BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Jordan Bardella Addresses Supporters Ahead Of 2024 European Parliament Elections

Le Pen pártja abszolút parlamenti többségre hajt

A Nemzeti Tömörülés szerint csak megfelelő erő birtokában tudnak kormányozni.

Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke felszólította a párt támogatóit és szövetségeseit, hogy biztosítsanak számukra elsöprő győzelmet az előrehozott választáson, mert csak így lesznek képesek kormányozni.

Jordan Bardella Addresses Supporters Ahead Of 2024 European Parliament Elections
Le Pen pártjának vezetője abszolút parlamenti többség birtokában akar kormányozni / Fotó: AFP

A felmérések szerint Marine Le Pen pártja az európai választásnál is nagyobb arányú győzelmet arat majd, és a legnagyobb erő lesz a francia nemzetgyűlésben, de nem fogja megszerezni az 577 képviselői hely több mint felét. A választást Emmanuel Macron elnök meglepetésre azért írta ki, mert abban reménykedik, hogy a kormányzás lerombolja majd a Nemzeti Tömörülés vonzerejét, és ezzel megakadályozhatja, hogy Le Pen 2027-ben államfő legyen.

Bardella több interjút is adott kedden, és mindegyikben ugyanazt hangsúlyozta. 

Abszolút többségre van szükségem a kormányzáshoz

– mondta a Le Parisiennek. „Ki hiszi azt, hogy képesek leszünk megváltoztatni a francia nép életét relatív többséggel? Senki. Azt mondom a franciáknak: ahhoz, hogy kipróbáljanak bennünket, abszolút többségre van szükségünk” – tette hozzá.

A Cnews TV-nek nyilatkozva pedig megígérte: „Nem fogok eladni a franciáknak olyan reformokat, amelyeket nem tudok végrehajtani. Ezért azt mondom nekik, hogy annak érdekében, hogy lépni tudjak, abszolút többségre van szükségem.”

Halálra rémültek a piacok

A Nemzeti Tömörülés győzelme esetén Bardella lehet a kormányfő, és már a puszta gondolat is sokkhullámokat indított el a politikai eliten belül, és annyira megrázta a befektetőket, hogy egész múlt héten szabadultak a francia papíroktól.

Jordan Bardella igyekszik gazdaságpolitikai felelősséget mutatni az előrehozott választás előtt / Fotó: AFP

Bardella valószínűleg éppen ezért használta ki a lehetőséget, hogy 

felelősségteljesebb gazdaságpolitikai megközelítést mutasson.

Megismételte, hogy miniszterelnökként az első lépése az lesz, hogy független szervezettel ellenőriztesse az államháztartás állapotát, és ennek ismeretében lehet szó gazdasági reformokról és a közszolgáltatások felülvizsgálatáról.

A Le Parisienben megkérdezték arról is, mit szól ahhoz, hogy a választás előrehozása után erőteljesen növekedtek a francia hitelfelvételi költségek a németországiakhoz képest. Bardella nem aggódik, azt felelte, hogy azok „vissza fognak térni a normális szintre, és stabilizálódnak”. „A piacok nem szeretik a bizonytalanságot. Az én ambícióm az, hogy megmutassuk a költségvetési komolyságunkat” – fogalmazott.

A 28 éves politikus visszakozott a pártja több eredeti ígéretét illetően, hogy megnyugtassa a befektetőket. Közölte, hogy a kormánya nem csökkenti majd azonnal száz alapvető cikk áfáját.

Költséges tervek

Maradtak azonban így is költséges tervei. Megerősítette például, hogy az üzemanyagot, fűtőolajat, áramot és gázt terhelő 20 százalékos áfát gyorsan 5,5 százalékra csökkenti. Ez lesz az első lépése kormányfőként – ha megkapja hozzá a hatalmat.

Le Pen pártja megszüntetné a szállítmányozóknak adott adókedvezményeket / Fotó: John G. Mabanglo

Ha abszolút többség nélkül irányítom az országot, akkor nem leszek képes visszavágni az üzemanyag és a gáz áfáját… Nem leszek képes drasztikusan csökkenteni a migrációt

– ismételgette a mantrát.

A párt még mindig nem hozta nyilvánosságra részletes gazdasági programját, de Bardella annyit elárult, hogy 

a tervei egy részét az adókedvezmények megszüntetésével finanszírozná.

Külön kiemelte a szállítmányozókat, amelyeknek az adókedvezménye a szavai szerint ötmilliárd eurós bevételkiesést okoz az államnak. (Egy euró 396,2 forint.)

Ezzel kapcsolatban a Reuters emlékeztetett, hogy a CMA CGM logisztikai óriáscég 2022-ben, a koronavírus-járvány utáni fellendülést kihasználva nettó 25 milliárd dolláros eredménnyel Franciaország legnyereségesebb vállalatává vált, megelőzve olyan cégeket, mint a TotalEnergies és a luxusipari LVMH.

A Rodolphe Saade által vezetett és a családja tulajdonában lévő cég a bevételeit a logisztika, a kikötői terminálok és a francia média területén végrehajtott felvásárlások sorozatára fordította, megszerezte többek között a BFM TV hírcsatornát. A vállalat nem óhajtotta kommentálni Bardella nyilatkozatát.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.