BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Undorító, hogy megmentjük a cégeket, amelyek a válságot okozták"

A Fed elnöke egy town-hall típusú beszélgetésen az egyik néző kérdésére úgy reagált: ő maga is undorodik attól a ténytől, hogy az intézménynek be kellett avatkoznia a gazdaságba és megmentenie azokat a cégeket, amelyek részben a válság okai.

Ben Bernanke Kansas Cityben vett részt a közönséget is kérdezőként bevonó town-hall találkozón, ahol számtalan éles kérdéssel szembesítették a gazdasági válság kezelésével kapcsolatban – jelenti az AP.

A nézők kifogásolták, hogy a Fed úgy döntött, egyes vállalatok túl nagyok ahhoz, hogy hagyják őket csődbe menni. Bernanke ezzel kapcsolatban a nézőnek válaszolva leszögezte: "magam is legalább annyira undorodom ettől, mint Ön. Be kellett fognom az orrom a döntéshez". A Fed elnöke emellett hozzátette: a gazdaság egésze szempontjából feltétlenül szükséges volt a közbelépés, és – mint mondta – nem ő lesz az az ember, aki Második Nagy Gazdasági Válság ideje alatt vezette a Fedet.

Bernanke elismerte, hogy fogyasztóvédelmi szempontból nem végeztek tökéletes munkát, túl későn reagáltak a kockázatos hitelek jelentette veszélyre. Az elnök kitartott amellett, hogy – ellentétben az Obama-kormány terveivel – a fogyasztóvédelmi feladatoknak a Fed hatáskörében kell maradniuk. A Fed elnöke úgy vélte, egyelőre korai lenne megmondani, mennyire hatékony a 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomag, mivel a pénzek jó részét csak 2010-ben folyósítják.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.