Szőnyeg aukcióról vagy bazárból

A második világháború előtt virágzott Magyarországon a műgyűjtés és -kereskedelem; a polgári lakások elképzelhetetlenek voltak kínai vázák, japán dísztárgyak, de nagy mennyiségű keleti szőnyeg nélkül. Napjainkban ismét nő a szőnyegek iránti érdeklődés, ám még bőven van mit behoznia a piacnak.

Az új szőnyegeket forgalmazó budapesti üzletekben a kisebb méretű (körülbelül 60-szor 100 centiméteres), ritkább csomózású, gyapjúszálból szőtteket már hatvanezer forintért is megvásárolhatjuk, de előfordulhat, hogy egy nem sokkal nagyobb (körülbelül 80-szor 120 centiméteres) selyem perzsáért majd ötszázezer forintot kérnek a kereskedők. Ilyen összegű vásárlásnál nem árt utánajárnunk a szőnyeg milyenségének, de az áru és a kereskedő megbízhatóságát mutathatja az is, ha bizonylatot és visszavásárlási garanciát kapunk hozzá. A nem csak aukciós értékesítéssel foglalkozó galériák régi és új szőnyegeket egyaránt kínálnak. Tekintve, hogy az új darabok nem tartoznak a fő profiljukba, általában a bolti árnál kedvezőbben juthatunk a kiválasztott darabhoz, viszont sokkal kisebb a választék, és hoszszas utánajárást igényel egy-egy tárgy megvásárlása.

Érdemes szót ejteni a külföldi vásárlás kérdéséről is, hiszen az utazási irodák egyre olcsóbban kínálják útjaikat olyan országokba, amelyekben jó eséllyel vásárolhatunk szőnyeget. Tunézia, Marokkó vagy Törökország bazárjaira azonban egyaránt igaz, hogy ahol turisták járnak, ott leginkább "turista"-árut lehet kapni. Ahogy szinte mindenütt a világon, a kereskedőknek és a hozzáértőknek itt is megvannak a külön piacaik, ahol nagy menynyiségű áruval találkozhatunk, de még ha fel is kutatunk egy ilyen helyet, szakértelem nélkül akkor sem érdemes belevágnunk az üzletkötésbe. Jó példa erre a legnemesebbnek tartott selyem perzsaszőnyeg esete. Ezt a típust könnyen felismerhetjük puhaságáról, fényéről, viszont laikus szemmel nehéz megkülönböztetni a fényesített pamutszálas szőnyegtől. Legjobb próba, ha kitépünk belőle egy szálat és megégetjük, a két anyagnak ugyanis különböző a szaga. A kinti piacokon persze a komoly tételek mellett "szuvenírnek" szánt áru is van, s botorság abban reménykednünk, hogy az otthoni ár tizedéért vásárolt szőnyeg ritka kincs, amelyen átsiklott a helyi szakértők szeme. Más a helyzet, ha külföldön, de aukción vagy boltban vásárolunk. Ebben az esetben a megbízhatóság kérdése nem merül fel, viszont ha az Európai Unión kívülről szeretnénk behozni a szőnyeget, akkor a vám összegét is bele kell kalkulálni az árba.

Ha sikerült végre megvennünk egy szép darabot, akkor a restaurálás és az állagmegóvás kérdéseivel is foglalkoznunk kell. Restaurálni szinte minden szőnyeget lehet, viszont nem mindig érdemes. Nemcsak a javíttatás költségei okán, hanem azért is, mert egyes esetekben a restaurálás nem értéknövelő, hanem értékcsökkentő tényező. Épp ezért Nyugat-Európában sokszor nem javíttatják meg a szőnyegeket, sőt igen kelendők a fragmentumok, amelyeket bekereteznek, és falra akasztva díszítik vele a lakást, mint egy festménnyel - hiszen nem a tárgy épsége, hanem az eredetisége az igazi érték.

Az állagmegóvás nagy gondosságot és figyelmet kíván. A falra akasztás biztos megoldásnak tűnik a sár ellen, viszont a tulajdonos hajlamos elfeledkezni arról, hogy mint minden gyapjút, ezt is szeretik a molyok. Az évekig nem mozgatott, tisztított szőnyeg a rovarok martaléka lesz. A másik gyakori hiba a nem megfelelő tisztítás. Legjobb, ha a szőnyeget bő folyó vízzel és valamilyen enyhe mosószerrel mossuk, eközben a száliránnyal megegyező irányba keféljük, majd napon megszárítjuk. Ha különleges fényt szeretnénk kölcsönözni a szőnyegnek, akkor érdemes enyhe citromos vízzel is átöblíteni, de mielőtt akár ezzel, akár más módszerrel nekivágunk a tisztításnak, konzultáljunk szakértővel, mert a nem megfelelő módszer akár tönkre is teheti a szőnyeget. Végül egy közkeletű tévhitről: a keleti szőnyegeket igenis lehet porszívózni, és a megfelelő tisztítással nem tönkreteszszük, hanem megóvjuk.