Retro: amikor a forint "nagykorú" lett

 A lépéssel sokat civilizálódott az ország, végleg magunk mögött hagyhattuk az össznépi trükközést - legalábbis annak egy fajtáját: nem kellett már az egész családnak autóba ülnie az ausztriai hűtővásárláshoz. Mindez azonban nem egy hirtelen váltás volt, hanem hosszú fejlődési folyamat eredménye – emlékszik vissza Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, aki jelentős eredményként értékeli, hogy ebben a folyamatban egyszer sem kellett visszafelé lépni.

Az előkészületek

Lázasan végezte a kormány az utolsó simításokat 1995 novemberében a következő év elejétől életbe lépő devizatörvényen – derült ki a Világgazdaság 1995 november 3.-i cikkéből. A részleges konvertibilitást megalapozó intézkedés célja az volt, hogy integrálják Magyarországot a nemzetközi pénzügyi rendszerbe, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy felvételt nyerhessünk a fejlett országokat tömörítő OECD-be. Ebben a körben még csak a folyó fizetési (a külkereskedelemmel és a jövedelem-átutalásokkal kapcsolatos) tételeket liberalizálták. Már akkor a pénzáramlás nagyobb fokú szabadságát sürgette a nemzetközi szervezet, például az akkor 800 dolláros turistakeret eltörlését, és a külföldiek részvényvásárlásra- és kibocsátásra való felhatalmazását. A teljes konvertibilitás csak jóval később, 2001-ben jött létre, ekkortól már a tőketételek mozgására vonatkozó korlátozások is megszűntek.

Az országgyűlés november 7-én fogadta el végül a törvényt, amely egyben zöld utat nyitott a forint IMF VIII. cikkelye szerinti konvertibilitás deklarálása előtt – írta Világgazdaság 1995 november 8-án. Az értékpapír-műveletek azonban továbbra is szigorú devizahatósági ellenőrzés alatt maradtak, amivel a „forró pénz” beáramlását igyekeztek a törvényhozók megakadályozni. Megnyílt azonban az út a külföldiek ingatlanvásárlása előtt, bár ez nem terjedt ki a termőföld-vételre, amely egyébként azóta is a tiltólistán szerepel.

Bankkártyás kérdések

A forintalapú bankkártyák külföldi használatával kapcsolatban ugyanakkor már a liberalizáció életbe lépése előtt is voltak aggodalmak – adott hírt a Világgazdaság 1995. november 10-én. Az az apróság, hogy valamennyi, korábban itthon kibocsátott kártyán ez állt: „csak Magyarországon érvényes”, csak technikai akadályt jelentett. A külföldi használattal kapcsolatban azonban az is felmerült, hogy csak bizonyos limitösszeg megléte fölött engedélyeznék az ilyen műveleteket, ami mutatja, hogy mennyire gyerekcipőben járt még a nemzetközi pénzügyi elszámolás rendszere. A bizonytalanság ellenére azonban már akkoriban is nagy ugrásra számítottak a bankok a kártyaigényléseket illetően. A következő években be is igazolódott a várakozásuk: a liberalizációt követően hihetetlen gyorsasággal terjedt a plasztik alapú fizetés a lakosság körében.

Lapozza fel a Világgazdaság 1996. január 2-i számát is

Érdekesség, hogy a devizahatóság, vagyis a Magyar Nemzeti Bank számára biztosította az új devizatörvény az utólagos ellenőrzés jogát arra nézve, hogy a kártyát külföldön a törvényeknek megfelelő módon és célokra használta-e tulajdonosa. Az ellenőrzés mikéntje ekkor még nem volt tisztázott, de szúrópróba-szerű kontroll tűnt a legkézenfekvőbbnek. Ebből adódóan a külföldi vásárlások számláinak öt évre történő megőrzését javasolták a bankok, hasonlóan az adóbevallásokhoz. Az is sokat elárul az akkori pénzügyi fejlettségről, hogy mindössze hét hazai intézet bocsátott ki addig bankkártyát, köztük a mára már megszűnt, vagy átalakult Postabank, Dunabank vagy IBUSZ Bank. A piacvezető már akkor is az OTP volt.

A valuta-kivitelhez addig szükséges valutalap megszűnéséről számolt be a Világgazdaság 1995 december 29-i száma. Január elsejétől már 1250 SDR, akkori árfolyamon 1875 dollárnyi külföldi pénzt lehetett egyszerre beváltani, és 50 000 forintig igazolás nélkül lehetett kivinni azt az országból, efölött pedig az útlevél felmutatása – vagy a számának bemondása – alapján kiadott, 90 napig érvényes engedélyhez volt kötve az ügylet. A szabályozás külön kiemelte, hogy a kiruccanás során megmaradó valuta szabadon hazahozható, sőt, devizaszámlán elhelyezhető.

Utóélet

Az új szabályozás életbe lépését követően az IMF hivatalosan is deklarálta a forint konvertibilitását, habár a külföldi kártyahasználat technikai feltételei még nem voltak teljesen biztosítva. A kártyacseréket csak 1996 január elején kezdték meg a kereskedelmi bankok – írta a Világgazdaság 1996 január 3-án.

A Bokros Lajos pénzügyminiszter vezette magyar delegáció ezzel a fontos lépéssel a háta mögött kezdhette meg a csatlakozási tárgyalásokat az OECD-vel. Mindez sokat javított Magyarország külföldi megítélésén is, a hitelminősítők például szinte azonnal elkezdték javítani az adósságbesorolásunkat – számolt be a Világgazdaság 1996 február 2-án. A Standard & Poor’s javított ekkor a hazánk adósságára vonatkozó besorolás kilátásán, amihez a pénzügyminiszter nevével fémjelzett stabilizációs csomag is jelentősen hozzájárult.

A magyar gazdaság ekkor kapcsolt magasabb növekedési fokozatba, amelynek lendülete egészen 2006-ig kitartott. A nemzetközi pénzügyi és gazdasági rendszerbe egyre mélyebben integrálódtunk, ebben akkoriban még messze a régiónk előtt jártunk, és ez alapozta meg kiemelkedő tőkevonzó-képességünket is. Az OECD-csatlakozást egyébként akkoriban az Európai Unió előszobájának is tartották, bár utóbbi szervezet enyhén szólva sem kapkodta el felvételünket.