?megtakarító-e a Megtakarító?

Szükség van megtakarításokra?

Amennyiben feltételezzük, hogy néhány közgazdasági alapösszefüggés makrogazdasági szinten ma is érvényes, akkor bátran kijelenthetjük, hogy igen. A nemzetgazdaság szintjén is örvendetes jelenségnek mondható a megtakarítások megléte. Amikor az üzleti és a magánszféra rendelkezik megfelelő mennyiségű megtakarítással, könnyebbé válik az államháztartás hiányának finanszírozása. Ismerve a magyar gazdaság ilyen jellegű mutatószámainak alakulását az elmúlt néhány évben, kimondható, nálunk is fontos szerephez kell jutnia a megtakarításoknak. A kívánatost el nem érő belföldi megtakarításmennyiség esetén az állam által kibocsátott adósságpapírok vásárlói jobb híján csak a külföldiek lehetnek. Amellett, hogy jelenlétük persze fontos, ha túl nagy arányban vesznek részt a hiány finanszírozásában, az egyben a tőlük való függést is jelenti az egész hazai állampapír- és forintpiac számára. A forint intervenciós sávjának 2001-es kiszélesítése óta jól megmutatkozott, hogy bár a magyar állampapírokat vásárló külföldi befektetőkre nagy szükség van, szerepüket tekintve nem mindig nevezhetők megtakarítóknak, akik hosszú távon szeretnék a hazai államháztartás hiányát finanszírozni. A sokszor nagy mennyiségben jövő-menő, úgynevezett "forró pénzek" sok fejtörést okoztak az elmúlt években. Adódtak kellemetlen "pillanatok" a költségvetés számára is, amikor az átmenetileg drasztikusan megemelkedett kamatszint miatt kellett időszakosan sokkal több kamatot fizetni a kibocsátott állampapírokra. Máskor az államkötvény- vagy diszkontkincstárjegy-hozamok európaihoz mérten vonzó volta vagy éppen ennek nem megléte miatt váratlanul megjelenő állampapírpiaci vételek, illetve eladások nem csak a hozamok és árfolyamok követhetetlen ingadozását idézték elő, hanem sok esetben együtt járva és felerősítve a š15 százalékos sávban, immár tágabb határok között ingadozó forintra irányuló spekulációkkal is összefonódtak, erősítették azokat - mutatott rá Szalai Sándor.

Ennek betudható, hasonlóan kellemetlen pillanatokat éltek át az üzleti és főként a magánszféra megtakarítói is, akiknek az állampapírok hektikus árfolyamváltozásai okoztak sok fejtörést. Ezen belül is külön említést érdemel a magánbefektetők helyzete, akiknek megtakarításaira kiemelten szükség lehet. Míg az üzleti szektorban a szabaddá váló pénzek jellemzően átmenetiek és normál körülmények között az üzleti tevékenységbe visszaáramlók, a lakosság lehetséges megtakarítási motívumai között jelenhet meg a hoszszabb távra történő biztonsági tartalékolás vagy az idősebb korra való takarékoskodás. Jellemzően azok a célok, amelyek egyben hosszú távon és stabilan biztosíthatják a már említett, nemzetgazdasági szintjén jelentkező hiány egy részének finanszírozását. Ugyanakkor az egyén szintjén gondolkodva sem mindegy, hogy ezek a hosszú távú megtakarítások megvalósulnak-e. Ennek feltételei persze sokrétűek: van-e félretenni való a pénztárcában, azaz képesek-e a háztartások takarékoskodni; ösztönzi-e őket valami erre, és mennyire vonzó és kiszámítható pénz- és tőkepiaci környezetben kell döntést hozniuk? Utóbbi két tényező vastag vonallal is aláhúzható, mert azok felelnek leginkább a sokat említett megtakarítási hajlandóságért - emelte ki a vezérigazgató.

Hogyan takarít meg a hazai lakosság?

