Ha cirkusz van, izzadni kell - interjú Felcsuti Péterrel

- Hogyan élik meg most a bankárok a hitelválságot? Mennyire viseli meg önöket a stressz?
- Nincs olyan ember ma a bankszakmában, sőt a bankszakmán kívül sem, aki ilyet megélhetett volna. Kisebb-nagyobb válságok az elmúlt évtizedekben is voltak, ezek egy része engem is közvetlenül érintett, másokról az újságban olvastam, a mostani krízishez hasonló azonban az elmúlt 60-70 évben nem volt. Ennek megfelelően a közvetlenül érintett embereket nagyon szélsőséges érzelmi magatartás jellemzi: egyszerre vannak pánikhangulatban, van bennük félelem, néha, amikor a helyzet javul, némi eufória is. A bankárokra ez még fokozottabban igaz. Az én életemben is jelen van a stressz, és az erősebb érzelmi hullámzások, ha az eufória és a félelem nincs is.

- Ön nem csak a Raiffeisen vezetője, de a Bankszövetség elnöki tisztét is betölti ebben a kritikus helyzetben. Mekkora plusz terhet jelent ez önnek?
- Most elég nagyot. Amikor április végén elvállaltam a tisztséget, már lehetett tudni, hogy válság van, de hogy ilyen tűzijáték lesz, azt nem gondoltam.

- A kormányzattal hogyan tud együttműködni a bankszövetség mostanában?
- Nagyon intenzív a viszonyunk a különböző szervekkel: a Pénzügyminisztériummal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével és a Magyar Nemzeti Bankkal is. Mostanában szinte minden nap találkozom valamelyik intézmény első vagy második számú vezetőjével. Szerencsére megvan közöttünk az alapvető szakmai bizalom, így a hatóságok elfogadják a bankszövetséget partnerként.

- Magánemberként is ismeri a hatóságok vezetőit?
- Nem. Van olyan, akivel sokáig együtt dolgoztam annak idején, de nem járunk össze. Politikai ambícióim sincsenek.

- A teljes körű betétgaranciát ki kezdeményezte?
- Az akció a bankszövetség kezdeményezése volt. Kedden délelőtt vetődött ez föl a nemzeti bankban, és szerdán már meg is tartottuk az erről szóló sajtótájékoztatót. A betétgarancián kívül volt ennek a lépésnek egy másik fontos üzenete is: a hatóságok fontosnak tartották, hogy kijelentsék, a bankszektor stabil, és a helyzet fenntartásához minden szükséges eszközzel rendelkeznek.

- Ha nem lépett volna a kormány mi történik?
- Nem volt különösebben nyugtalanító jele Magyarországon a pánikhangulatnak, vagy hogy a lakosság azon gondolkozott volna, mit is kellene tennie a betéteivel. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ha Európa 35 országából 34-ben a kormány a betéteket összeghatár nélkül garantálja, akkor nem lenne szerencsés, ha éppen a magyar kormány nem tenné ezt. A kormány azonban nem a belföldi bankrendszer miatt aggódott, hanem egy európai szintű kormányzati akcióból vette ki a részét, amelynek kedvezményezettje a belföldi bankrendszer.

- A bankszövetségen belül hogy látják, mennyire terheli meg a magyar bankárokat a válság?
- Megterheli, de én a bankárokat – beleértve saját magamat is – különösebben nem sajnálom. Mi sajnálni való lenne rajtuk, amikor relatíve sok pénzt keresnek, és ott állnak a rivaldafényben? A bankár csereszabatos áru, a munkaköri leírásában benne van, hogy ha cirkusz van, izzadni kell. A bankokat viszont érdemes sajnálni. Bankok nélkül nincs hatékony piacgazdaság, és ha nincs hatékony pénzügyi közvetítő rendszer, az egész gazdasági vérkeringés leáll.

- Mennyivel dolgozik most többet, mint máskor?
- Nehéz megmondani, mert amikor az ember a szervezeti hierarchiában viszonylag magas pozícióba kerül, pláne ha egyes számú vezetővé válik, már nem feltétlenül az íróasztalnál eltöltött órák számában méri a munkaidőt. Izgalmas kérdés, hogy vajon munkának számít-e, ha este vacsora közben elrévedek egy problémán, vagy ha hajnalban fölébredek, és két órán át töröm a fejem egy ügyön. Én mostanában elég sokféle helyen és szokatlan időpontokban szoktam foglalkozni a bankommal.

- Az ön alatt dolgozók nem stresszelnek többet mostanában? Nem féltik az állásukat?
- Látom, hogy mindenki kicsit nyugtalanabb, jobban szorong, mint egyébként. Pedig mi itt Magyarországon továbbra is sikeres évre számítunk. Ha sokkal rosszabb dolgok már nem történnek, a Raiffeisen 30 milliárd forint körüli adózott eredményt ér el év végére, és még bónuszt is fogunk osztani. Ennek ellenére jutnak el hozzám olyan természetű információk, hogy a munkatársak aggódnak, nem lesznek-e leépítések; ez, azt gondolom, normális reakció egy ilyen kiélezett időszakban.

- Mennyire nehéz vezetőként kezelnie a munkatársak stresszét?
- Ez fontos vezetői feladat. Amikor sok minden változik, felértékelődik az igény a vezetőkkel szemben, hogy amennyire csak lehet, igyekezzenek tompítani a szélsőséges érzelmeket, és megnyugtatóan hatni a munkatársakra. Véleményem szerint nagyon rossz lenne, ha az amúgy is feszült légkörre a vezetők a személyes hisztijükkel ráraknának még egy lapáttal.

A teljes interjú a novemberi manager magazinban olvasható