Növekedés helyett a nyugdíjra koncentrálnak a nyugati országok, de ez nagy hiba

Miközben a recesszió árnyéka vetül a világgazdaságra, érdemes azt is figyelembe venni, hogy a gazdag országok növekedési gondjai korántsem új keletűek. A hosszú távú növekedés lelassulása olyan problémákat táplál, mint az életminőség stagnálása és a populizmus terjedése. 

Ezt azonban csak részben magyarázzák olyan tényezők, mint a társadalmak öregedése, számos területen lehetne ösztönözni a növekedést. Ez a feladat egyre kevésbé kap fontos szerepet a politikusok teendői között, és a reformokra való hajlandóság is elenyészni látszik.

részben a második világháborút követő babyboom következtében a munkaerőpiacra lépő, sosem látott létszám és képzettségű dolgozó miatt. A folyamatot a hetvenes és nyolcvanas években tömegesen munkába álló nők, valamint a kereskedelmi korlátok lebomlása és az ázsiai piacok integrálása is segítette. A fejlődést érzékelteti, hogy míg 1950-ben az amerikai háztartások közel harmadában öblítéses WC sem volt, addig 2000-re már a többségük két autót is birtokolt.

A növekedést támogató trendek azonban időközben leálltak vagy visszájukra fordultak. A munkaerő képzettsége már nem javul a korábbi ütemben, miközben egyre többen mennek nyugdíjba, és a nők részvétele a munkaerőpiacon szintén stagnál. Az egyre gazdagabb fogyasztók egyre inkább szolgáltatásokra költik pénzüket, ahol a termelékenység javítása nehezebb, mint a gyártás terén. 

miközben más területeket a bürokratikus korlátok és a járadékvadászat fojt meg.

A társadalmak öregedése nem csupán közvetlenül rontja a növekedési kilátásokat, de a választásokon is egyre kevésbé kap fontos szerepet a növekedés, hiszen az főként a karrierjük kezdetén álló dolgozók számára fontos. A The Economist elemzése szerint a növekedésellenes érzelmek mintegy 60 százalékkal nagyobb szerepet kaptak a politikai kiáltványokban, mint  a nyolcvanas években. A jóléti államok fókuszába a nyugdíjak és az egészségügyi ellátások kerültek a növekedést ösztönző infrastrukturális programok vagy a fiatal gyerekek képzése helyett.

A strukturális változások és a politikai hanyatlás kettőse pedig sehol nem jelentkezik olyan nyilvánvalóan, mint Nagy-Britanniában, ahol 2007 óta az átlagos növekedés csak évi 0,4 százalékot tett ki. Az ország virágzó délkeleti részén nem épült elég lakás, ami ártott a termelékenységnek, miközben a Brexit súlyos károkat okozott a kereskedelem terén és elriasztotta a beruházásokat. Amikor szeptemberben Liz Truss a költségvetési hiány terhére megvalósított adócsökkentésekkel kívánta gyorsítani a növekedést, csak pénzügyi válságot tudott okozni.

Nem járt nagyobb sikerrel az évi 4 százalékos növekedést ígérő amerikai elnök, Donald Trump sem, akinek növekedési céljait hátráltatta a nemzetközi kereskedelmi rendszer lebontása. Az amerikai kormány csak az elmúlt évben 12 ezer új szabályozást vezetett be. A jelenkor vezetői iparpolitikában, protekcionizmusban és mentőcsomagokban látják a gazdasági siker receptjét. Ennek részben az az oka, hogy 

amit tetéznek azok az elképzelések is, melyek szerint a növekedés nem lehet zöld.

A demográfiai hanyatlás idején a növekedést ösztönző reformok azonban fontosabbak, mint valaha. Bár a 20. század nyaktörő üteme aligha tér vissza, a szabadkereskedelem előtérbe helyezése, a lazább építési szabályok, a bevándorlás reformja vagy épp a beruházásokat ösztönző adótörvények akár fél százalékkal is növelhetik az egy főre jutó évi növekedést. Ez ugyan nem sok, de napjaink növekedési üteme annyira lassú, hogy minden apróság számít.