BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Összeomolhat Európa éléskamrája – végveszélyben vergődik a román mezőgazdaság

Délkeleti szomszédunk adja az EU összes mezőgazdasági termelésének harmadát. Az aszály azonban ellehetetlenítheti a román földművelőket.

Ugyan Nicolae Ceausescu román diktátor kimondottan vonzódott a megaberuházásokhoz, a Szeret folyót (románul: Siret) a  termékeny Baragani-síksággal összekötő, csaknem 200 kilométer hosszú öntözőcsatorna terve sohasem mozgatta meg a fantáziáját. A projekt végül csak 1986-ban, három évvel a halála előtt indult el, majd a kommunizmus bukásával le is állt. 

román
Nincs eső, van perzselő meleg – oda a román termés / Fotó: AFP

Most viszont a bukaresti kormány asztalára ismét felkerült az immár 5,5 milliárd eurós beruházás – a különbség azonban az, hogy 

immár a túlélést jelentené az öntözési lehetőség, ugyanis a kontinens legnagyobb kukoricaexportőrét brutálisan sújtja a klímaváltozás.

Elég csak az elmúlt hetek időjárására gondolni: a pusztító tartós hőséget és szárazságot napok alatt árvizek váltották fel.

Totális függés

A szomszédos Bulgáriával együtt Románia az Európai Unió bármelyik más országánál jobban függ a mezőgazdaságtól. 

Románia az EU összes mezőgazdasági farmjának mintegy harmadát adja, és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak nagyjából 23 százalékát foglalkoztatja.

  Ehhez képest a szektor csak idén 2 milliárd eurós veszteséget halmozott fel, és a jövő sem biztató: 

  • a klímaszakértők szerint a mostani helyzet csak a kezdet, 
  • Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, 
  • és a gazdálkodók teljesen ki lesznek téve a szélsőséges időjárásnak.  

Brüsszelnek nem is tetszik, hogy immár a közös büdzsé negyedét a mezőgazdaság támogatására költi, nem is beszélve a „rendkívüli”, idén például az árvíz miatt nyújtott támogatásokról. De  az Unió gabonatermelése még így is legalább 7 százalékkal a az ötéves átlag alá esik idén, ugyanis a termést a francia- és németországi esőzések is megtizedelték.

A román Szahara

A bajok ráadásul nem ma kezdődtek: immár ez a negyedik év Romániában, hogy kukorica-, és napraforgótáblák pusztulnak el,  így nem egy helyi gazda, például Petrica Andrei is felhagyott a termeléssel 1000 hektáros dél-romániai farmján, mert egyszerűen képtelen volt érdemi hozamot produkálni. Ezen nem is lehet csodálkozni, ugyanis

 a környéken  minden évben a gazdaságának, azaz 1000 hektárnak megfelelő terület sivatagosodik el. 

 Ezen a hajdanán jól működő dunai esővízcsatornák sem enyhítenek, ugyanis ezeket elhanyagolták, így mára használhatatlanok.

Totálisan az időjárástól függünk, nem tudunk öntözni semmit, így a kockázat felbecsülhetetlen

– mondta Andrei a Bloombergnek.

Decanting,Lake,Pipe,Installation,Treatment,With,Lime,And,Gypsum,For
Fotó: Shutterstock

Pénz beszél, a termény pusztul
 

A Szeret-Baragan csatorna köldökzsinórként láthatná el a száraz, de mégis termékeny területet,  a csaknem 200 kilométeres projektből 1994-es leállításáig 11 kilométer készült el. 

A beruházást ugyan leporolták, de sokak szerint csak kampányígéretről van szó, ugyanis egyszerűen nincs rá pénz. 
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter - miután az Egyesült Államokban is járt befektetőt keresve – annyit írt a Bloombergnek, hogy a munka akár el is indulhat 2025 első negyedévében, és a beruházás továbbra is „stratégiai prioritás”. Tény, azonban, hogy a román költségvetési hiány elszállt, így a kormány saját forrásból képtelen finanszírozni ilyen nagy terveket.

Románia összesen mintegy 2,2 millió hektárt szeretne öntözésbe vonni, a már meglévő 1,6 millió hektár mellé. Ez azonban még mindig csak a negyede az ország teljes szántóterületének.  

Fotó: AFP

Elkeseredett próbálkozások

Sokan nem bíznak a nagy csatornák megépítésében, más módszerekkel próbálják megoldani az öntözést.  Constantin Toma, a déli Buzau város polgármestere az Egyesült Államokba és Izraelbe utazott, hogy megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy  miként tudnák a város szennyvizét felhasználni a mezőgazdaságban. 
 

Nincs már elég víz. Ha a csatornák egyszer el is készülnek, a folyók vízhozama is lecsökken nyáron, ezért az mostaninál jóval hatékonyabban kell felhasználnunk a vizet 

– hangsúlyozta.

Egy kisebb gát építése is sokat jelentene a Vedea folyón – Andrei ennek segítségével a földje negyedét tudná öntözni, ez azonban elég lenne ahhoz, hogy ismét megpróbálkozzon a kukoricatermesztéssel.  Vannak szerencsésebb gazdálkodók is, Nina Gheorghita agrármérnök földje a Dunához közel esik, 700 hektáros gazdaságának 80 százalékát már most is öntözi. Ő még az idei évben is remél némi hasznot.

 Az alapvető probléma továbbra is az öntözés hiánya. Olyan tervre van szükségünk, ami nem változik meg minden miniszterváltáskor

– hangsúlyozta. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.