BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter: Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.

Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és ezért továbbra is készen áll az együttműködésre minden olyan ügyben, amely segíti a boszniai Szerb Köztársaság fejlődését, stabilitását és nyugalmát – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában.

Szijjártó Péter Milorad Dodikkal / Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Milorad Dodik boszniai szerb elnök kampányzáró eseményén elmondott beszédében azt emelte ki mindenekelőtt, hogy Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, többek között azért is, mert sok a közös vonás, például az az óriási külső nyomás, amellyel szembe kell nézni.

Ismerjük az eszközeiket: fenyegetnek, szankciókat vezetnek be, pénzügyi támogatást adnak ellenfeleinknek

 – mondta a tárcavezető. Hozzátette: fontos, hogy ennek a nyomásnak, a fenyegetéseknek ellenálljunk és kiálljunk a saját érdekeink mellett, mert ha ezt nem tesszük, más biztosan nem fogja megtenni helyettünk. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ma, a veszélyek korában különösen nagy szükség van az olyan erős, patrióta vezetőkre, mint Milorad Dodik, aki mindig bátran kiáll a boszniai szerbek érdekeiért.

A politikus hangsúlyozta, hogy Dodiknak köszönhető az is, hogy létrejött a barátság és a stratégiai együttműködés Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság között. Majd kifejtette, hogy ennek keretében indították el az itteni mezőgazdasági vállalkozók támogatására szolgáló programot, akik ezáltal 40 millió eurónyi fejlesztést hajtottak végre.

Dodik elnök úr kérésére ezt a programot folytatjuk, és a jövőben is együttműködünk minden olyan ügyben, ami segítséget ad a boszniai Szerb Köztársaság fejlődéséhez és stabilitásához

 – mondta a miniszter, aki mondadója végén sok sikert kíván az elnöknek. „Kedves elnök úr, sok sikert kívánok önöknek, legyenek továbbra is erősek, álljanak ki magukért, hogy a boszniai Szerb Köztársaság továbbra is stabil, fejlődő pályán maradhasson!” – zárta beszédét a politikus.

Magyar–szerb kapcsolat: Belgrád nyithat ajtót a vállalkozásainknak a Balkánon

A szerb–magyar külkereskedelmi mutatók fokozatos bővülést jeleznek az elmúlt bő egy évtized során is, a magyar többlet pedig jelentős. A napokban több hazai agrár-, főként élelmiszeripari cég mutathatta magát és legújabb fejlesztéseit a Balkánon. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.