Január-hatás helyett Robin Hood

A Mikulás-hossz mellett évről évre visszatérő téma a tőzsdéken az úgynevezett januáreffektus. Amerikában és Magyarországon egyaránt sokat lehetett hallani róla az elmúlt években, ugyanakkor maga a kifejezés értelmezése kissé mást takar a tengerentúlon.

A januáreffektus a Wall Streeten nem csak azt jelenti, hogy az év első hónapjában általában jól szerepelnek a részvények. Sok-sok éves tapasztalat alapján ugyanis állítólag azt figyelték meg, hogy ebben az időszakban a kisebb kapitalizációjú cégek rendre felülteljesítik a nagyokat, azaz az év elején a második vonalban érdemes vásárolni. Apró probléma, hogy az utóbbi évek számaira tekintve mindez egyáltalán nem látszik igazolhatónak, az elmúlt öt esztendő közül egyedül 2001-ben állta meg a helyét az elmélet. Ennek ellenére az utóbbi napokban több csodálkozó cikk jelent meg a világ vezető gazdasági napilapjaiban, hogy érdekes módon az idén nem a kis társaságok erősödnek jobban, hanem a nagyok.

A januáreffektus kiváltó oka a legelterjedtebb nézet szerint az, hogy ilyenkor a különböző befektetési és nyugdíjalapok friss pénzeket pumpálnak a piacokba, lényegében megteszik tétjeiket az elkövetkező évre. Az amerikai és a magyar magyarázat ezen a ponton találkozik: Amerikában éppen azzal indokolják a kisebb cégek állítólagos felülteljesítését, hogy a friss pénzek beömlésekor szerényebb kapitalizációjuk nagyobb volatilitást eredményez, vagyis kis pénzek is jobban emelni tudják árfolyamukat. Ugyanez áll a magyar cégekre: a mi blue chipjeink az amerikai alapok mércéjével jóindulattal is csak a midcap, azaz közepes cégek kategóriájába sorolhatók, így tudtak az alapok kinti mércével szerény vásárlásai is jelentős emelkedést okozni 1996-ban, 1997-ben, 2000-ben és tavaly. 1998-ban az volt a probléma, hogy mindenki nagyon várta a januárt, ezért már korábban bevásárolt, az idén egyelőre alig-alig vásárolgatnak a külföldiek a magyar papírokból.

Az idén eddig Amerikában egy olyan összefüggés jött be, mely ugyan kevésbé ismert, de sokan mégis hosszú évek óta hisznek benne. Ezt többen Robin Hood-effektusnak hívják, s a lényege az, hogy a piac bünteti a gazdagokat és segíti a szegényeket. Tőzsdére lefordítva: az elmúlt év vesztesei szárnyakat kaptak, míg nyertesei jócskán a piaci átlag alatt muzsikálnak. Az S&P 500 index tavalyi tíz legnagyobb vesztese az idén másfél hét alatt átlagosan 25 százalékot drágult. Ehhez persze kellettek olyan váratlan jó hírek is, mint ami például az oldal alján szereplő Dynegy idei eredményével kapcsolatban jött, de a szám így is magáért beszél. Közben az S&P tíz tavalyi nyertese csak 2 százalékot bírt erősödni, szemben az index közel 6 százalékával. (Itthon egyébként Robin Hood sem jött be, a tavalyi vesztesek tovább estek, a nyertes OTP pedig most is keresett.)

Manapság szintén sokat hallani a január előrejelző képességéről is. Az esetek több mint kétharmadában ugyanis az amerikai tőzsdék januári teljesítménye előre jelzi az egész év trendjét. Amint az táblázatunkból kiderül, itt már az elmúlt öt évet nézve is látszik öszszefüggés, a Russell 2000 smallcap index például minden évben megőrizte az év végéig a januári trendet. Érdekes, hogy 1996-tól négy éven át a hazai tőzsde esetében is működött ez az összefüggés, 2000-től azonban nem. Tavaly ugyan egyező előjel van a januári és az egész éves teljesítmény mellett, azonban jól látszik, hogy a januári tekintélyes emelkedés után a következő 11 hónapban esett a piac.

De mit is lehet mindebből tanulságként levonni? Talán csak azt, hogy megfelelő távolságtartással érdemes kezelni a januáreffektust és az ehhez hasonló hangzatos kifejezéseket. A korábbi évek tapasztalatainak elemzésénél, úgy tűnik, többet ér a piaci hangulat figyelése, jelzéseinek komolyan vétele. Az idén az év elején Amerikában az volt e jelzés, hogy a tavalyi veszteseket kell venni, itthon pedig az, hogy csak nyugalom, friss pénzek nincsenek, az értékelhető vételi szándék pedig csak az OTP-re korlátozódik. (ÁG)