BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállapodott az ukrán gabonával kapcsolatban Varsó és Kijev

A két ország viszonya az importtilalom bevezetése óta fagyos volt. Ezúttal a Lengyelországon áthaladó, világpiacra irányuló gabona kapcsán jutottak dűlőre.

Hosszas huzavona után végre egymás kezében csapott Varsó és Kijev. A két szomszédos ország kedden bejelentette, hogy megállapodás született köztük az ukrán gabonaexport Lengyelországon keresztül történő, harmadik országokba irányuló tranzitjának felgyorsításáról. Ez az első áttörés a Lengyelország és Ukrajna közötti diplomáciai vita kirobbanása óta, amely akkor kezdődött, amikor Lengyelország – Magyarországgal és Szlovákiával egy időben – importtilalmat rendelt el az ukrán gabona behozatalára – adta hírül a The Guardian.

Harvesting season in Kharkiv region of Ukraine
Fotó: AFP

Az október 15-i általános választások előtt álló lengyel kormány célja a helyi gazdák védelme volt a gabonaárak exportdömping általi letörésével szemben. A bejelentést követően Kijev több fronton is panasszal élt a három ország ellen. A Világkereskedelmi Szervezetnél eljárás is indult Lengyelország, Szlovákia és Magyarország ellen a gabonamegállapodásokkal kapcsolatos ukrán panaszok miatt. Ugyanakkor a Lengyelországon áthaladó, a világpiacra, főleg Afrikába és a Közel-Keletre irányuló ukrán exportot továbbra is engedélyezték.

A keddi megállapodás értelmében a világpiacokra szánt ukrán gabona egy jelentős része közvetlenül Lengyelországon keresztül halad majd át anélkül, hogy az ukrán–lengyel határon minőségi ellenőrzésnek vetnék alá. Ebben a megállapodásban Litvánia is érintett, a balti országra ugyanezek a szabályok vonatkoznak.

Megállapodtunk egy fontos kérdésben

– jelentette ki újságíróknak Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter az ukrán és litván kollégáival folytatott online találkozót követően. Hozzátette, hogy szerdától a világpiacra Litvánián keresztül szállított gabonaféléket egy litván kikötőben és nem a lengyel–ukrán határon fogják ellenőrizni.

Az ukrán mezőgazdasági tárca közleménye szerint a megállapodás felgyorsítja a Lengyelországon keresztül történő tranzitforgalmat.

Több mint hatszázmillió eurós egyenlegromlást hozott az agrár-külkereskedelem első fél éve

Az egy évvel korábbihoz képest kétszer annyi gabonát importált Magyarország az idei első hat hónapban, miközben az export csaknem ötödével csökkent.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.