Leválás Kínáról és Oroszországról – nem olyan egyszerű, mint látszik

Világgazdaságunk ezer szállal való egymáshoz kötődése, az üzleti (profit) alapú globalizáció korszakában mennyire reális politikai alapon leválasztani, legalábbis csökkenteni Kína és Oroszország súlyát a nyugati gazdasági folyamatokban? Mennyire életszerű a globális Dél feletti nyugati ellenőrzés fenntarthatósága? Ezt is érinti a térségünket több évtizede figyelő, elemző, magát az igazi européerek közé soroló brit Timothy (Garton) Ash (TGA), az oxfordi egyetem Európa-tanulmányainak professzora. Cikkének címe: a Nyugat miért magyarázta félre ennyire az Oroszországgal kialakított kapcsolatokat és hogy miért látszik úgy, hogy Kínával is ugyanerre az útra sodródik?

Vagy arról is szó lenne, hogy a Nyugatnak meg kell tennie, el kell kezdenie világgazdasági kapcsolatai, nemzetközi kereskedelme, alapanyag-, energiahordozó importforrásai, exportpiacai gyökeres átalakítását? Amit az Ukrajna-háború globálisan felgyorsított, amit Oroszország már évek óta művel, arra tükörlépésekként mindezeket meg kell tennie? Moszkva ezt a Kelethez, elsősorban Kínához (újabban Észak-Koreához) való közeledéssel igyekszik elérni. A folyamat bonyolult, eszközigényes. Oroszország autarkián alapuló gazdaságfilozófiájával, autoriter hatalmi struktúrájával előnyben van a Nyugathoz képest. De van-e ehhez a grandiózus átalakítási folyamathoz az EU-nak elegendő eszköze, terve – és egységes akarata?

Kínára nagyjából az Oroszországgal kapcsolatban elmondottak érvényesek azzal a kiegészítéssel, hogy a Mennyei Birodalom ma a világ egyik meghatározó gazdasági, kereskedelmi országa – hatalmas belső forrásokkal.

És Kínával kapcsolatban a nemzetközi média egy része negatív irányban ugyanolyan elfogult, mint Oroszországgal. Ennek statisztikai vetülete: a kínai gazdaság idei előre látható növekedési ütemét (GDP) a JPMorgan 2023 szeptemberében 4,8%-ról 5 százalékra emelte, miközben az EU idei növekedését 0,8 százalékra, az USA-ét 2,2 százalékra becsülik. Tavaly Kína volt az EU harmadik legfontosabb gazdasági partnere, ahova az uniós export 9 százaléka áramlott, és ahonnan az áruimport 20,8 százaléka származott.

Elköteleződés

Idén az első félévben negyedével esett vissza a Kínából származó amerikai behozatal. Azaz az amerikai importőrök már megvalósítják a politikusok által kijelölt irányvonalat, a diverzifikálást, a Pekingről való leszakadást (de-coupling), a kínai behozataluk átirányítását más piacokra – írja a Politico.

Timothy Ash a Chatham House (londoni think-tank) fórumain, a szervezet Kelet-Európa, Oroszország szekciója szakértőivel együtt régtől fogva figyelmeztette Nyugat-Európát, tartsa magát távolabb Oroszországtól, ne kötelezze el gazdaságát a Moszkvával közösen felépített alapokra támaszkodva. A brit professzor most Kínával kapcsolatban ugyanezt a veszélyt érzékeli. A medve túl szoros ölelése után az óvatlan Európa a sárkány karmai közé kerülhet, sugallja.

Versenyelőny

Hiába kongatták a vészharangot egyesek két esztendeje, kémműholdfelvételeket lobogtatva az ukrán határon felsorakozott, támadásra készülő oroszországi katonai kontingensről, az illetékeseknél süket fülekre találtak. Miért? – kérdi TGA. Válasza: a Nyugat túl nagy mértékben köteleződött el a két keleti kulcsország irányába. Nézzük Oroszországot, amelynek részesedése az EU külkereskedelmében jelenleg jóval a 2 százalékos határ alatti. 

Egészen az ukrajnai háború kitöréséig Oroszország szolgáltatta az EU földgázimportja átlagosan 40, kőolajimportja 30 százalékát, és az Eurostat adatai szerint a 2002–2022-es időszakban Moszkva vette fel az EU-export 7-10 százalékát, míg az oroszországi export az EU-behozatal 4-6 százalékára rúgott. És az EU, legfőképpen Németország számára komoly nemzetközi versenyelőnyt adott a viszonylag olcsó, vezetékes és megbízhatóan szállított oroszországi szénhidrogén-alapú energia, a földgáz és a kőolaj. A „nyugatnémet gazdasági csoda” nem kis mértékben ezen az előnyön, továbbá a múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben bőségesen beáramló, munkaképes, dolgozni, integrálódni akaró-hajlandó és megfelelően szakképzett jugoszláv, török, olasz, portugál vendégmunkásokon alapult.

Olajkérdések

Miközben a hidegháború legkritikusabb szakaszait élték át, a Szovjetunió és Nyugat-Európa gazdasági kapcsolatai felvirágzottak. Németország 1973-tól kezdte a „csöveket földgázért” projektet, kihasználva az Adenauer-kormány 1955-ben kezdett közeledését, majd Willy Brandt „keleti politikáját”.

Bár máig vitatott, hogy az 1980-as évek energiaválsága, az olajáresés (1980: hordónként 87,7 dollár, 1985: 50,1 dollár, 1986: 25,6 dollár) mennyiben volt az olajpiacokat vásárlóként domináló Nyugat egyeztetett politikai lépése a Szovjetunió szétzúzására, illetve mekkora volt az okok között a gazdasági tényezők súlya.