Ha csak a számszerű tényeket nézzük, akár pozitív választ is adható a kérdésre: bár még tanuljuk az újfent fiatal hazai pénz- és tőkepiac főbb összefüggéseit, mégis szépen haladunk előre, a megtakarítások összességükben növekednek, vannak persze átmeneti megingások a félretett vagyonban, de az irány jól látszik. Az általános megtakarítói gondolkodást és annak formálódását a hazaihoz hasonló, fejlődő pénzügyi piacokon mindig jól mintázza az megtakarítások értékpapírosodása. A tanulási folyamat félreérthetetlen jele annak a felismerése, hogy a klasszikusan pénz jellegű megtakarítások (folyószámla, lekötött betét) mellett érdemes egyéb, alternatív megtakarítási formákat is keresni. A trendszerű folyamat az elmúlt 10 évben jól láthatóan rajzolódik ki Magyarországon (lásd 1. ábra). Az arányukban 25-ről 45 százalékra növekvő értékpapír jellegű megtakarítások mögött elsősorban a kamatszint trendszerű csökkenése áll, amely a jól megszokott, kockázatmentes befektetési formákról (bankbetét) növekvő mértékben tereli a megtakarítók figyelmét a kockázatukban, de várható hozamukban is többé-kevésbé magasabb értékpapír jellegű megtakarítások felé. A folyamat iránya a kép alapján nem vonható kétségbe. Első ránézésre további pozitív elmozdulás tapasztalható az értékpapírosodás tartalmának, szerkezetének részletesebb vizsgálatakor. Ennek fő kérdése, hogy a növekvő értékpapír jellegű részen belül pontosan milyen típusú megtakarításokat választ a lakosság (lásd 2. ábra).

Egyértelműen jó jelnek mutatkozik, hogy az elmúlt évek piaci eseményeinek tapasztalatai alapján az egyén egyre növekvő súlylyal ismeri fel pénzügyeiben a kockázatmegosztás, a több lábon állás fontosságát. Ennek jelzéseként folyamatosan csökken az egyedi értékpapír-befektetések aránya és nő a fokozottabb kockázatmegosztást biztosító, portfolió jellegű értékpapír-befektetések súlya. A folyamat eredményeként csúcson van a befektetési alapokban lévő vagyon (2004 első negyedévének végén közel 1400 milliárd forint), továbbra is dinamikusan növekszenek a nyugdíjpénztári megtakarítások (már 2004 végén megközelítették, mára feltehetőleg meg is haladták az 1500 milliárd forintot) és tartják elmúlt években megszerzett súlyukat a biztosításokkal összekötött (unit linked) befektetések. A kép akár optimizmusra is okot adhatna.

Nem minden az, aminek látszik?

A "Hogyan takarít meg a hazai lakosság" témának azonban sok olyan vetülete van, amelyet érdemes realistábban értékelni - fogalmazott Szalai Sándor. A kulcskérdésnek is mondható megtakarítási hajlandóságot szemügyre véve a napos kép már borúsabbá válik. A hazai háztartások napi pénzügyeiben a megtakarításokkal szemben álló fogyasztás és az arra való hajlandóság vizsgálatakor egy egészen új, korántsem bizakodásra okot adó kép körvonalazódik. A gazdasági növekedés szempontjából természetesen alapvető fontosságú és egyben elengedhetetlenül szükséges lakossági fogyasztás megléte természetes, mértéke azonban legalább is elgondolkoztatásra késztet. A fogyasztás megítélésénél döntő fontosságú kérdés annak ésszerűsége, és az, hogy figyelembe veszi-e az "Addig nyújtózkodj, amíg?" jól ismert igazságot. Megállapíthatjuk, nem veszi figyelembe.

A háztartások, egyének szintjén megjelenő hitelfelvétel és eladósodás mértékét minden bizonnyal sokkal jobban meghatározza a fogyasztás illúziójának öröme, mint a pénzügyileg tervezhető jövőhöz való ésszerű igazodás (lásd 3. ábra). A jelenség a közgazdasági értelembe vett fogyasztót jellemző magatartás ismeretében nem meglepő, és ismerve az előző évek, évtizedek ilyen jellegű lehetőségeinek hiányát, még érthető is. Mondhatnánk, valamennyire természetes. A folyamatot ezen túl támogatja, erősíti a fogyasztásra felhívó üzenetek, információk sokasága és a számos pénzügyi hiteltermék, amelyek népszerűsége nem látszik alábbhagyni - hangsúlyozta a vezérigazgató. Az eladósodás a 2002-ben meghirdetett, állami kamattámogatásos lakáshitelek robbanásával pörgött fel, majd a 2003-as megszorító intézkedések meghozatalát követően a fogyasztási hitelek bővülésével folytatódott, miközben mindkét területen "mentő gondolatként" érkezett az azóta is hallatlanul népszerű devizahitelezés.

