A színpompás magyar vadak

Tanultak jónevű párizsi akadémiákon, megfestették a Szajna hídjait, haza-hazatértek, és megörökítették a nagybányai tájat. A hagyományos ábrázolási sablonokkal szakítva, új, dekoratív harmóniákkal és tiszta, tobzódó színekkel hívták fel magukra a figyelmet. Mintha csakis a tavaszt meg a nyarat szerették volna, a harsogó zöldet és a forró sárgát, az elveszejtő kéket, a megmarkolható vöröset. Ők a magyar vadak.

A Henri Matisse köré tömörült ifjú művészek az 1905-ös párizsi Őszi Szalonon bemutatott képeikkel, sajátos látásmódjukkal, felfokozott intenzitású színeikkel vívták ki a les fauves, a vadak elnevezést. Maguk ezt nem használták, nem is igen tartottak össze, de munkásságuk valósággal felszabadította a festészetet a vizuális konvenciók alól.

A fauvizmus a modern festészeti forradalom első nagy hatású iskolája volt. A magyar vadak nem alkottak ilyen néven csoportot, ám művészetükben erősen fellelhető a fauve-ok hatása, és velük a modern festészeti törekvések hazai elterjesztése. Ezt a megújító, 1904–1914 közötti időszakot öleli fel a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása.

Új hangsúlyokat kapott az emberi test ábrázolása is. Aktjaikban felsejlik a párizsi iskolák, műtermek vonalvezetése, kiteljesedve az utánozhatatlan egyéni ecsetkezelésekkel. Jól érzékelhető ez például Berény Róbert képein, ahogy eljut a laza tanulmányoktól az 1911-ben festett, bordó fotelben kuporgó, merengő nőalakig. Pár lépésre ettől a képtől hasonló érzést sugall, ám mégsem ugyanazt a hangulatot kelti Márffy Ödön kéklő háttérből kilépő kecses aktja. Kernstok Károly Virágot szagoló női aktján mintha a nyár illata futna végig, feszülő-izmos Hajnali lovasával nekiindulnánk mi is a derengésnek. Perlrott-Csaba Vilmos magával ragadó Fürdőző fiúin vagy az Édenben hajladozó aktjain érződik a mester, Matisse hatása.

A 20. századi magyar festészet egyik kiemelkedő alakja Czóbel Béla, aki maga is kiállított azon a nevezetes 1905-ös párizsi őszi tárlaton, ezért őt magát is a lehető legtermészetesebb módon a francia fauve-okhoz sorolták. Méghozzá a legjelentősebbek közé. Ezúttal láthatjuk például Ülő férfijét, az erőteljesebb színekkel ábrázolt mellett a lágyabb, talán megközelíthetőbb változatát is.

A bemutatott mintegy 250 mű között megcsodálhatjuk például Bornemisza Géza, Czigány Dezső, Iványi Grünwald Béla, Rippl-Rónai József, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor alkotásait.

A felfedezés öröme, a kompozíciók lélekszelídítő mélysége maradandó élménnyé teszi a kiállítást, amelyet Passuth Krisztina, Szücs György és Barki Gergely rendezett. Nekik köszönhetően kisebb francia anyagot is láthatnak az érdeklődők például Henri Matisse, André Derain vagy Maurice de Vlaminck alkotásaiból, így megállapíthatjuk azt is, hogy magyar követőik egyáltalán maradnak el tőlük, sőt. Van mit tűnődni azon, milyen gazdag talajról, milyen ragyogó tehetségek által bontakozhatott ki a modern magyar piktúra.