BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újraszabályozza az EU a biztosítási szektort

Szerdáig nyilvánítanak véleményt az EU-tagállamok kormányai, az Európai Parlament (EP) tagjai pedig áprilisban tartják a végső szavazást a biztosítási szektor újraszabályozásáról.

Megfigyelők szerint a Solvency II direktíváról folyó tárgyalásokat a pénzügyi válság is felgyorsította.

A kétéves kemény tárgyalások után elért kompromisszum – az EU soros elnöki feladatait ellátó Csehország közleménye szerint – korszerűsíti a biztosítók számára megfogalmazott tartalékolási feltételeket, és rögzíti a szektor ellenőrzésének, a felügyeletek szerepének és a más uniós országokban található leányvállalatokkal kapcsolatos hatáskörüknek a szabályait is.

A Solvency II direktíva az európai biztosítók pénzügyi stabilitásának növelését szolgálja. Az új jogszabály célja a fogyasztóvédelem erősítése, a felügyelet modernizációja, a piaci integráció fokozása és az európai biztosítók versenyképességének erősítése.

Az új irányelv az eddigieknél részletesebben határozná meg a tőkekövetelményeket, proaktív kockázatkezelési módszereket követelne meg és csoportfelügyeleti szerveket jelölne ki a több tagországban jelen lévő biztosítók ellenőrzésére.

CEA-vélemény

Üdvözölte a megállapodást az európai biztosítási és viszontbiztosítási szövetség, a CEA. Ugyanakkor figyelmeztetett: a csoporttámogatás kihagyásával Európa elszalasztja a lehetőséget arra, hogy megfelelő eszköze legyen a multinacionális cégek hatékony felügyeletére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.