Nehéz azt mondani, hogy nem lenne érthető az egyének szintjén a lakáshitelek és fogyasztási hitelek még akár nem kellő óvatossággal történő felvétele, amikor azok sokszor az egzisztenciához vagy nagyobb értékű tartós fogyasztási cikkhez jutás egyedüli lehetőségeként szolgálnak. Ez főként egy olyan időszak után érthető, amikor mindezekhez nem juthattak hozzá a fogyasztók. Más kérdés ugyanakkor, hogy míg egy lakás esetében a nem hitelből való vásárlást helyettesítő takarékoskodás évtizedekkel tolná ki az otthonhoz jutás időpontját, egy-egy műszaki cikk saját erőből történő megvétele csak hónapokban mérhető időeltolódást jelentene, feltételezve persze az ez idő alatti lépésekben való megtakarítást. A probléma talán inkább itt keresendő, annak a józan, előre gondolkodást igénylő takarékoskodásra tanításnak a hiányában, amely rövidebb távon egy fogyasztási hitelt "válthat ki", hosszabb távon az idősebb korra való előtakarékosság fontosságára hívja fel a figyelmet. Minimálisan elgondolkodtató, hogy a hazai lakosság 2003-ban és 2004-ben, azaz két év alatt 1100 milliárd forintot meghaladó értékben vett fel lakáshitelt és 400 milliárd forintot meghaladó értékben fogyasztási hitelt. Ez két év leforgása alatt pontosan akkora mértékű hitelfelvételt, így eladósodást jelentett, mint a magán- és az önkéntes pénztárakba a munkáltatók és munkavállalóik, a megtakarítók által több mint 10 év alatt befizetett és időközi hozammal növelt vagyon együttesen - emelte ki Szalai Sándor.

Néhány gondolat a megtakarítás, avagy eladósodás dilemmához

Ezen a ponton a probléma valós természetének felismeréséhez nem elegendő a jól ismert és mindig megnyugtatónak hangzó összehasonlítások ismételgetése, amelyek szerint van még tere az eladósodásnak, hiszen a GDP-hez mért mutatókban még meszsze a fejlettebb piacok átlaga alatt vagyunk. Lényegi viszonyítási alapként nem az ország GDP-jének, hanem a háztartások számára a pénzügyi mozgásteret behatároló, rendelkezésre álló jövedelmeknek kell szolgálniuk. Míg a csekély rendelkezésre álló jövedelmek azonban megtakarítást nem, vagy csak kismértékben tesznek lehetővé, az eladósodáshoz vezető fogyasztás ekkor is növekvő mértékben valósulhat meg. A 2003-2004-es évben rekordmértékű hitelfelvétellel párhuzamosan jól láthatóan csökkentek az egyes megtakarítási formák növekedési ütemei. Jelzi ezt többek között a hazai alapkezelők által kezelt befektetési alapokban tartott GDP-arányos vagyon alakulása, ami még 2004 végén sem érte el a 2002. év végi szintet (lásd 4. ábra).

Mindez, mind a korábban említett pénz-értékpapír és egyedi értékpapír-portfólió jellegű megtakarítások egymáshoz viszonyított időbeli alakulása rámutatnak arra a tényre is, hogy az eladósodás növekedése mellett egy másik kulcskérdés alakítja még döntően a megtakarítók megtakarítási kedvét: a piaci környezet kiszámíthatósága és hitelessége - mutatott rá a vezérigazgató. A 2003 közepétől 2004 első negyedévéig tartó forint- és állampapírpiaci megingásokat és a befektetői bizalom ennek betudható nagymértékű gyengülését tetten érhetjük a megtakarítások értékpapírosodásának ez időszaki azonnali fékeződésében (1. grafikon) és a portfólió jellegű értékpapír-befektetésekbe áramló megtakarítások átmenti megtorpanásában (2. grafikon).

A hazai Megtakarító jól láthatóan próbálkozik megtakarítani, ennek minősége és mennyisége azonban még lassan javul. A javuláshoz bizonyosan hosszabb időre van szükség. Ezalatt sokat kell tanulniuk a Megtakarítóknak, de még többet kell tenni a megtakarítások ösztönzéséért, a takarékosság gondolatának népszerűsítéséért, fontosságának tudatosításáért. Utóbbit nemcsak a pénz- és tőkepiac professzionális szereplőinek ügyfélkapcsolataiban, hanem az oktatás jövőbeli irányainak, tartalmának meghatározáskor is érvényesíteni kellene. Végül, de nem utolsósorban, a leghitelesebb tanítónak a kiszámítható piaci környezetnek illene lenni, mert a Megtakarító, legyen az intézményi vagy lakossági, ezt szereti a legjobban - emelte ki Szalai Sándor.