Európa jobban függ Kínától, mint az oroszoktól és az araboktól valaha

A lítiumot az EU a „kritikus fontosságú nyersanyagok” között tartja nyilván, amely nélkülözhetetlen az átálláshoz a fosszilis energiahordozókról a zöldenergiára. Gyakran emlegetik „fehér aranyként” is, mivel olyan hatalmas rá világszerte a kereslet, a lítium ugyanis az elektromos autók akkumulátorának, valamint az elektromos hálózatok tárolóegységeinek is alapvető alkotóeleme.

Az EU becslései szerint 2050-re a mainak 57-szeresére nő a lítium iránti kereslet, és ez a kémiai elem olyan fontos lesz, mint ma az olaj és a gáz. Csak egy nagy baj van vele: Európának nem sok van belőle, Kínának viszont igen.
A kontinens azt már megtanulta, milyen veszélyes a függősége az orosz energiahordozóktól, és most Brüsszelben egyre jobban aggódnak amiatt, hogy Kína a jövőben hasonló nyomásgyakorló eszközként használja majd domináns szerepét a nyersanyagellátásban.

Keressük az új forrásokat

A különbség ezúttal az, hogy az EU semmit nem hagy a véletlenre. Brüsszel decemberben új megállapodást kötött Chilével, az Atacama-sivatag rejti ugyanis a Föld legnagyobb lítiumkészletét. A világ lítiumkészletének több mint 50 százaléka Dél-Amerikában, Bolívia, Chile és Argentína lítiumháromszögében található, és januárban Olaf Scholz német kancellár négynapos régióban tett látogatása során megújította a kétoldalú bányászati és nyersanyagellátási együttműködést Chilével.

A „kritikus fontosságú nyersanyagokról szóló törvény” a Politico értesülése szerint tartalmaz majd egy tervet az EU saját kitermelési és finomítási kapacitásának növelésére. Célja továbbá, hogy a tagállamoknak útmutatást adjon az eligazodáshoz az ásványi anyagokért folytatott új nemzetközi hatalmi harcban.

Kínát szinte lehetetlen megkerülni. Ugyan vannak más nagy szereplők is, hiszen Chile mellett Ausztrália a világ legnagyobb lítiumkitermelői közé tartozik, a világ kobaltkeresletének 70 százalékát pedig a Kongói Demokratikus Köztársaság adja. Az ausztrál lítiumexport 85 százaléka azonban Kínába irányul, ahol felhasználható szintre finomítják, a 19 kongói kobaltbányából pedig 2020-ban 15 volt kínai tulajdonban vagy finanszírozásban.

Peking mindenkinél korábban ébredt

A kínaiak ott vannak még Chilében is, ahol pedig az amerikai Albemarle és a helyi SQM dominálja a lítiumbányászatot, mivel az utóbbi részvényeinek több mint ötödét a kínai Tianqi birtokolja. „Már betették a lábukat az ajtón. Máris van bizonyos előnyük” – értékelte a helyzetet Daniel Jimenez piaci elemző, az SQM egykori alelnöke. 

amelyek kulcsfontosságúak az állandó mágnesektől kezdve a szélturbinákon keresztül az elektromos autók motorjáig egy sor területen – így nem véletlen, hogy már az autógyárak is beszállnak a bányászatba. Európa és az Egyesült Államok csak most próbálja utolérni Pekinget, de messze mögötte kullog.
Kína ellenőrzi a világ ritkaföldfém-termelésének 60 százalékát, domináns szerepet játszik az akkumulátorok és napelemek gyártásában, és ami még kritikusabb: globálisan vezet a kulcsfontosságú nyersanyagok finomításában.
„Jelenleg Kína 80-90 százalékos monopóliumot élvez a lítium finomításában, ami természetesen nagyon erős függőséget okoz” – ismerte el Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos. Ugyanez a helyzet a ritkaföldfémekkel. Nem elég, hogy Kína a készletek 60 százalékával rendelkezik, a feldolgozásban a részesedése már 90 százalékos, és onnan származik az EU-ban felhasznált állandó mágnes 98 százaléka.

