Nemzeti iskolák a mérlegen

A 19. századi festmények nemzetközi piacára mindennél erősebben rányomják bélyegüket a nemzeti preferenciák: az impresszionizmusra vagy a 20. századi művészetre jellemző általános trendek helyett itt a piaci stratégiák szempontjából mozaikszerű összkép és differenciált mozgások jellemzők. Az egyes művészek iránti nemzeti elfogultságot csak kivételes esetekben lehet a nemzetközi piacon is magas árakra váltani, a második vonal pedig minden más műkincspiaci szegmensnél erősebben megérzi a gazdasági konjunktúra változását - összegzi a Neue Zürcher Zeitung.

A jelenlegi, bizonytalan világgazdasági helyzetben széles szakadék nyílik a legnagyobb nevek - James Mallord William Turner, Jean-Baptiste-Camille Corot, Caspar David Friedrich - és nemzeti iskolák szinte csak az adott országokban eladható mesterei között. Az "új gazdaság" 1999-2001 közötti szárnyalásával egy időben a különböző 19. századi iskolákhoz tartozó művészek képei iránt is megnőtt a kereslet, amit jellemez, hogy olyan amerikai festők akvarelljei is 3,5-4,8 millió dolláros árat tudtak elérni, mint Maurice Prendergast vagy Winslow Homer. A 2001. szeptemberi new york-i terrortámadás, majd a 2002. márciusi tőzsdei összeomlás azonban véget vetett ennek a pezsgésnek, és egész piac helyzetét változtatta meg radikálisan.

A vesztesek közé tartoztak az olyan, a szakértők szemében mindig is spekulatívnak számító stílusok, mint a különböző nemzetiségű orientalisták vagy a holland realisták. A keleti tárgyú képek iránt először a nyolcvanas évek végén élénkült meg átmenetileg a kereslet, és az ezt követően létrejött gyűjtemények főleg arab és izraeli tulajdonosai a kilencvenes évek végén ismét hajlandók voltak mélyebben a zsebükbe nyúlni, ha nívós darabok bukkantak fel a nemzetközi aukciókon. Jean-Léon Gérome francia festőnek a jeruzsálemi Siratófalnál imádkozó zsidókat ábrázoló nagyméretű vászna például 1999-ben 2,3 millió dollárt ért, ám 2001 végén már egyáltalán nem talált vevőre ugyanezen alkotás. Hasonló folyamat játszódott le a holland realisták esetében is. Az amszterdami árveréseken 1999 és 2001 között 600 ezer és egymillió gulden közötti árakon ütötték le Willem és Barend Cornelis Koekkoek, Cornelis Springer, Andreas Schelfhout vagy Charles Leickert festményeit, ám ma már legfeljebb álmodhatnak ilyen árakról az aukciósházak és az eladók.

A 19. századi német művészet pozíciói némileg erősebbek, hiszen az újraegyesítést követően a világ közvéleményének figyelmét több, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Franciaországban szervezett nagyszabású kiállítás is ráirányította ezen alkotásokra. Caspar David Friedrich mellett folyamatosan az aukciók sztárjának számít például a késő romantikához tartozó Ludwig Richter is. A legtöbb német festő azonban nem vonhatja ki magát a piac általános gyengélkedésének hatásai alól: a müncheni iskola egyik vezető mestere, Carl Spitzweg egy fontos biedermeier stílusú képét 2000 szeptemberében közel 3 millió márkáért ütötték le, 2002 nyarán viszont már mindössze 810 ezer eurót adtak egy nem kevésbé fontos vásznáért.