Brüsszeli csúcs – a francia–spanyol–német kártya

Változatos események kísérik az állam- és kormányfőkből álló Európai Unió Tanácsa csúcsértekezletét, amelyet ugyan eredetileg pénteken, október 21-én befejeztek volna, de a problémahalmaz, elsősorban az energiahelyzet miatt, vélhetően belecsúsznak a hétvégébe is. Sőt, újabb csúcsértekezletre lehet szükség novemberben.

Charlie Cooper, a Politico energia-főtudósítója szerint a péntek hajnali megállapodást mind a gázársapka-pártiak, mind az ellenzők részleges sikernek tekintik. Macron francia elnök szerint az éjszakai megállapodás „egyértelműen felhatalmazza” a brüsszeli bizottságot a gázársapka kidolgozására. A másik oldal, a sapka-szkeptikusok vezetője, Scholz német kancellár tartja magát a véleményéhez, hogy a sapkamegoldás növelné a gázfogyasztást (hiszen olcsóbb lenne a fűtőanyag) és veszélyeztetné az ellátást. 

Pedig a gondok egy része megoldható lehetne, ha a kontinensünk legnyugatibb része együttműködőbb lenne. Amúgy is az oroszországi források kiapasztásával aggasztóan kevés az EU rendelkezésére álló földgáz. Moszkva kiközösítésével az EU évi mintegy 400 milliárd köbméteres importjának kiesett-kiesik csaknem a 40 százaléka és hiába áll rendelkezésre az amerikai LNG, ha nincs megfelelően kiépített EU infrastruktúra – ami körül e hét végén is forgott a résztvevők figyelme. Elemzők szerint még optimális esetben is csaknem 10 százalékos, évi legalább 35 milliárd köbméteres lesz az importhiány, amit ez idő szerint csak energiatakarékossággal, derékszíjmeghúzással lehet pótolni.

Amihez az európai parlamenti képviselők (MEP) is hozzájárulnának. Az Európai Néppárt (EPP) európarlamenti frakciójának néhány belga tagja indítványozta akár a fizetéscsökkentést is, hogy példát mutassanak. Mint a Politico brüsszeli kiadása rámutat, az indítványnak aligha van tétje, mert a fizetéscsökkentéshez statútummódosítás kellene, amit az európai parlamenti tanácsnak egyhangú szavazással kellene megerősíteni. Erre persze vajmi kevés az esély.

Mi lenne, kérdi nem minden malícia nélkül a Politico, ha minden egyes euro-parlamenter (a fizetés mellett kapott) csaknem ötezereurós költségtérítési keretéből ajánlana fel a nemes célra egy összeget. És nem kéne ehhez semmiféle szavazás, mert egy nemrég hozott rendelettel ezt a keretet de facto beépítették a képviselők fizetésébe, megszüntetve a korábbi elszámolási kötelezettséget.

De visszatérve a hétvége vezető témájához, az EU energiagondjaihoz, vegyük például az Ibériai-félszigetet, amely Európa cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadóállomásokkal legjobban ellátott része. Az EU összes LNG fogadó-tároló kapacitásának mintegy 40 százaléka (hét fogadóállomás) a félszigeten, Spanyolországban és Portugáliában van. Noha sem Brüsszelben, sem Berlinben, de még Párizsban sem verik nagydobra, de ez az EU egyik legsúlyosabb problémája.

Ugyanis míg Nyugat-Európa más részein akut fogadókapacitás-hiány mutatkozik – Németországnak például egyetlen működő LNG-állomása sincs, noha öt LNG-szállítóból átalakított úszó fogadóra van szerződése – addig az Ibériai-félsziget két állama dúskál a kapacitásban. És Spanyolországból nincs szárazföldi összeköttetés a többi EU-taggal, mindenek előtt a nagy mértékben rászoruló Németországgal.

Spanyolország, mint tranzitállam még egy szempontból fontos: az észak-afrikai földgáz nagyobbik része (a Medgaz és a MEG vezetékeken) rajta keresztül érkezik(ne) az EU-ba – aztán megreked a félszigeten, lévén, hogy a Midcatról (Spanyolország és Franciaország gázösszekötő vezetékéről) nincs megállapodás. Ez a parázs hosszú évek óta izzik, de csak most lobbant fel, amikor az EU talán legnagyobb gondja a szénhidrogén-energiahordozók, kiváltképpen a földgáz súlyos hiánya.

Amit egyszerűen meg lehetne oldani, ha Franciaország belemenne a Spanyolországgal összekötő földgáz-interkonnektor megépítésébe a Pireneusokon keresztül. De Párizs makacs, hajthatatlan. A sokak szerint már-már hagyománynak is tekintett francia önállóságtudat (mögötte a jól felfogott gazdasági érdekkel, a francia LNG-kikötők szerepének felértékelésével) másban is megmutatkozik. Nem véletlenül jellemezte úgy a Politico Franciaországot, mint aki a nyugati szövetségi rendszeren belül a „rossz zsarut” játssza. Amire Charles de Gaulle legendás hírű francia államfő annak idején nem egy példát szolgáltatott. Kivonta például 1966-ban a francia fegyveres erőt a NATO integrált katonai rendszeréből.

Adott esetben Párizs keresztbe tesz a szükség hajtotta euroatlanti gazdasági együttműködés intézményes megerősítésének is. Pedig erre most, az egekbe szökő energiaárak, az elfogadható árú földgáz- és kőolaj, mint hiánycikkek idején nagyobb szükség lenne, mint valaha. És ha ismét intézményesíthetnék, akár más néven újraindítanák a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) egyezményről a tárgyalásokat… De egyelőre ennek nincs komolyabb jele, a franciák, legalábbis a tengerentúlról nézve, maradnak a rossz zsaru szerepben.

Ugyanakkor, amikor érdekük a közös fellépés, összefognak, mint például Amerika inflációs törvénycsomagja esetében. Erről a Bloomberg azt írja, hogy hátrányba hozza az európai cégeket, visszatérve a korábbi America First – Először Amerika hozzáálláshoz – amiből akár a kereskedelmi háború újabb szakasza is lehet. Az egész Európát fenyegető tengerentúli gazdasági-kereskedelmi kockázat miatt Párizs és Berlin egyetértésben közös egyeztetést indítványoz a Washington protekcionizmusával szembeni fellépésre. Ám ez egyelőre csak javaslat…