Változhat a díjszerkezet

Találós kérdés: melyik alapot választja az ügyfél, ahol magas beszállási díjjal és kisebb éves alapkezelői díjjal találja szemben magát, avagy ahol szinte alig kell vételi díjat fizetnie, ám nagyobbak az alapkezelői díjak? A magyar piacon az 1990-es évek közepén az utóbbi konstrukció honosodott meg. Ez azzal magyarázható, hogy az ügyfelek betéthelyettesítő megoldásként tekintettek a befektetési alapokra, s miután a betéteknél nincs belépési díj, ezért az alapokat sem lehetett ezzel eladni. S mint egyes piaci szereplők meg is jegyzik: ha nem ez a díjstruktúra honosodik meg, akkor a befektetési alapokban jelenleg nem lenne több mint 1400 milliárd forint.

A forgalmazási díj a magyar alapok "rákfenéje" - mutatott rá Kovács Zsolt, az ING Alapkezelő elnök-vezérigazgatója -, a hazai befektetésialap-piacon 2003-ban tapasztalt elvándorlás is annak a számlájára írható, hogy Magyarországon nem kell disztribúciós költséget fizetni, az exit (azaz az alapból való kiszállás) olcsón lebonyolítható, s az ügyfelek nem gondolkoznak azon, hogy jó döntés-e eladniuk befektetési jegyüket - mutatott rá Kovács Zsolt. Ugyanakkor ha a befektetési alapokkal szembeállítjuk a befektetési egységekhez kötött (unit-linked) biztosításokat - ahol a tízéves adókedvezmény ugyan korlátozza az ügyfélelvándorlást -, a drága visszavásárlási díjak is szerepet játszottak abban, hogy a befektetők többsége nem fordult el a konstrukciótól - tette hozzá.

Alapvető különbségek vannak a magyar és külföldi alapok díjszerkezetében is: míg a hazai konstrukciókat alacsony értékesítési és visszaváltási jutalék jellemzi, addig a nemzetközi alapoknál leginkább 3-4 százalékos belépési és 0,5 százalékos visszaváltási jutalékot számítanak fel. Emiatt a befektetők többször is meggondolják, hogy egy megingás esetén kivegyék-e a pénzüket, hiszen nem árt megvárniuk, amíg a beszállási díj kitermelődik. Ez pedig a hosszú távú gondolkodást segíti, ráadásul a magasabb disztribúciós díjak érdekeltté teszi a hálózatot az eladásban - mutatott rá Kovács Zsolt. Az alapkezelői és letétkezelői díjak ezzel szemben magasabbak a magyar alapok - különösen a pénzpiaci és kötvényalapok - esetében. Míg hazánkban akár 1,5-2 százalékos alapkezelői díjjal is kalkulálhat az ügyfél, addig külföldön ez a kis kockázatú konstrukcióknál az egy százalékot csak ritkán haladja meg. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy az alapkezelői díjakból juttatnak vissza az alapkezelők a forgalmazói hálózatnak, hiszen a korábban említett díjakból a profitelvárásokat aligha lehet teljesíteni. A kép ugyanakkor csalóka: például egy négyszázalékos beszállási és egy akár évi 0,8 százalékos alapkezelő díj (amely ráadásul nem is a legolcsóbbak közé tartozik) egy ötéves befektetésnél 1,6 százalékos átlagos éves díjat eredményez nyugaton, míg hazánkban az átlagos alapkezelői díj 1,5-1,7 százalék között van (a vételi jutalék általában fix, pár száz forint).

Bár egyes szakértői vélemények szerint a hazai alapkezelőknek előbb-utóbb alkalmazkodni kell az EU-ban megszokott díjakhoz, a piaci szereplők úgy vélik, a díjszerkezet esetleges változásait az ügyféligények indíthatják el. Erre pedig - mint Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója fogalmazott -, egyelőre nem látnak nyomást. A befektetők mindenesetre hajlandók magasabb díjat kifizetni egyes alapokra. Ezt mutatja az ingatlanalapok példája, ahol az éven belüli visszaváltást komoly díjakkal büntetik. Ez racionális is, hiszen ezzel megakadályozható a kényszerlikviditáció - folytatta Fatér Gyula -, s a díjak ellenére a konstrukció - stabil hozama miatt - az idei év egyik slágertermékének számít.

Hazánkban két dolog idézheti elő a forgalmazói díjak mértékének növekedését - véli Kovács Zsolt -, egyrészt ha a speciális termékeknél (például ingatlanalapoknál) tapasztalt konstrukciók átszivárognak a klasszikusokra is, illetve ha elterjednek hazánkban a külföldi alapok, amelyek a nyugat-európai szabályok meghonosításával próbálkoznak.