A fenyegetés az első lépés az ellátás elvágásához

Mi lesz, ha Peking úgy dönt, hogy megtámadja Tajvant? Vagy megfenyegeti Európát, hogy elvágja a ritkaföldfém-ellátást? Milyen hatással lenne ez az európai zöldiparágakra, elektromosautó-gyártásra, energiabiztonságra és nettó zéró kibocsátási célokra?
A gondolat pedig nem teljesen ördögtől való, hiszen Kína 2010-ben egy időre felfüggesztette a ritkaföldfémexportot Japánba a vitatott hovatartozású szigetek körüli kiéleződő feszültség miatt, és elemzők szerint ez 

Európa függősége a kínai nyersanyagoktól nagyobb, mint amilyen az Öböl menti arab országoktól olajban és gázban valaha volt. „Szerintem már rengeteg időt elvesztegettünk” – figyelmeztetett Frank Umbach, a német kormány volt tanácsadója, a King’s College energia- és nyersanyagbiztonsággal foglalkozó intézetének európai igazgatója.

Stratégiai partnerség és készlethalmozás

Az új brüsszeli törvényjavaslat célja segíteni e lemaradás behozásában. A hazai bányászat, feldolgozás és újrahasznosítás fejlesztése mellett megpróbálja felkészíteni a tagállamokat az ellátás esetleges fennakadásaira is – ismertette a tervezetet a Politico. Ennek része a készletek felhalmozása, valamint nemzetközi szövetségek létrehozása a kínai függőség csökkentésére. A törvény formális támogatást nyújt „stratégiai partnerségek” kialakításához forrásokban gazdag harmadik országokkal, hogy „diverzifikálja az EU ellátását stratégiai fontosságú nyersanyagokkal”.

Kulcsfontosságú lesz az ellátási lánc monitorozása, egy korai jelzőrendszer kialakítása is – árulta el a lapnak az Európai Bizottság egyik, a javaslat előkészítését jól ismerő illetékese. „A monitorozás nem olyasmi, amit proaktívan végeztünk, és ez az egyik legfontosabb elem” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a jogszabály valószínűleg tartalmazni fog egy cselekvési tervet is az uniós szintű válaszlépésekhez, ha potenciális hiányt állapítanak meg.

– mondta a neve elhallgatását kérő tisztviselő.

Európa a szükséglet harmadát biztosíthatja csak

De Európa nem lehet önellátó. Bár Portugália rendelkezik jelentős lítiumkészletekkel, Svédországban pedig nemrég fedeztek fel hatalmas mennyiségű ritkaföldfémet, Breton szerint a kontinens csak a szükségletei mintegy 30 százalékát tudja fedezni saját forrásból. 

Brüsszel már folytat tárgyalásokat Washingtonnal egy kritikus fontosságú alapanyagokkal foglalkozó „klubról”, és a bizottság folyamatosan egyeztet Japánnal és Kanadával is, amely szigorít a kínaiakkal szemben. Ausztrália is a minap nemzetbiztonsági okokra hivatkozva megakadályozta, hogy egy kínai cég növelje a részesedését egy ritkaföldfémbányában. „Sok esetben a geológia az adu ász, de a stratégia szerepét sem szabad lebecsülni” – hangsúlyozta Anna-Michelle Aszimakopulu, az Európai Parlament kereskedelmi bizottságának görög tagja.
Afrika gyakorlatilag kiesik a potenciális új partnerek közül, mert ott Kína az „új selyemút” kezdeményezéssel megvetette a lábát a nyersanyag-kitermelésben, amivel az EU-nak nehéz lenne versenyeznie. „Remélhetőleg az Egyesült Államok és Európa sokkal nagyobb szerepet játszhat abban, hogy hiteles alternatívát nyújtson” a bányaprojektekbe történő beruházások terén, „hogy az országok ne Kínához forduljanak”, mert jelenleg „Kína az egyetlen választás”, mondta ezzel kapcsolatban Jacob Gunter, a németországi székhelyű Mercator Institute for China Studies munkatársa.