy sajtótájékoztatón a felelősséget igyekezett áthárítani a gazdasági tárcára.

A Richard Sulík által vezetett minisztérium azonban elhárította a vádakat, visszamutogatva a zöldtárcára.

A környezetvédelmi minisztérium azzal érvel, hogy az ügyben a bányafelügyelet az illetékes, ez pedig a gazdasági tárcához tartozik.

Sulík csapata szerint nekik nincs kompetenciájuk az ügyben, hiszen az állami Ércbányák (Rudné bane) vállalat jelenlegi vezetése nem felelős a korábbi mulasztásokért. Úgy vélik, a zöldtárca felelőssége a helyzet gyors kezelése.

Orosz Örs szerint a helyzet gyors megoldására a közelmúltból kínálkozik egy párhuzam. A szintén Rozsnyó közelében fekvő Csucsomban (Čučma) 1993-ban lakat került a bányára, s ott egy évtizeddel ezelőtt szintén kiáramlott a szennyezett víz. Az üzemet működtető magáncéget rákényszerítette az állam, hogy kilenc nap alatt orvosolja a problémát egy mobil konténeres víztisztító üzembe állításával.