BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Kick-off rally for the SPD's state parliament election campaign olaf scholz német gazdaság

Megvan a bűnös: Scholzot okolják a gazdasági válságért a német bankok

Berlin azért nem képes a kormányzásra, mert a baloldali koalíció semmiben sem tud egyetérteni. A Német Takarékpénztárak Szövetségének elnöke ezért azt követeli a kancellártól, hogy tegyen végre rendet a házában, és kezdje el vezetni az országot.

A német hárompárti kormánykoalíció politikusainak félre kellene tenniük nézeteltéréseiket, hogy az ország stagnáló növekedésével foglalkozzanak – mondta Ulrich Reuter, a Német Takarékpénztárak Szövetségének (DSGV) elnöke a Reutersnek adott interjúban.

Kick-off rally for the SPD's state parliament election campaign olaf scholz német gazdaság
Olaf Scholzot okolják a német gazdaság összeomlásáért / Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

A német gazdaság tavaly zsugorodott, és a kormány előrejelzése szerint idén is ezt teszi, miközben a Nemzetközi Valutaalap a múlt héten szintén csökkentette az országra vonatkozó előrejelzését.

Nagyon aggódunk a németországi gazdasági helyzet miatt, azt látjuk, hogy Berlin semmit sem tesz a válság megoldására 

– közölte a DSGV elnöke pénteken a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank éves találkozójának alkalmából. Szerinte, ha Németország valaha vissza akar térni a növekedés útjára, az Olaf Scholz vezette hárompárti koalíciónak

  • véget kell vetnie a politikusok közti folyamatos háborúzásnak,
  • meg kell szabadulnia a bürokratikus akadályoktól, valamint 
  • világos és jövőorientált tervet kell bemutatnia a nagyobb versenyképesség érdekében.

A kormány felelős a német gazdasági összeomlásért

A balközép szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a szabad demokraták (FDP) úgynevezett közlekedésilámpa-koalíciójának három pártja – amely 2021 óta kormányozza Európa legnagyobb gazdaságát – eltérő nézeteket vall a növekedés ösztönzésének módjáról.

Összeomlás szélén a német gazdaság – de így is adtak Ukrajnának másfél milliárdot

Zelenszkij Berlinbe látogatott, hogy béketervét bemutassa Olaf Scholznak. A német kancellár pedig egy vödör pénzzel öntötte nyakon az ukrán elnököt.

Az SPD-s kancellár és a zöldpárti Robert Habeck gazdasági miniszter például nemrég ismertette a gazdasági programjukat, melyek merőben eltérő pontokat tartalmaztak, miközben az FDP-s Christian Lindner pénzügyminiszter elmondta, hogy ő is dolgozik a saját javaslatain, melyeket hamarosan bemutatna.

A kormány papíron „keményen dolgozik” a vérszegény növekedés élénkítésén, azonban kudarcot kudarcra halmoz, és a 2025 szeptemberére esedékes választáshoz közeledve még mindig nem tudott egyértelmű utat kijelölni a gazdaságnak.

Olvastam a programokat, és beszéltem Lindnerrel, mindegyik javaslatban látok fantáziát. De az ökör három irányba húz, és még a pártokon belül is súlyos nézeteltérések vannak, így mindenki attól retteg, hogy mikor borul fel a szekér 

– kommentálta a koalíció munkáját Reuter, aki évek óta könyörög Berlinben, hogy a kormány szedje össze magát.

A DSGV négy németországi vállalatból hárommal áll üzleti kapcsolatban, és nagy szerepet játszik a Mittelstand néven ismert kis- és középvállalkozások finanszírozásában, amelyek együttesen a németországi munkahelyek 55 százalékát adják.

Az elmúlt években tapasztalt gazdasági visszaesés katasztrofális károkat okozott a Mittlestandon belül, a túlélő vállalatok pedig egyre óvatosabbak a hiteligénylésben, ami Reuter szerint megölte az innovációt és ellehetetleníti a jövőbeli beruházásokat.

Elapadtak az adóbevételek Európa legnagyobb gazdaságában

Christian Lindner pénzügyminiszter azonnali adóreformot sürget. A német állam ugyanis több mint tízmilliárd euróval kevesebb adóbevételre számíthat a következő években, mint amivel a most is pénzszűkében lévő kormány eddig számolt.

 

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.