BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Scholz

A lítium Szerbiába vonzza a német kancellárt is

A németek is beszállnának a ritka nyersanyagok bányászatába. Scholz a Mercedesnek töri az utat a Balkánon.

Belgrádba látogat pénteken Olaf Scholz német kancellár. A német kormány szóvivője tegnap megerősítette, hogy Scholz Aleksandar Vucic szerb elnökkel tárgyal majd. A megbeszélés központi témája pedig – ahogyan fogalmaztak – a kritikus nyersanyagok lesznek. 

Scholz
A lítiumbánya elleni tüntetés Belgrádban – Scholz Németországnak happolná el a rendkívül fontos alapanyagot / Fotó: AFP

A Reuters tájékoztatása szerint Scholz Maros Sefcoviccsal, az Európai Bizottság energiaügyi alelnökével együtt vesz részt a belgrádi csúcstalálkozón. Aláírják az EU és Szerbia közötti, a fenntartható nyersanyagokkal, akkumulátorgyártási láncokkal és elektromos járművekkel kapcsolatos stratégiai partnerségről szóló egyetértési megállapodást. 

A német kormányszóvivő közölte, hogy „ennek hátterében a fenntartható szerbiai lítiumbányászat projektje áll”. Az előzményekhez tartozik, hogy Szerbia délnyugati részén, az Európai Unió kézzelfogható közelségében mintegy 2,3 millió tonna lítium-karbonátot fedeztek fel a föld mélyén. 

Jogi csűrcsavar

Az elektromos autózás szempontjából kulcsfontosságú fém bányászatának engedélyezését azonban 2022-ben felfüggesztették, mivel a környezet károsítása miatt aggódó polgárok folyamatosan tiltakozó megmozdulásokat szerveztek, melyek egyre nagyobb tömegeket vonzottak. Most egy ideje ismét téma a lítium kitermelése, hiszen az elmaradott balkáni ország gazdasági felzárkózását, uniós közeledését is felgyorsíthatná a kitermelés. 

Az alkotmánybíróság július 11-én érvénytelenítette a szerb kormány két évvel ezelőtti rendeletét, amely megtiltotta a bányászatot a nyugat-szerbiai lelőhelyen. A szerb kormány pedig elfogadta az alkotmánybíróság határozatát a projekt speciális célú területrendezési tervének visszavonásáról, amivel jogászok szerint a projekt ismét a kezdeti szakaszában van. Milos Vucevic szerb miniszterelnök szerint a döntés nem jelenti azt, hogy belátható időn belül megkezdik a bányászatot. Azt is hozzátette, hogy a Rio Tinto környezetvédelemről szóló tanulmánya nem elegendő, az értékelést a Környezetvédelmi Minisztérium fogja elvégezni. 

Scholz a Mercedesnek is töri az utat

A Rio Tinto cég üdvözölte a kormánynak a Jadar projekre vonatkozó rendeletének elfogadását. Közleményben hangsúlyozták, hogy a projektnek meg kell felelnie a szerbiai és az Európai Unió szigorú környezetvédelmi előírásainak. A Rio Tinto kifejezte meggyőződését, hogy a Jadar projektben megvan a lehetőség arra, hogy világszínvonalú lítium- és borátforrássá váljon. Közölték, hogy az összes érdekelt féllel folytatják párbeszédet. Hangsúlyozták, hogy a projekt ösztönözheti az elektromos járművek gyártásának fejlődését, több ezer új, jól fizetett munkahelyet teremtve Szerbiában. 

A szerb elnök korábban egyik televíziós interjújában azt mondta, hogy a Mercedes is kifejezte készségét, hogy ha megkezdődik a lítium kiaknázása, a német autógyártó elektromos autókat gyártó üzemet létesítene Szerbiában. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.