BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyászhír: meghalt a legendás amerikai elnök felesége

Jimmy és Rosalynn Carter 1946-ban kötöttek házasságot, 77 éven át voltak egymás házastársai.

Kilencvenhat éves korában meghalt Rosalynn Carter volt amerikai first lady – közölte a Carter Center vasárnap éjjel.

Rosalynn Carter
Rosalynn Carter a Georgia állambeli Plainsben lévő otthonukban hunyt el békésen, családja körében. Fotó: Carter Center

A péntek óta hospice-ellátásban (a végstádiumában levő, elsősorban daganatos betegek humánus, összetett gondozása) részesülő Rosalynn Carter a Georgia állambeli Plainsben lévő otthonukban hunyt el békésen, családja körében. A Jimmy Carter imázsát és politikai örökségét ápoló alapítvány közleményében a volt demokrata elnök úgy fogalmazott:

Rosalynn mindenben egyenlő partnerem volt, amit csak elértem.

Jimmy és Rosalynn Carter 1946-ban kötöttek házasságot, 77 éven át voltak egymás házastársai. Rosalynn 1927 augusztusában született. 

A 99 éves Nobel-békedíjas Jimmy Carter hivatalosan ősz óta maga is hospice-kezelésben részesül. Carter 1977 és 1981 között töltötte be az Egyesült Államok államfői tisztségét, a történelem legidősebb volt amerikai elnöke.

Elnökök és feleségeik méltatják Rosalynn Cartert

A gyászhír hallatán a jelenlegi amerikai elnök és korábbi elnökök és feleségeik is megemlékeztek az egykori first ladyről. Joe Biden és felesége, Jill Biden az írták, hogy Rosalynn Carter „a nők és lányok egyenlőjogúságának bajnoka volt”, a lelki egészség és jólét szószólója. „Egy hihetetlen család, akik nagymértékű jóérzést adtak az elnöki hivatalnak. Beszéltem a Carter család tagjaival, Jimmy Carter a szerettei körében van” – mondta Biden elnök.

Donald Trump előző elnök a közösségi médiában fejezte ki részvétét. Azt írta, hogy Rosalynn Carter megérdemelten vívta ki az ország csodálatát és elismerését. „A haditengerészeti feleség időszakával, kormányzófeleség idejével, first ladyként eltöltött éveivel, a Carter Centerben végzett munkájával és önkéntes tevékenységével kivételes örökséget hagy maga mögött” – emelte ki.

Michelle Obama egykori first lady, Barack Obama felesége búcsúüzenetében azokat az alkalmakat idézte fel, amikor rendszeres ebédeiken találkozott a Fehér Házban Rosalynn Carterrel. Több tanáccsal is ellátta azzal kapcsolatban, hogy mit jelent az elnöki feleség szerepének betöltése.

George W. Bush korábbi elnök szerint nem volt Jimmy Carter elnöknek nagyobb szószólója, mint a felesége, a partnerségük pedig csodálatos példája a lojalitásnak és hűségnek. Bill és Hillary Clinton közleményükben az emberi méltóság bajnokának nevezte a vasárnap elhunyt egykori first ladyt.

Sokkal több volt, mint elnökfeleség

Rosalynn Carter a Fehér Házban töltött időszakában férje egyik legközelebbi hivatali tanácsadója is volt, akire a fehér házi tanácsadók annak idején úgy hivatkoztak, hogy a „társelnök”. A sajtóban példaként felidézik, hogy alig néhány hónappal Jimmy Carter hivatalba lépése után, 1977 tavaszán ő utazott Latin-Amerikába, hogy a katonai diktatúrák vezetőinek tudomására hozzá: az Egyesült Államok megvonja katonai támogatását, ha nem tartják tiszteletben az emberi jogokat.

Hivatali idejük alatt számos változtatást hoztak a fehér házi szokásokban, így például égetett szeszes italokat nem szolgáltak fel hivatalos eseményeken, a borok között az amerikaiakat részesítették előnyben, valamint a nagyszabású, báltermi eseményekkel szemben jobban szerették a piknik jellegű programokat.

Amerika első embere felvázolta a jövőt – Izrael, Ukrajna és a NATO volt a téma

A Gázai övezetet és Ciszjordániát egyesíteni kell, Ukrajnába a biztonság miatt fektetnek be – többek között ezeket írta Joe Biden véleménycikkében. Azt is közölte, hogy erősebb és egységesebb NATO-t hoznak létre.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.