Itthon túlságosan olcsók a fotók

A fotográfia rövid története során hazánkban elsősorban dokumentatív jellege miatt vált kedveltté, jóllehet a képzőművészethez is számtalan vonatkozással kapcsolódik. A fotóművészet népszerűségének a háborúk és az idő okozta pusztulás mellett az elmúlt negyven év művészetpolitikája sem kedvezett. Az 1980-as évek óta szinte az alapoktól kellett újjáépíteni a magyar fotóművészet intézményrendszerét, valamint visszaállítani tekintélyét. A világ nyugati felében eközben a fotó műfajának legnagyobb doyenjeiként szinte kizárólag magyar származású művészeket tiszteltek.

Ma a fényképek kereskedelmében az antikváriumok mellett néhány, kifejezetten fotókra specializálódott galéria jár az élen. Míg az antikváriumok elsősorban az irodalmi, történeti vonatkozású felvételeket válogatják be szívesebben aukciós kínálatukba, addig a fotógalériák - ilyen például a Bolt, a Miró vagy a Vintage Galéria - elsősorban a kortárs fényképészek bemutatására specializálódtak. A zömében fiatal művészek alkotásaira épülő bemutatók mellett a két világháború között, valamint az elmúlt negyven évben készült művészi igényű felvételek értékesítésével, esetlegesen külföldi bemutatókon történő szerepeltetésével is foglalkoznak ezek a galériák. Kínálatukban a világhírű magyar származású művészek - például André Kertész - mellett megtalálhatók a modern magyar fotográfia képviselői - Aczél Márta, Kinszki Imre, Langer Klára, Vadas József -, valamint a második világháborút követő időszakban dolgozó, általában képzőművészeti tevékenységükről ismert alkotók - többek között Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér és Csiky Tibor - is.

A bőséges kínálat ellenére a fotóművészet hazai kereskedelmi teljesítménye messze elmarad a nyugati műkincspiac eredmé-nyeitől. Bár a fotó iránti kereslet növekszik, az árak tekintetében a nyugati műkincspiac még meszsze megelőzi a hazait. A tengerentúlon nem ritkák a százezer, sőt millió dolláros adásvételek: a 19. századi fotográfiák piacán például az idén tavasszal állított fel új rekordot (mintegy 790 ezer euróval) a francia Joseph-Philibert Girault de Prangey egy felvétele. Itthon viszont a leggyakrabban 50 és 300 ezer forint közötti összegekért cserélnek gazdát nevesebb fotóművészeink alkotásai. Némiképp jobb a helyzet a kortárs művészet területén. Az elmúlt években, az elsősorban fiatal képzőművész-generációk körében népszerűvé váló műfaj a képzőművészet más területeinek is - ilyen például a festészet - friss impulzusokat adott. Ez nemcsak a sűrűsödő kiállítások, fotócentrikus alkotások megsokszorozódásával járt együtt, hanem a fotó műkereskedelmi felértékelődését is jelentősen elősegítette. (A kortárs fotók nemzetközi piacának helyzetéről egyébként átfogó képet szerezhet az, aki ellátogat a torinói Palazzo Bricherasióban múlt pénteken megnyílt és október 12-ig nyitva tartó 10. fotó- biennáléra.)

A legtöbb hazai műgyűjtő szemében ugyanakkor továbbra is kockázatosnak számít a felvételek megvásárlása. A darabszámot a hazai művészek és galériák 1-3, ritkán 10 példányban limitálják, míg Nyugat-Európában 25-100 példány az általános. A gyűjtők azonban - a kereskedők garanciavállalása dacára - sokszor nem bíznak benne, hogy valóban csak az ígért számú levilágítás készült az adott negatívról, és így nem kockáztatják meg, hogy esetleg "tucatáruba" fektessék pénzüket.